Főkép

A portugál kvartett nem ma kezdte a zenélést, hiszen az első koncertjüket még 1989. májusában adták – harminc évvel ezelőtt. Ennyi idő nem csak arra volt elegendő, hogy megöregedjenek, hanem kialakították a saját zenei nyelvüket, és szert tettek némi nemzetközi hírnévre, többek között a Womexen is felléptek már. A nevükkel kapcsolatban ne az okkultizmusra gondoljunk (mondjuk kíváncsi lennék, négy harmonikával ezt mégis miként lehetne megvalósítani), hanem a táncokra, azokra a táncokra, amelyek még rejtettek, mert eddig nem fedezték/találták fel azokat.

 

Sajnálatos módon nem ismerem a korábbi lemezeiket, így kénytelen-kelletlen elfogadom azokat a véleményeket, melyek szerint a tavaly megjelent albumuk eltér a korábbiaktól. Részben azért, mert ezúttal nem saját kezűleg keverték a stúdióban, hanem erre a feladatra felkérték Jaques Morelenbaumot, aki az egész projektet áttelepítette Brazíliába, aminek hozadékaként további helyi muzsikusok vendégeskedtek a felvételek alatt (közülük Robertinho Silva kifejezetten bámulatos), és nem utolsó sorban pár számban felbukkan a bossa nova vagy a szamba ritmusa.

 

A Danças Ocultas zenéje eddig is különlegesnek számított, elég, ha azt mondom, a legpontosabb meghatározás szerint ők „impresszionista népzenészek”? Az biztos, hogy a mostani lemezük Dentro Desse Mar különleges hallgatnivaló, ez is megköveteli a figyelmet. Cserébe tényleg ott van benne a brazil bossa nova lüktetése (As Viajantes), a portugál fado („O Teu Olhar”, „Dessa Ilha”), filmzeneszerű kompozíciók, nagy halom álomkép, mintha tényleg az álmok hangokká váltak volna a kezükben. Nagyon sok az instrumentális tétel, viszont ezek csupán segítenek a ráhangolódásra, mintha oda-vissza utaznánk a két kontinens között, egyre csak gyűjtve az élményeket. Dacára az instrumentális túlsúlynak, nekem legjobban a vendégénekesekkel közösen előadott számok tetszettek (főként Zelia Duncan különleges orgánuma).

 

Nem tudom mennyire tudatos, de hangulatát tekintve ez alapvetően vidám album, nem a kirobbanó harsányságtól feszülő típus, inkább a szájszéli mosoly kategóriából, ami a jelek szerint nagyon illik a zenéhez. Szelíd muzsika, amely mégis megtalálja az utat a hallgató lelkéhez. Elsőre talán kissé túlzásnak tűnik a négy harmonika, azonban a saját szerzemények során rendre bebizonyosodik, tényleg megvan bennük a népzene egyszerűsége, amit nemcsak modernizálnak, hanem egyedi módon prezentálnak.

 

Szerintem ez a lemez nemcsak azok számára nyújt teljes élményt, akik szeretik és kedvelik a lecsupaszított harmonika zenét, hanem mindenki számára, akik szeretik a dallamokat, az igényesen komponált dalokat, amit arányos keverés tesz teljessé. Már csak annyi van hátra, hogy egyszer hazánkba is ellátogassanak ezzel a programmal, és hozzanak magukkal legalább egy énekesnőt.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Soldado, As Viajantes, Dessa Ilha

2018-ban megjelent album (Galileo)

Az együttes weboldala: https://dancasocultas.com/

 

 

A zenekar tagjai:

Artur Fernandes – harmonika

Filipe Cal – harmonika

Filipe Ricardo – harmonika

Francisco Miguel – harmonika

 

Közreműködők:

David Feldman – zongora (1, 8)

Luis Barcelos – mandolin és cavaquinho (3, 6)

Lula Galvão – elektromos gitár (2)

Marcelo Costa – ütőhangszerek (3, 6, 8)

Marcos Suzano – ütőhangszerek (1)

Paulo Braga – ütőhangszerek (2, 11)

Robertinho Silva – ütőhangszerek (6, 9)

Rogério Caetano – 7 húros gitár (3, 11)

Tiago Abrantes – klarinét (7)

Carminho – ének

Zelia Duncan – ének

Dora Morelenbaum – ének

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Azáfama
  2. As Viajantes
  3. São João
  4. O Teu Olhar
  5. Caixinha de Música
  6. Búzios
  7. Bailar em Silêncio
  8. Dessa Ilha
  9. Soldado
  10. Oniris
  11. Sorriso