Főkép

Ismerős az érzés, amikor olyan helyen, társaságban találja magát az ember, hogy elsőként az jut eszébe, mit is keres ott. Pontosan ezt éreztem, amikor elindítottam a lejátszóban az angol-amerikai punkegyüttes március végén megjelenő lemezét. Mert a zene egyértelműen, határozottan punknak bizonyult. Vagy post punknak, esetleg világvége punknak, amikor az emberiség által előidézett katasztrófáknak köszönhetően nem csak a civilizáció, hanem maga a muzsika is hanyatlásnak indult. Amikor az enervált emberiségnek már arra sincs ereje, hogy dühös legyen, csak keserűen nézi a környező világot, ahol a gyerekek is bágyadtan játszanak a szeméthalmok között.

 

Ez a maga módján teljesen rendben van, csak akkor mégis mit keres ez a lemez a megszokott világzenei rovatban? Erre a kérdésre nincs teljesen meggyőző válaszom, mert félek, a kiadóra, a Glitterbeat Recordsra való hivatkozás önmagában még kevés. Hiszen pont erre hozták létre a fiókcégüket, a tak:til-t, miért nem annak a logója alatt dobták piacra a Desertedet? Magyarázat helyett marad a puszta tény: többek szerint egy, a maga nemében kultikus zenekar új korongját adta ki a Glitterbeat.

 

Miután túlléptem ezen a kérdésen, jött a következő zavarba ejtő pillanat – sosem hallottam korábban róluk, pedig egy időben fél szemmel követtem az angliai punk élet alakulását. Hála a három év világzenei kiképzésnek, ezt a tényt is viszonylag hamar megemésztettem, és miután újraindítottam a Deserted című albumot, figyelmemet végre a zenére fordítottam…

 

…volna, ha az életkoruk miatt nem kezdek el azon agyalni, hogy vajon minek köszönhető a nyolc év szünet után felvett lemez? Felidéződött bennem a kifejezetten kiábrándító Szigetes Sex Pistols koncert – ahol nyugdíjasok megpróbálták (sikertelenül) elhitetni a nézőkkel, hogy még mindig fiatalok és lobog bennük a tűz, amit a rendszer ellen való lázadás heve szít. A Mekons társulat milyen koncepcióval vonult a stúdióba?

 

A választ erre a kérdésre nem ismerem, azt viszont nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy semmilyen üzleti fogás, vagy alkalmi hakni nem áll a történet hátterében. A nyolc év szünet soknak tűnhet, de ha figyelembe vesszük, mennyi mindent csináltak közben, miféle projektekben vettek részt, akkor igazából csak arról lehet szó, hogy most érezték úgy, ideje felvenni egy új lemezt (részben a Revenge of the Mekons című filmnek köszönhetően). Az első pár meghallgatás után úgy érzem, ez megkomolyodott, felnőtt emberek punkra épülő muzsikája, kiegészítve némi kísérletezéssel – gyakorlatilag ugyanolyan beskatulyázhatatlan muzsika ez, mint ami jellemezte őket az utóbbi évtizedben. A tempó lehet, hogy lassabb, de a világról még mindig határozott véleményük.

 

Ha a szimbólumokat keresem, akkor mindjárt ott van az, hogy az egyik sivatagból (társadalom, emberi kapcsolatok, akármi más) kivonultak egy másikba, a Joshua Tree Nemzeti Parkba, amely inspiráló környezetnek bizonyult. Gyakorlatilag dalok nélkül mentek a stúdióba, csupán pár ötlet, szövegtöredékek álltak rendelkezésre, a többit a helyszínen rakták össze, hangról-hangra. Ez a fajta spontaneitás érezhető a például a „Mirage” zaklatottságán, vagy a sivatag ihlette „Lawrence Of California” tágas terein, a „Weimar Vending Machine” Black Sabbathot idéző lassúságán – ami később átmegy szürreálisba, Rico Bell zongorája és Sally Timms furára kevert énekhangja miatt. Ez egyébként a leghosszabb tétel a lemezen, tele tempó és hangulatváltással – és egyben bizonyság a Mekons sokarcúságára. Mert például van itt olyan nóta is (After The Rain), amelyben meghatározó a hegedű és szépséges lírai kompozícióvá növi ki magát – mint a sivatagi virágszőnyeg az életet hozó eső után.

 

Úgy gondolom a Mekons él, és a jelek szerint a tagok továbbra is elszántan keresik az új utakat, eszük ágában sincs leragadni egy stílusnál – miközben szívükben őrzik a punk lényegét.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Lawrence Of California, Harar 1883, Weimar Vending Machine

2019-ben megjelent album (Glitterbeat, Bloodshot Records)

Az együttes facebook oldala: https://www.facebook.com/mekons/

 

 

A zenekar tagjai:

Susie Honeyman – hegedű

Sally Timms – ének

Eris Bellis AKA Rico Bell – ének, harmonika: vocals, accordion keys

Lu Edmonds – saz, cumbus

Jon Langford – gitár, ének

Steve Goulding – ének, dob

Tom Greenhalgh – gitár, ének

Dave Trumfio AKA The Baron – basszusgitár, ének

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Lawrence Of California
  2. Harar 1883
  3. Into The Sun
  4. How Many Stars
  5. In The Desert
  6. Mirage
  7. Weimar Vending Machine
  8. Andromeda
  9. After The Rain