Főkép

Kicsit tartottam ettől a könyvtől. Mennyire fogom tudni komolyan venni én, a két lábbal földhöz ragadt, majdnem-biológus, mérnök-gondolkodású ember egy olyan fickónak a gondolatait, aki eksztatikus táncot tanít(ott), a szellemvilágba járkál és hétköznapi sámánnak nevezi magát? Hogy fogok elolvasni egy sámánságról szóló könyvet, amikor a spirituális szóval engem általában a világból ki lehet kergetni? És nem utolsó sorban – érdekel-e engem egy olyan embernek az élettörténete, aki azt vallja magáról, hogy az álmaiból kap útmutatást, a halállal társalog és mindenféle ősi rituálékról beszél?

 

Voltak hát kétségeim, amikor belevágtam az olvasásba, és akadt közben egy-két pillanat, amikor tudatosan magamra kellett szólnom, hogy tegyem már félre a fenntartásaimat, kötözködéseimet, és próbáljak arra figyelni, amit Ya’Acov Darling Khan mondani akar nekem, meg mindenki másnak, aki a könyvet olvassa.

 

A könyv a szerző életútját mutatja be, aki egy zárt zsidó közösségből indulva napjaink egyik legismertebb „hétköznapi”, modern sámánjává vált, a Movement Medicine nevű, testtudatossággal foglalkozó szervezet egyik alapítója, nemzetközi szinten elismert gyógyító, oktató. Khan a világ különböző részein élő sámánok és gyógyítok mellett tanult, többek közt a számik között, Észak-Amerikában és az Amazonas-medencében.

 

Miután sikerült a szellemvilággal, álombeli útmutatókkal, sámándobokkal és egyebekkel kapcsolatos fenntartásaimat félretennem, úgy éreztem, hogy pont jókor találtuk meg egymást ezzel a könyvvel. A spirituális csomagolás ellenére a könyvben leírt legalapvetőbb dolgokban mélyen egyetértek a szerzővel: hogy az emberek jó része a modern világ rohanása, a mindennapi kihívások és a minden felől ránk zúduló információk, elvárások és lehetőség közepette elvesztette a kapcsolatot önmagával és a természettel is. Elfelejtettük, hogy a Föld nem csupán egy, az emberiség kénye-kedve szerint kihasználható nyersanyagforrás, hanem egy hatalmas és bonyolult ökoszisztéma, ami ugyan sokat elbír – de nem mindent. És akár tetszik, akár nem, ennek a hatalmas, élő rendszernek nemcsak az esőerdők, az óceánok, a vadon élő állatok, növények és egyéb élőlények a részei, hanem az emberiség is, és vele együtt minden, ami emberi.

 

Ya'Acov Darling Khan természetesen teljesen más szemszögből közelíti meg ezt a kérdést, mint én a természetvédelmi mérnök diplomámmal meg a szellemvilágot teljesen elvető gondolkodásmódommal. Saját életútján keresztül mutatja be, hogy jutott el addig a felismerésig, hogy az emberiség és természet kapcsolatát helyre kell állítani, ha azt akarjuk, hogy még az unokáinknak is legyen jövője. Az életét meghatározó események között néha előre-hátra ugrál egy kicsit, az idővonal nem mindig volt követhető számomra, ráadásul volt egy-két rituálé, amik ellen zsigerből tiltakozott a szervezetem, mint például az auschwitzi megemlékezés vagy szinte az egész amazonasi beavatás és tanulási periódus a könyv végén.

 

Mindennek ellenére nagy élmény volt nekem ez a könyv. Az előítéletek felfüggesztése már önmagában is hasznos dolog lett volna – amit egyébként gyakrabban kellene gyakorolnom –, de emellett ráébresztett arra is, hogy mennyire fontos nemcsak a közösség, hanem az egyes egyének és a körülöttük levő emberek számára is annak felismerése és elfogadása, hogy a jó és a rossz megfér egymás mellett a világban is éppúgy, ahogy bennünk is. Hogy akármennyire is hajlamosak vagyunk végletekben gondolkozni, nem vezet jóra, ha a dolgoknak csak a jó vagy csak a rossz oldalát nézzük: el kell fogadni mind a kettőt, és ez az életnek nem csak a spirituális területeire vonatkoztatható.

 

Bármennyire is közhelyesen hangzik, számomra utazás volt ez a könyv. Örülök, hogy olvastam, és valószínűnek tartom, hogy fogom is még forgatni. Mindenkinek ajánlom, aki hozzám hasonlóan hajlandó 335 oldal erejéig félretenni az előítéleteit, vagy pedig eleve érdeklődik a sámánizmus és a spirituális világ iránt. Nem feltétlenül egy metróra való olvasmány, hiszen idő kell a leírtak átgondolásához, de azt érdemes rászánni.