Zenék a nagyvilágból – Mah Damba: Hakili kélé– világzenéről szubjektíven 207/1.

Ez a lemez újfent bizonyítja azt, hogy Nyugat-Afrika zenei kincsesháza sokkal gazdagabb annál, mint ahogyan azt a hozzám hasonló zenekedvelő elképzeli. Sosem hallottam korábban az 1965-ben született Mah Dambaról, pedig a griot családban felnőtt énekesnő jól hallhatóan szeretettel ápolja és viszi tovább a Mali hagyományokat (ez több népcsoportot jelent). Mivel a repertoár, illetve az általuk megénekelt történetek évszázadokat ölnek fel, el sem tudom képzelni, hogy mekkora dalkincsről lehet szó.

 

Tájékozatlanságom mentségére szolgáljon, hogy az utolsó lemeze 2010-ben jelent meg (A L’ombre du grand baobab), és akkor még nem foglalkoztam ennyire intenzíven a világzenével. Ebben az esetben talán így jártam jól, mert a nyolcvanas évek elején Párizsba költözött Mah Damba zenéjében most nagyon finoman, de már megjelenik a nyugati hatás, miközben természetesen még mindig a griot hagyomány a meghatározó.

 

Bevallom, néhány szám után beleszerettem a hangjába. Nem tudok hamarjában jobb jelzőt rá, mint olyan érett női hang, amiben megvan a melegség, az érzelmek, és ami picit meglepett – az erő sem hiányzik belőle. Mégpedig úgy, hogy igazából egyszer sem engedi ki a hangját, mégis, amikor megszólal, mindenki odafigyel rá. Ebben biztos közrejátszik a keverés, illetve a visszafogott hangszerelés, ami azt eredményezi, hogy tágas terek vannak a zenében, nincs zsúfoltság, minden hang jól érvényesül. Másként fogalmazva azonnal megteremtődik az a közvetlen hangulat, oldottság, ami szerintem minden mesemondó, történetmesélő, bárd, trubadúr vagy vándorénekes számára nélkülözhetetlen.

 

A zene nagyon letisztult, elsőre egyszerűnek tűnik, csak miközben ez igaz, mégis bőven vannak benne meglepetések. Ilyen például az egyik kedvencem, az albumnyitó „Taba”, amiben Bakary Diarra megmutatja mire képes a balafon. Ez a kompozíció többek között arra is rámutat, hogy mennyire meghatározó a lemezen a ritmus, mert miközben a szövegen van a hangsúly, azért a táncolhatóság végig megmarad. Másik kedvencem a „Dondori”, amiben harmonika ellenpontozza az éneket. Elsőre hallásra ez tájidegen hangszernek tűnhet, ám a valóságban Antoine Girard teljes összhangban van a többi muzsikussal – és ilyen apró lépésekkel változik, gazdagodik Mah Damba zenéje. A legszebb, hogy nála nincsenek kőbe vésett dolgok, ezért például újra felvették a „Sosoly” című dalt, ami az 1988-ban megjelent bemutatkozó albumán szerepelt, és ebben a verzióban egyáltalán nem érződik rajta az elmúlt harmincegy év.

 

A Hakili kélé lemezt nemcsak Afrika szerelmeseinek ajánlom, hanem mindazoknak, akik szeretik a női éneket és a letisztult, történetmesélős hangulatú világzenét. Persze az igazi az lenne, ha egyszer élőben láthatnám/hallhatnám ezt a produkciót.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Sosoly, Dondori, Dambé

2019-ben megjelent album (Buda Music)

Weboldal: https://www.facebook.com/Mah-Damba-109418925883806/

 

 

A zenekar tagjai:

Mah Damba – énke

Thierry Forunel – gitár, calebasse, guimri

Maka Tounkara dit Badjé – ngoni

Guimba Kouyaté – gitár

Djigui Tounkara – ngoni

Bakary Diarra – balafon

Antoine Girard – harmonika

Emrah Kaptan – basszusgitár

Woridio Kouyaté, Madjare Drame, Sira Kouyaté, Niam Tounkara – kórus

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1, Taba

2. Dangana
3. Dambé
4. Kabako
5. Ntalo
6. Dondori
7. Korolen
8. Banga
9. Dalamane
10. Sosoly
11. Koulandjan