E. T. A. Hoffmann: Diótörő és Egérkirály

A Diótörő számos kiadást megért már magyarul, ám jelen kötetben új fordítás olvasható, Esterházy Dóra munkája. A történetet elvileg mindenki ismeri, hiszen karácsonyi klasszikus, melyet Csajkovszkij örökzöld balettművén túl is számos feldolgozásban láthattunk már. Mégis úgy érzem, tud meglepetéseket okozni.

E.T.A. Hoffmann ugyanis trükkös egy író volt, akinek a művei, túl eme klasszikuson, a gótikus ill. fantasy irodalomra is nagy hatással voltak, emellett zenét is szerzett. És módfelett érdekelték a világ misztériumai. A Diótörő és Egérkirály sem csupán egy kedves kis mese – szimbólumok és sötét, félelmetes pillanatok egyaránt vannak benne. Elég csak Drossmeier főtanácsosra utalnom, a hétéves főszereplő, Stahlbaum Marie (avagy Marika) keresztapjára, aki órásmester – aminek Istent is szokás ábrázolni. Történetünk elején, Szenteste egy óraművel működtetett kis kastélyt ajándékoz a kislánynak és nyolc éves, Fritz nevű bátyjának. Szintén karácsonyi ajándék a címbéli Diótörő, aki aztán védelmezője lesz Marie-nak, midőn éjfél múltán az elcsendesült házat ellepi a hétfejű Egérkirály hada…

Túl izgalmakon, szövevényeken és romantikus végkifejleten, kíváncsi lennék, mennyiben volt hatással ez a mese a karácsonyra, arra, ahogy ünnepeljük. Mai szemmel is feltűnő ugyanis, hogy milyen sok ajándékkal árasztják el Marie-ékat a szüleik és keresztapjuk, s a karácsonyfát és egyéb díszítéseket is igen alaposan írja le Hoffmann. Ugyanakkor nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy ebben némi irónia vagy kritika is volt a részéről. Nyilvánvaló, hogy Stahlbaum egészségügyi tanácsos (Marie apja) módos figura, ahogy hasonló karácsonyi parádét ma sem engedhetne meg magának bárki – de feltehetőleg 1816-ban sem ez volt az általános. Vajon Hoffmann mennyiben felelős azért, hogy a karácsony ennyire az ajándékokról szól?

Ami az új kiadást illeti, Esterházy Dórának biztosan nehéz dolga volt, hiszen egy elterjedt, közismert verzió helyett kellett máshogy lefordítania a szöveget. Ez jobbára jól sikerült neki, de néha egy kicsit sótlannak, fűszertelennek érzem a fordítást – meglehet, nem is az ő hibája, hogy a karácsonyi hangulat nincs jelen annyira, mint vártam. Sánta Kira elvarázsolt, tündérmesei (de nem kimondottan gyermekkönyves) illusztrációi sajátos pluszt adnak a kötethez, ám egyik-másik képét túl sötétre nyomta a nyomda.

Ezzel együtt is olyan könyv ez, amelyet jó elővenni karácsony idején, felolvasni a kisebbeknek, kezébe adni a nagyobbaknak. Ha nem is pont olyan mézédes történet, amilyennek az ember képzelné, talán többet is ad az általános karácsonyi meséknél, pont azért, mert megmutatja, hogy van sötétség is a világban, ám azt le lehet győzni.