A szem tükrében

Lefotózhatom a szemeidet?

Amikor először láttam A szem tükrében című filmet, ellenállhatatlan, gyermeki vágy ébredt bennem, hogy beszerezzek egy saját fényképezőgépet és elkezdjek szempárokat fotózni – pontosabban lélekdarabkákat gyűjteni. Aztán a fényképezőgép árak fájdalmasan visszarántottak a racionalitás világába, de a film hatása nem múlt el nyomtalanul, azóta még nagyobb kíváncsisággal fürkészem az emberi tekinteteket.

A történet egy fiatal mikrobiológusról szól, aki szenvedélyesen kutatja az emberi szem titkait. Dr. Ian Grey a tények embere, csak abban és annak hisz, ami észérvekkel, kutatási eredményekkel igazolható. A férfi legmerészebb célja az emberi szem evolúciójának rekonstrukcióján keresztül egyenesen Isten létének, az intelligens tervezettségnek a megcáfolása. Ian a film első felében lényegében a hit és a lélekkel érzés antitézise.

A tudós egy archetipikus figura, melynek középpontba állításával az alkotó a 21. század emberének megértő kritikáját adja. Megértő azért, mert felvonultatja Ian megfontolásra méltó, izgalmas, egész eddigi élete alatt formálódó érveit, melyek magyarázatot adnak „hitrendszerére”, életvezetésére. Kritika azért, mert egyértelműen érezzük, hogy a férfi bezárkózott a tények biztonságot nyújtó, csupasz, varázstalanított világába és elfordítja a fejét mindattól, ami az általa húzott kör határán kívül esik. Ian ereje és nagysága abban áll, hogy a film végére képes változni; képes arra, hogy ne elzárkózzon az őt érő új hatások elől, hanem megélje azokat, reagáljon rájuk.

Nagyon fontos leszögezni, hogy a film nem magát a tudományt, a tudományos gondolkodást kritizálja, hanem a túlzott rajongást, az ész istenítését. Mindent elemzünk, kiszámolunk, megtervezünk, optimalizálunk és közben könnyen megfeledkezhetünk a dolgok valódi lényegéről. A szerelem, a művészet, a természet mind-mind lehetnek tudományos vizsgálódás tárgyai, de igazán csak a szívünkkel élhetjük, tapasztalhatjuk meg őket.

Olyan kíváncsi vagyok a titkodra! Ismerni akarom, birtokolni és érteni!

Ian szerencsés véletlenek folytán találkozik az elbűvölően különleges szemekkel rendelkező Szofival, aki szöges ellentéte annak a racionalitásnak és makacs ragaszkodásnak, ami a férfi életében uralkodik. Ian eleinte pont olyan, mint a fényképezőgép, aki szolgai másolatát mutatja meg a minket körülölelő világnak. Szofi a szem, számára a lélek világa sem idegen. Ő nemcsak néz, hanem igazán lát, érez, tapasztal, él. Szofi lénye ragyog, felkavaró találkozásuk után Ian sosem lesz már ugyanaz az ember, mint aki korábban volt. Az alkotó kedvesen játszik a nevekkel. Szofi a bölcsesség, melyre Ian mindennél jobban vágyik. Ő a szabad és vad pitypang, a fehér páva, amely az örök élet, „a világban elszóródott lelkek madara”.

A filmzene nem evilági. Színét tekintve mindenképpen világos. Hol áttetszően tiszta, hol törtfehér. Lágy, óvatos, mégis van benne valami vérfagyasztó, ami tragédiát és megrázó, katartikus igazságot sejtet. Két világ ütközik, majd fonódik össze benne. Tudomány és hit csókot vált. A kettőből egy lesz: megszületik valami, ami egyszerre nagyon fiatal és félelmetesen ősi.

Tudod, már nem gyűjtöm a legmélyebb titkokat, nem fotózok többé szemeket.

Úgy tartom, hogy egy film akkor igazán jó, ha képes adni és/vagy elvenni (utóbbi alatt nem időrablásra gondolok). Véleményem szerint A szem tükrében című film mindkettőben jeleskedik. Egyrészt remek, elgondolkodtató érveket ütköztet (mind verbálisan, mind pedig képi szimbolika terén). Másrészt elveszi a jól megszokott, régi szemüvegünket, hiszen könnyen rádöbbenthet bennünket arra, hogy mennyire hajlamosak vagyunk egyoldalúan szemlélődni a világban.

Finomodás, igazságkeresés, a hit és a tudomány szépsége, egymásra hatás, jellemfejlődés, nyitott gondolkodás és szív… számomra ezek A szem tükrében kulcsszavai.

Rájöttem, hogy az is több mint elég, hogyha láthatom mosolyogni a tieidet. Ígérem, tenni fogok ezért.