Főkép

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az isztambuli együttes előző két albumát elég jól ismerem, mivel mindegyikről írtam a rovatba, illetve két ízben élőben is volt szerencsém látni őket. Ez alapján nyugodt szívvel állítom, aki egy picit is vonzódik a világzenéhez, annak ajánlatos legalább egy koncertjükre elzarándokolni – az élmény garantál.

 

Mindezek után főként arra voltam kíváncsi, hogy amúgy AC/DC módjára hozzák a színvonalat és a korábban tőlük megszokott muzsikát, vagy meglepnek valami váratlannal. Ez a kérdés egyáltalán nem erőltetett, hiszen bő négy év telt el az utolsó stúdiólemez óta, és ez alatt számos hatás érte őket, aminek csak az egyik látható jele volt a kiadóváltás, amikor átkerültek az évek óta a világzenében legjobbnak tartott Glitterbeathez.

 

A zene első hallásra semmit sem változott, meghatározó benne a két elektromos hangszer, a saz és az úd játéka, illetve hangja, miként Osman Murat Ertel éneke is jellegzetes. Mindezeken túl megtartották a pszichedeliát, a rockot, amiket továbbra is jól kiegészít a keleties arab/török dallamvilág. Érzésem szerint most nagyobb teret engednek az elektronikus hangoknak, ami eddig is megvolt náluk, de egyes számokban (Salıncaksın / U Are The Swing) szinte vezérhangszerként van jelen.

 

A korábbiaknál változatosabban tartom a Derin Derin címre elkeresztelt albumot, a pergősebb számok mellett jól elférnek az olyan zaklatottabb tételek, mint mondjuk a „Kurt Kapma / Eagle Gets Wolf”, amelynek az eleje inkább a különféle effektek, hangok keveredéséből áll, mintsem a megszokott saz vagy úd megszólalásából, miként a vége is kaotikus hangörvénybe torkollik. Ez után kifejezetten jól jön egy kis elszállós nyugalom (Transendance), ami úgymond egy ellazult, merengős állapotba viszi át a hallgatót.

 

Érthető módon rám a pergősebb számok voltak nagyobb hatással, kivált Ertel sazon előadott önmagukba visszatérő, mégis megunhatatlan keleti dallamai. Ilyen például az albumindító „Haller Yollar”, amelyben némileg meglepődve fedeztem fel a fakanál hangját. Legfémesebbnek a „Kızıl Gözlüm” című kompozíciót tartom – és ha lehet esetükben egyáltalán ilyet mondani –, ez van legközelebb a nyugati rockhoz.

 

Arra viszont még mindig képesek, hogy a különféle stílusok keveredését lazán, erőlködés nélkül tálalják fel, aminek eredménye olyan harmónia, amire csak kevesen képesek. Akit egyes számok esetleg filmzenére emlékeztetnek, az nem paranoiás, hanem jó megfigyelő, mivel eredetileg az anyag egy részét valóban madarakról szóló filmhez komponálták (Kurt Kapma). Amilyen szerencsénk van, talán nem kell éveket várni rájuk, és hamarosan beiktatnak egy koncertmegállót nálunk, amikor kiderül majd, élőben miként működik a lemez.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Salıncaksın, Haller Yollar, Kızıl Gözlüm, Port Pass

2019-ben megjelent album (Glitterbeat)

Weboldal: https://www.babazula.com/

 

 

A zenekar tagjai:

Osman Murat Ertel – elektromos saz, elektronikus hangok, ének

Mehmet Levent Akman – elektronikus hangok, fakanál

Ümit Adakale – ütőhangszerek

Periklis Tsoukalas – elektromos úd

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Haller Yollar / Ways & Circumstances
  2. Şahin Iksiri / Falcon Potion
  3. Kızıl Gözlüm / My Scarlet Eyed
  4. Rüzgarın Akışı / The Flow Of The Wind
  5. Salıncaksın / U Are The Swing
  6. Kervan Yolda / Caravan On The Road
  7. Port Pass
  8. Kosmogoni
  9. Kurt Kapma / Eagle Gets Wolf
  10. Transendance