Főkép

Az olasz Raffaello Simeoni nem ma kezdte a zenélést, hiszen Stefano Salettivel közösen már évtizedekkel korábban – egészen pontosan 1985-ben – megalapították a Novalia együttest, majd szóló albumokat készített, írt filmzenét, dolgozott színházaknak, egyszóval igazi kreatív muzsikus, aki képtelen a tétlenségre, és a komponálás mellett rendszeresen fest, például a mostani album utalásokban gazdag borítóját is ő készítette.

 

Egy interjúban megkérdezték tőle, hogy mi volt az elképzelése, amikor az új lemezének a „Orfeo incantastorie” címet adta. Azt válaszolta, hogy „a találkozás szenvedélye, a végtelen utazás kíváncsisága, az élet, a halál, a természet, a vallások, a művészet és a szimbólumok, az a gondolat, hogy a zene elbűvöli a világot és egyesíti a népeket.” Az ilyen mondatok után érzem úgy, hogy ezt még egyszer el kell olvasnom, mert tetszetős, egyszerű mivolta ellenére nem fogtam fel mindent azonnal belőle.

 

A zenével hasonlóképpen jártam, első hallásra semmi különleges, fülnek kedves muzsika, Raffaello Simeoni kellemes énekhangjával kiegészítve, legfeljebb azért bizonytalanodtam el, hogy vajon a középkori vagy a népzenei hatások az erősebbek benne. Abban elsőre biztos voltam, hogy a dupla lemez huszonegy dala, amelyek mindegyikét ő komponálta (kettőt társzerzővel) alaposan átgondolt szerzemények, évtizedek tapasztalatára és különféle hagyományokra épülnek.

 

Hallgatás közben végig úgy éreztem, mintha egy ráérős utazáson vennék részt nyár elején, napsütésben, szelíd lankák, zöldellő természet és poros utak társaságában. Szeretet és meghittség vesz körül, különféle kultúrák köszönnek rám (kelta, indiai, katalán, breton, ír és persze sokféle itáliai), és szinte kézenfogva vezetnek tovább, büszkén megmutatva kincseiket. Tényleg nem tudok jobb meghatározást az Orfeo Incantastorie album hangulatára annál, hogy szeretetteljes kíváncsisággal eltelve egy lenyugodott Orfeusz nyomában járjuk a környező világot.

 

Akárcsak hangszerből, énekstílusból is sokféle előfordul a lemezen, úgymint polifónia, gyerekkórus, rappelés – tényleg nagyon változatos előadásmódban van részünk. Nekem legalább ennyire tetszik, ahogyan Raffaello Simeoni kihasználja hangszeres tudását, és a világ távoli tájairól származó instrumentumokat belekomponálja a dalokba.

 

Az utazás és az utazók dalai sorjáznak egymás után, fantasztikus találkozások történetei, amelyek rendkívüli szépségű természeti környezetben merülnek fel. Ugyan nem értek olaszul, de érzem, a szövegek legalább annyira kidolgozottak, mint a zene, van bennük költőiség, és visszakanyarodnak a hajdanvolt bárdok történetmondó hagyományaihoz.

 

Meghittsége okán ezt a muzsikát klubokba, kisebb koncerttermekben képzelem el – és szívesen megnézném élőben.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Antiche rotte, Hibernia

2018-ban megjelent album (Finisterre)

Az együttes weboldala: http://www.raffaellosimeoni.it/

 

 

Közreműködők:

Raffaello Simeoni

Goffredo Degli Espositi

Marco Iamele

Massimo Giuntini

Attilio Costa

Cristiano Califano

Peppe Frana

Efrèn Lopez, Giordano Ceccotti

Paolo Paniconi

Dario Carbutti

Giacomo Chiaretti

Gabriele Russo

Carlo Ferretti

Arnaldo Vacca, Gabriele Gagliarini, Paolo Modugno

Puccio Castrogiovanni

Roland Ricaurte

Edoardo Basile, Susanna Buffa, Coro Canto Libero

 

A lemezen elhangzó számok listája:

CD 1

  1. Orfeo
  2. Antiche rotte
  3. La città mea
  4. Kyrieleisong
  5. La Cecilia
  6. Hibernia
  7. Furtuna
  8. Ninfa mantra
  9. Lagune
  10. Nomadi confini
  11. Lullaby

 

CD 2

  1. Euridice
  2. Aquilone
  3. Calexico
  4. Buffalmacco
  5. Hennè
  6. Boio cantane
  7. Incantastorie
  8. Trasparenti sogni
  9. Fior de mimosa
  10. Contus antigus