Főkép

Az amerikai posztmodern irodalom talán legsikerültebb és legelismertebb ’80-as évekbeli darabjában – a New York trilógiában – az egyik szereplő abból él, hogy álnéven irkál jól összerakott, szerethető, ám különösebb kreativitást nem igénylő detektívregényeket, hogy ezeket piacra dobva kényelmesen megélhessen, és jusson ideje fontosabb dolgokra is. Paul Auster ezt az ötletet a valóságból is vehette, ugyanis ő is ezt csinálta a Trilógia megjelenése előtt, amikor Paul Benjamin néven adott ki egy kőkemény, hard boiled krimit, mely magyarul most jelent meg Trükkös játék címmel a Cartaphilus Kiadó gondozásában.

 

Szerencsére szinte az egész Auster-életmű elérhető magyarul is, így az 1947-ben született szerzőt kedvelőknek már igen komoly összehasonlítási alapjuk lehet, mire ezt a könyvet a kezükbe veszik. Engem elöljáróban csak egy kérdés foglalkoztatott: vajon ezúttal is egy hamisítatlan Auster-művel lesz dolgunk (játékosság, az élet és irodalom viszonya, őrületes kalandok és történetek), vagy sem? A könyvet elolvasva a válaszom az egyértelmű nem. Ami talán nem is meglepő, hisz a szerző most nem Auster, hanem Benjamin.

 

Az alapszituáció ugyanaz, mint bármelyik másik detektívtörténetben: egy kemény, sármos magánnyomozó bár elsőre nem akar elvállalni egy eleinte egyszerűnek tűnő megbízatást, ám aztán buldog keménységével jár a titkok nyomába. Egy nap ugyanis besétál a zsidó származású Klein irodájába egy egykori baseballsztár, egy igazi amerikai ikon, aki szeretné tudni, hogy kitől kaphatott egy életveszélyes fenyegetésekkel teli levelet.

 

Az elvált, nagydumás (tényleg kimondottan jó egysorosakat tud benyögni a magánkopónk, és itt, ezzel kapcsolatban megemlíteném azt is, hogy ezúttal Illés Róbert a szerző „magyar hangja”, aki ragyogó munkát végzett) és rettenthetetlen nyomozó persze nyakába veszi a várost, hogy rövidesen dörzsölt üzletemberekkel, maffiózókkal és verőlegényekkel, pokróckeménységű zsarukkal és természetesen a Végzet Asszonyával találja szembe magát... És miközben egyik ökölpárbaj követi a másikat, még arra is időt kell szakítania, hogy kilencéves kisfiát nevelje, valamilyen szinten rendezze kapcsolatát exfeleségével, na meg elmélkedjen a talán legamerikaibb sportról, a baseballról.

 

Amint látható, a Trükkös játék a hard boiled krimik klasszikus fordulataival, szereplőivel operál, Auster szemmel láthatóan pontosan tudja, hogy mi kell egy ilyen zsánerű műbe, mitől is működik egy ilyen igazán. Ezen a nagyon pörgős majd’ 300 oldalon érezhetően olajozottan működik az egész gépezet, minden alkatrész a helyén van, minden tökéletesen illeszkedik, és nagyon gyorsan robogunk a végkifejlet felé.

 

Aki amiatt keres egy művet, hogy azt olvasva igazán ki tudjon kapcsolódni, mondjuk a medence partján a hasát süttetve, és szereti a krimiket, az keresve sem talál jobbat. Aki viszont egy klasszikus Auster-művet keres, az válasszon egy olyat, aminek a borítóján csak Paul Auster és nem Paul Benjamin neve szerepel, ugyanis ez a műve köszönőviszonyban sincs a korábbiakkal. Nekem azért Auster-rajongóként ezzel együtt is tetszett és kikapcsolt ez a kötet.