Főkép

Tóth Barnabás rövidfilmjeivel már kivívta a filmkedvelők és a sajtó figyelmét; legtöbb alkotása – köztük az Újratervezés vagy a Susotázs – elismerő kritikákat kapott; utóbbi a rövidfilmekért járó Oscar-díjért is versenybe szállt több fordulón keresztül. A rendező ezúttal egy 83 perces történelmi drámával indul az aranyszoborért.

 

Az Akik maradtak a második világháború után játszódik, cselekményének központjában egy családját elveszítő nőgyógyász és egy árván maradt serdülőkorú lány különös kapcsolata áll. Láthatóan a felbecsülhetetlen veszteségeik helyén tátongó űrt képesek betölteni egymás életében. Körner Aladár (Hajduk Károly) feleségét és lányait, Wiener Klára (Szőke Abigél) szüleit és kishúgát veszíti el a náci megszállás idején. Tóth filmjének két főszereplőjét rögtön egy szerfelett intim szituációban találkoztatja; Klára megkésett menstruációja ügyében keresi fel a doktor urat mostohaanyja, Olgi kíséretében. A lány biológiai éretlensége ellenére sokszor rendkívül felnőtt-gondolkodású, tanult, művelt; szüleinek köszönhetően francia és német nyelven is beszél. Kellemesen szúrós tekintete egyenesen megigézi a negyvenes éveiben járó végtelenül magányos Aladárt, aki pedig tökéletes, gondoskodó apapótléknak bizonyul a fiatal lány szemében.

 

A film fókuszában álló romantikus kapcsolat tehát erőteljes freudi ihletettségre vall. A különös, mégis elemi, tagadhatatlan szerelem gyökere az első bizalmas „testi” találkozás, a szeméremvizsgálat, mely felébreszti a lányban a férfi iránti erotikus vonzalmat, és ahogy a pszichoanalitikus iskola elméleteiben, úgy Klára vágyálmaiban is összekapcsolódik a tekintéllyel rendelkező apa és a szexuális partner figurája – Aladár képében. Ő maga pedig igyekszik egyszerre az apa gondviselésére szoruló „hercegnő” valamint a meglett korú feleség és háziasszony szerepét betölteni a magányos férfi életében.

 

E szerelmi szál azonban – és talán ez a film egyik legnagyobb erénye – nem felforgató, túlzó és polgárpukkasztó tálalásban jelenik meg; apró utalások – tekintetek, gesztusok, eljetett szavak – segítik a nézőt a szereplők lelki világának analízisében. A finom rendezői megoldások mellett továbbá helyett kap egy a cselekményre rímelő műfaj, avagy stílus megidézése: mégpedig a film noiré. A negyvenes években elterjedő „sötét filmek” protagonistáit juttatja eszünkbe Körner Aladár magányos, kiégett, cinikus karaktere, aki felett egyetlen titokzatos nő, egy intellektuálisan is kihívást jelentő femme fatale képes csak hatalmat gyakorolni. Klára bár nem jelenti a hős végzetét, jól láthatóan képes őt megigézni hideg tekintetével; ha kell német nyelvű orvosi szaklapokat fordít magyarra, hogy bizonyítsa rátermettségét és egyben lenyűgözze a nála jóval idősebb férfit, valamint némi idő elteltével már „Aldókám”-nak becézi miközben az ingjeit vasalja. „Aldó” pedig képtelen és nem is szándékozik ellenállni. Ugyanígy a noir filmek egyik jól ismert vizuális eleme, a rácsos ablakon áteső és átlósan a falra vetülő direkt fény is megjelenik több alkalommal Aladár hálószobájában.

 

 

Természetesen a két főhős közti soha be nem teljesülő szerelem nem csupán pszichológiai, de metaforikus jelentést is nyer a film végére. A hányattatott sorsú, mindent elszenvedő magyar nép soha be nem gyógyuló sebeire utal, és azt a „csöbörből-vödörbe” állapotot idézi meg, melyben az elnyomott társadalom megtanult nagyokat nyelve és halkan sóhajtozva egy bizonytalan jövőbe kapaszkodni.

 

Az Akik maradtak egyébként az új keletű poszt-világháborús időszakot elsősorban műfaji megközelítésben feldolgozó magyar filmek tendenciáját erősíti a nagyjából vele egy időben megjelenő Deák Kristóf által rendezett Foglyokkal, az októberben mozikba kerülő Drakulics elvtárssal, illetve az év elején bemutatott Apró mesékkel és a tavalyi Örök téllel együtt. E törekvésnek előképeként megemlíthető a hetvenes évek végén nagyobb számban megjelenő „ötvenes-évek filmek” hulláma (Angi Vera, A ménesgazda), vagy akár nem túl távoli példaként felhozható a 2006-os Szabadság, szerelem Goda Krisztina rendezésében.