Főkép

Irodalmi szenzációként hirdette a Jaffa Kiadó, és valljuk be, nehéz rá jobb szlogent találni. Szabó Magda nemrégiben előkerült, 1944-ben írt regénye fontos irodalomtörténeti pont, melyről kell és érdemes is beszélni. A szerző ugyan a gimnáziumi évei alatt publikált az iskolai újságba, később mégis költőként lépett színre, és csak a hallgatás évei után jelentkezett prózával, melyek megmunkált, tökéletesre csiszolt darabok voltak. A most kiadott Csigaház rácáfol erre a tényre, mert kiderül belőle, Szabó Magda már a versek előtt is próbálkozott regénnyel.

 

Kalandos útja volt a kéziratnak: a hagyatékban árválkodott két kockás füzetben, míg végül egy fényképalbum összeállítása során találták meg, fedezték fel a létezését. Mivel Szabó Magdáról köztudott, hogy rengeteg fotót, kéziratot, újságcikket megsemmisített, amelyeket méltatlannak tartott a fennmaradásra, így feltételezhető, ezzel a korai művével még voltak tervei. Gondos szerkesztés után jelent meg pár hónapja – külön érdekesség, hogy az eredeti kockás fedlapot és néhány oldalt az eredeti kéziratból beletettek, így hozva hozzánk közelebb a füzet hangulatát.

 

A cselekmény 1939-ben játszódik Bécsben, ami azért megmagyarázza, miért is nem találkozhattunk vele a keletkezés idejében, hiszen aktuálpolitikai vonatkozása miatt reménytelen lett volna a kiadóknál való házalás. A történet középpontjában a Csigaház Panzió és annak különös, sérült, védelemre szoruló lakói állnak. Tipikus nomen est omen a szállás neve, mert valóban igyekszik burokként, védelmezőként helyt állni annak, akit beengedett a falai közé, miközben az utcán egyre érezhetőbb a feszültség, a horogkeresztes zászlók megjelenése előrevetíti a közelgő háborút.

 

A történetben két szerelmi szál is van, melyek közül az egyik épp Bécsben bontakozik ki, egy hagyatéki per árnyékában – néhány mondattal felskiccelt helyzetekkel és pontos lélekábrázolásokkal mutatja be nekünk a szereplőit Szabó Magda. Ennél jóval hangsúlyosabb a másik vonulata a kötetnek, Júlia története, aki Budapestről menekült ide, a Csigaházba, hogy meglelje a lelki békéjét.

 

Történt ugyanis, hogy Budapesten rajtakapta egy félreérthetetlen helyzetben a mostohaanyját azzal a férfival, akibe titokban szerelmes volt – ebben a helyzetben pedig nem talált más megoldást, mint a megfutamodást. Az édesapja reakciója először méltóságteljesnek tűnik: amikor a csábító felkeresi a munkahelyén és elmondja az igazságot, rezignáltan fogadja a hírt, és önként félreáll a szerelmesek útjából. Otthon a feleségével is közli a döntését, majd elhagyja a süllyedő hajót és beköltözik a klinikára, amíg megoldódik a helyzet. Vagyis igazából ő is a menekülést választja, a távolságot; ahelyett, hogy cselekvőként lépne fel, passzív marad. A felesége veszi kézbe az irányítást és találja ki, merre haladjon tovább az életük, ezzel pedig erős, határozott nő benyomását kelti, épp úgy, ahogy a Csigaház tulajdonosa is, aki bátran felvállalja a véleményét és nem fél konfrontálódni, ha épp arra van szükség. Kevés szó esik róluk, pedig még izgalmasabb karakterek is lehettek volna, ha hosszabb a regény.

 

Szabó Magda írói kvalitásai már ebben a regényben is megmutatkoznak, kivételes jellemábrázoló tehetsége tetten érhető. A cselekmény íve is látszik, bár nem teljesen kiforrott még; kíváncsi lennék, több regénnyel a háta mögött, ha előveszi ezt a korai zsengét, mivé tudta volna átdolgozni. Érződnek a határozatlan ecsetvonások, a formálódóban lévő későbbi kivételes stílus- és arányérzék. A szereplői izgalmasak, de jó lett volna még több belőlük, hogy minden motiváció világos legyen. Szabó Magda kedvelőinek és irodalomszeretőknek kötelező olvasmány, de érdemes szem előtt tartani, hogy ez még a színre lépés előtti nulladik állomás, a rajtvonal.