Főkép

Tavaly egy válogatáslemez kapcsán ismertem meg a Liszaboni dudásokat – magyarul ezt jelenti az együttes neve – és azonnal felkerültek arra a listámra, amelyen azokat tartom nyilván, akiket figyelnem kell, mert annyira különlegesek, vagy egyszerűen csak szeretnivaló a zenéjük. A Gaiteiros de Lisboa esetében mindkét verzió igaz, mert a mai napig kedvelem amit csinálnak, és abban az értelemben különlegesek, hogy kevés európai világzenei együttes van, akik a középkorig nyúlnak vissza ihletért. Illetve ez nem teljesen igaz, hiszen minden népzene évszázadok alatt formálódott olyanná, amit a múlt században összegyűjtöttek, vagy amit kis szerencsével még gyerekkorunkban megismertünk – ettől függetlenül nem ismerek hasonló muzsikát játszó együttest, így nálam maradnak az egyedi és különleges kategóriában.

 

Ez még csak a hatodik lemezük, ami az 1991-es alapítás dátumát figyelembe véve nem tűnik soknak, kivált, ha hozzáteszem, hogy az utoljára 2012-ben jártak stúdióban. Ez viszont számomra ígéretes felvezetés, mert ennyi idő bőven elegendő az új számok alapos kidolgozására, koncerteken való kipróbálásukra, hogy amikor végül a stúdióba vonulnak, akkor már a tökéleteshez közelítő verzió kerüljön a lemezre.

 

…és így is lett.

 

Tudom, manapság már nem érdemes kiemelni a hangzás kiválóságát, mert az alapelvárás. Viszont az a dinamika, ahogyan a „Roncos Do Diabo” című számban megszólalnak a dobok, az valami bámulatos. Egyébként is kedvencem ez a szám, a menetelős ritmusa, a Carmina Buránát idéző ének, és a templomi kórusokra hajazó betétek miatt. A hatást csak felerősíti a videó, amihez rengeteg középkori képanyagot használtak fel. Modernizált hagyományőrzés – röviden így írható le a zene.

 

Amiből a humor, a vidámság sem hiányzik. Erre jó példa a másik klip (lásd a cikk végén), ami a maga módján vicces, és közben még a társulat játékát is megnézhetjük, élvezhetjük az előzőtől eltérő énekstílust, és azt, hogy a dudát milyen jól helyettesíti a többi fúvós hangszer. A legszebb, hogy ebben a nótában egy középkori portugál legendát, az Aljubarrota városában élő Brites de Almeida történetét dolgozták fel.

 

Komolyan mondom, már megint rácsodálkoztam arra a varázslatra, ahogyan a hagyományos muzsikát és hangszereket, a polifóniát, úgy teszik modernné, kortárs valamivé, hogy hallgatás közben nem csak a középkor hangulatát élem át, hanem egyfajta időtlenséget is. Amíg az emberek ragaszkodnak az élő zenéhez, addig a Gaiteiros de Lisboa mindig talál majd magának közönséget – ebben teljesen biztos vagyok.

 

Tény, zenéjükhöz sokat hozzátesznek a meghívott vendégek (Zeca Medeiros, Filipa Pais, João Afonso, Pedro Oliveira, Rui Veloso és Segue-me à Capela női kórus) – nekem legjobban a „Comprei Uma Capa Chilrada” (meglepett benne Rui Veloso elektromos gitárszólója) és a „Flecha” tetszett (a csoportos női ének teljesen új dimenziót adott a kompozíciónak).

 

A Bestiário album izgalmas kísérlet a népi hagyomány megőrzésére, modernizálására, bár kísérlet helyett inkább megvalósult elképzelést kell mondanom, hiszen amit harminc évvel korábban elképzeltek, azt 2019-ben újra sikerült megvalósítaniuk.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Roncos Do Diabo, Flecha, Comprei Uma Capa Chilrada

2019-ben megjelent album (Uguru)

Az együttes weboldala: https://gaiteirosdelisboa.pt

 

 

A zenekar tagjai:

Carlos Guerreiro

Paulo Tato Marinho

Paulo Charneca

Miguel Quitério

Sebastião Antunes

Miguel Veríssimo

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Baleeiros De New Bedford (Zeca Medeiros)
  2. Roncos Do Diabo
  3. Canto Do Coração
  4. Brites De Almeida
  5. Besta Quadrada (Pedro Oliveira)
  6. Chamateia (Filipa Pais, João Afonso)
  7. Flecha (Segue-me À Capela)
  8. Para Santalices
  9. Natividade 3:27
  10. Comprei Uma Capa Chilrada (Rui Veloso)
  11. Lolita Firewings