Főkép

Reuben Hilfred csupán egy egyszerű istállófiú Medford várában, aki hamarosan belép a várőrség soraiba – addig azonban leginkább a korabeli fiúk céltáblája. Egy este furcsaságra lesz figyelmes a vár egyik tornyában, így találkozik a fiatal Rose-zal, akinek épp magasabb rangú urakat kellene szórakoztatnia. Ketten belekeverednek egy náluknál sokkalta nagyobb összeesküvésbe, amelyben már nem egy ember halálozott el, de szerencsére az ügy kezelésében akad segítségük is: ugyanis Hadrian Blackwaternek és Royce Melbornnek épp a vár környékén van némi dolga...

 

Akinek Hilfred neve ismerősen dereng, annak nem kell csalódnia – bár évekkel járunk a Riyria-krónikák eseményei előtt, A rózsa és tövisében nem egy ismerős figura tűnik fel. Találkozunk a fiatal Aristával és Alrikkal, beköszönnek a Pickering-testvérek, de ekkor már Medfordban él Saldur püskök és Percy Braga is... ráadásul olyan tervek lendülnek mozgásba, amik érezhetően a későbbi könyveknek az alapjait adják. Igazi csemege tehát ez a könyv azoknak, akik a Krónikák után vágnak bele az előzménykötetekbe, Michael J. Sullivan mintha tudatosan szerette volna minél inkább olyanra írni a könyvet, ami rengeteg apró meglepetéssel és izgalmas összefüggéssel szolgál azoknak az olvasóknak, akik már jobban ismerik ezt a világot.

 

Ugyanakkor, és ez talán a könyv egyik legnagyobb erénye, úgy is tökéletesen érthető, ha valaki még csak A Koronatornyon jutott túl (vagy már nem emlékszik a Krónikák eseményeire). Bár a háttérben megbújnak az utalások, de valójában a történetre nincsenek hatással, ami így pont ugyanolyan izgalmas, humoros és szórakoztató, mint korábban. Sullivan továbbra is remek a pörgős kalandregény zsánerében, ezekben az előzményregényekben pedig tényleg vissza tud térni az alapokhoz, amikor még a kedvenc tolvajpárosunkon nem az egész világ sorsa múlott, csupán az ő megélhetésük. Kvázi tétnélküli sztorik ezek, egy-egy kaland leírása, viszont Sullivan mindig tud annyi pluszt beletenni, olyan nagyszerű jeleneteket vagy párbeszédeket írni, amik miatt egy pillanatig sem tud zavarni, hogy itt nem valami rémisztően újszerű vagy egyedi dolog történik.

 

Szokatlan módon ezúttal nem Royce és Hadrian tűnt nekem a legérdekesebbnek, hanem Hilfred. A párosból ugyanis a többi regényben már nagyon sokat kaptunk, így ők érthetően kevésbé tudnak meglepetést okozni (bár így is volt nem egy vicces jelenetük), no meg talán most sokkal inkább Royce sötét oldala vált hangsúlyossá – ami bár érdekes, de talán kevésbé illik a regény könnyed stílusához. Hilfredet viszont, főleg ilyen fiatalként (gyakorlatilag kamaszkorába lép A rózsa és tövise cselekmény alatt), remek volt viszontlátni. Itt még csak nyomokban érezhető a későbbi személyisége: most még bizonytalan, tele gátlásokkal, az apja erős befolyása alatt – és persze fülig szerelmesen. Ám mire eljutunk a közel négyszáz oldal végére, már jobban emlékeztet a későbbi karakterre...

 

Ha létezik olyan, hogy strandra való fantasy kalandregény, A rózsa és tövise kiválóan megfelel a kategóriának. Nem kíván mély elmerülést, olvasása nem nehéz vagy fájdalmas élmény, ellenben könnyedén le tud kötni arra a pár órára, amíg végigjutunk Royce és Hadrian első medfordi kalandján. Megingás nélküli szórakoztatás közel négyszáz oldalon, némi hősködéssel, intrikával és pár régi ismerőssel, akik a Riyria életében még nagy szerepet fognak játszani – még mindig az egyik kedvenc sorozatom ebben a stílusban.