Főkép

Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt állítom, az autizmusról sokaknak elsőre Raymond jut eszébe, akit Dustin Hoffman alakított az 1988-as Esőemberben. Megközelítőleg a felnőttkorom küszöbén láttam ezt a filmet és akkor eléggé mély nyomot hagyott bennem, mert addig még nem igazán hallottam erről a ritka betegségről.

 

Autizmus, Asperger-szindróma, Savant-szindróma, szinesztézia. Daniel Tammetnél mindezek tünetei egyaránt megtalálhatóak. Ő azon kivételes és szerencsés autisták egyike, akik nem szorulnak mások segítségére a mindennapos rutinfeladataik ellátásában. Az Asperger-szindróma tulajdonképpen az autizmus egyik (enyhébb) típusa, amely esetben a betegek jól kommunikálnak, inkább a testbeszéd értelmezése jelent nekik problémát, nem érzik szükségét annak, hogy társas kapcsolatokat alakítsanak ki, nehezen fejezik ki érzelmeiket, ragaszkodnak bizonyos rituálékhoz. Ezzel szemben a nyelvi fejlődésük normális ütemű és rendszerint az átlagnál magasabb az intelligenciaszintjük. Ezek a tünetek maximálisan igazak Danielre is, bár iskolás évei kezdetén volt némi tanulási nehézsége, de ez csupán egy gyógyszer mellékhatása volt, amit évekig kellett szednie az epilepsziája miatt.

 

Az életrajzi élményei mellett nagyon érdekesnek találtam azokat a részeket, ahol például a szinesztéziáról írt. Részletekbe menően kifejtette, hogyan látja ő a számokat – mindegyik külön színű és méretű. Ha két számmal bármilyen műveletet el kell végeznie, akkor a két szám textúrája egy újabb harmadikká áll össze a fejében, ami számára egy konkrét számot jelent: a számítás végeredményét. Mindezt másodperceken belül tudja produkálni. Lenyűgöző továbbá Tammet nyelvtudása is. Rövid idő alatt elsajátította a litván,  spanyol, francia, román, walesi, eszperantó nyelveket. Kifejlesztett egy nyelvtanulási módszert és létrehozott egy webes, online nyelvtanfolyamot. Kiválóan sakkozik, lexikális memóriája megdöbbentő.

 

Tammet az idén 40 éves, a betegségét 25 évesen diagnosztizálták, azóta is rengeteg kísérletben vesz részt, mert ezzel elősegíti „az emberi agy működésének jobb megértését, ami mindenkinek javára válik”. A memoárját is azért írta meg, hogy a sorstársainak hasznos tanácsokkal szolgáljon, és hogy a családja jobban megérthesse cselekedeteinek mozgatórugóit.

 

Bár szövegalkotását közel sem mondhatjuk magas szintű irodalomnak, mindazonáltal mégis nagyon fontos műnek tartom, mert nem csupán a betegek és hozzátartozóik számára nyújthat útmutatást, hanem minden olvasó erőt gyűjthet belőle. Hiszen az az út, amit Daniel Tammet végigjárt, az, amit az autizmusa ellenére elért, mindenki számára tanulságos lehet.