Főkép

A Csángálló Zenekart emlékeim szerint utoljára két évvel ezelőtt, a Budapest Ritmo Fesztiválon láttam, amely egy vérbő, igazi délszláv táncház hangulatot árasztó produkció volt, saját ízzel tálalva. Azóta megjelent egy nagylemezük (Naplopók), koncerteztek – csak nekem nem sikerült újra összefutnom velük, egészen mostanáig, hiszen a Dupla W sorozat keretén belül, május utolsó napján újra összefutottunk.

 

Nekik jutott a feladat, hogy bemelegítsék a közönséget, akik szokás szerint csak az utolsó percekben töltötték meg majdnem teljesen a nézőteret. Eme helyi furcsaság mellett a mai napig nem tudok szó nélkül elmenni, de igazából, amíg ilyen sokan összegyűlnek, nem panaszkodom. Nagyjából a második-harmadik számnál nyilvánvalóvá vált számomra, hogy aki az akkori produkcióhoz hasonlóra számít, az nagyot csalódik, mert az idén tízéves zenekar úgy döntött, hogy kihasználják az alkalmat, és nagyon különleges műsorral lepnek meg bennünket. Sikerült.

 

A válogatás alapját egyrészt a tagok csatlakozásának időrendi sorrendje képezte, másrészt pedig azt vették figyelembe, hogy ki milyen zenei háttérrel érkezett, és ebből mit tart fontosnak, mit tett bele a közösbe. Ebből persze zeneileg nagyon eklektikus számsorrend keletkezett, hol a csángó népzene, hol a svéd családi hagyomány került terítékre, de összességében kifejezetten jó hangulatú koncert kerekedett, amit csak tovább színesített a két táncos időnkénti megjelenése. Mondjuk személy szerint elviseltem volna több összekötő szöveget, több magyarázatot a ki, mikor és hogyan csatlakozott a társulathoz témakörből, de ezt leszámítva panaszom nem lehet. A két vendégmuzsikussal kiegészítve valóban átfogó képet kaptunk a Csángálló eddigi tíz évéről. Nem tagadom, hiányoltam pár „slágert” az első lemezről, de talán majd következő alkalommal ezekre is sor kerül.

 

Csángálló:

Bagi Bálint: tárogató, szaxofon, furulyák

Gárgyán Zoltán Tamás: klarinét, doromb

Sára Csobán: szaxofon, furulyák

Johannes Olsson: harmonika

Bősze Tamás Jean-Pierre: ütős és pengetős hangszerek, ének

Telegdi Gáspár Máriusz: harmonika

 

 

 

Rövid szünet után következett a lengyel Čači Vorba, akikről előzetesen semmit sem tudtam. Szerintem a felvezető szöveg, amelyekben a Kárpátokat említik, mint zenei forrást, némileg félrevezető, mert az első két szám után nyilvánvaló lett, ennél jóval messzebbre kalandozunk, mint az említett hegyvonulat. Azt egy pillanatig sem vitatom, hogy az alapot a roma muzsika biztosítja, de hogy autentikus keresgélés közben eljutott az énekesnő Bulgáriába és Görögországba, abban teljesen biztos vagyok.

 

Mondjuk az is igaz, hogy a Čači Vorba nem tipikus világzenét játszik, mert a roma alapok mellé jazz, alternatív és kísérletező elemekben bővelkedő előadással mutatkoztak be a magyar közönségnek. Az együttes legnagyobb kincse egyértelműen Maria Natanson énekesnő, aki egyszerűen fantasztikus hanggal rendelkezik. Olyan erő van benne – az érzelmekről nem is beszélve –, ami nemcsak arra képes, hogy leszakítsa a csillárt a plafonról, vagy kárt tegyen a tükrökben, hanem a hallgatók lelkében is megpendít ezt-azt. Nem mellékesen hegedűsnek sem utolsó.

 

Piotr Majczyna angolul kommunikált velünk, de igazából erre nem volt szükség, mert a zene – bármennyire is elcsépeltnek tűnik ez leírva – magáért beszélt. A hallottak alapján muszáj lesz meghallgatnom legalább egy albumukat.

 

Továbbra is tetszik a MüPa új világzenei sorozata, a Dupla W. A mostani két fellépőben közös a népzenei alap tisztelete, szeretete, valamint az, hogy ebből saját hangot, saját zenét gyúrtak. Érdekes, különleges este volt, illett a Fesztivál Színházba. Remélem, még sok ilyen emlékezetes koncertben lesz részem.

 

Čači Vorba:

Maria Natanson: vezető énekes, hegedű

Rafał Gontarski: harmonika

Piotr Majczyna: gitár, buzuki, mandola

Lyubomyr Ishchuk: ütőhangszerek

Robert Brzozowski: bőgő