2018 legmaradandóbb zenei élményei

Zenét hallgatni mindenkit szeret – még az ekultura.hu szerkesztősége is. Rádióban, lemezről, élőben, videókat nézegetve, szinte mindegy is: csupán a fülbemászó dallam, az emlékezetes hangzás, a különleges zenei élmény a fontos. Idén év elején azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy összeszedjük, melyek voltak a 2018-as év legmaradandóbb zenei élményei – legyen szó új vagy régebbi lemezről, esetleg különálló dalról, koncertélményről.

 

Természetesen most sem azt kerestük, amit mindenféle indokoknál fogva a legjobbnak hívhatunk, hanem azt, ami igazán megfogott minket, aminél úgy érezzük, hogy még sokáig fogunk rá emlékezni. Az „eredményre” tekintve úgy tűnik, elég széles palettáról válogatott mindenki; magyar és külföldi előadó egyaránt megtalálható a „győztesek” között. Reméljük, 2019 is legalább ilyen jó lesz zeneileg.

 

 

Galgóczi Móni

 

Random Trip – Dobban feat. Palya Bea, Saiid, Szabó Balázs

 

Számomra ez a dal és a klip három sámán közös csodája. Varázslat, melynek során a különböző hangulatok, stílusok és egyéniségek egymást erősítve fokozzák elemi erejűvé a hatást. Mondom ezt most, de bevallom, amikor hónapokkal ezelőtt (ha jól emlékszem, áprilisban) először hallottam, bizony egészen más volt a véleményem. Akkor a scratch, ami rendre megtöri a lendületet és a harmóniát, annyira idegesített, hogy nem is gondoltam arra, hogy valaha újra, ráadásul önszántamból meg fogom hallgatni. Aztán az élet úgy hozta, hogy nemrégiben újra keresztezte egymást az utunk, és rá kellett jönnöm, időközben valami nagyon, de nagyon megváltozott. Nos, mivel a dal és a klip ugyanaz, csakis bennem/velem történhetett valami. Lehet, hogy néhány hónap múlva megint mást fogok érezni, de azzal majd akkor foglalkozom, most egyszerűen hagyom, hogy átjárjon a felismerés és megértés érzése.

 

Galgóczi Tamás

 

Budapest Ritmo második nap, Akvárium Klub, 2018. október 6.

 

Hála az égnek, 2018-ban sem hallgattam kevesebb muzsikát, mint egy évvel korábban. Picit bajban is vagyok, amikor az idén szemlézett, nagyjából százötven lemez közül kellene kiválasztanom egyet. Ezért inkább a Budapest Ritmo második napját nevezem meg kedvencként, mert itt koncentrált dózisban jutottam hozzá az általam kedvelt világzenéhez. Az aznap látott fellépők (Širom, Muzsikás és Muzykanci, Maija Kauhanen, Trio Da Kali, Ekrem Mamutović Orkestar) zenéje, a stílusok sokfélesége olyan katartikus élményt nyújtottak, amiért érdemes koncertekre járni.

 

Kovács Tímea

 

Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint Quartet (Opus Jazz Club, 2018.07.17.)

 

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duója a kezdetektől a szívügyünk, férjemmel ahol és ahányszor csak lehet, hallani szeretnénk, hisz a duó minden koncertjén kísérletezik, újabb és újabb értelmezésekkel nyúlva a saját dalokhoz – olykor akkorát távolodva a várakozástól, hogy szinte feldolgozásnak hat az előadás. Hogyne várnánk a harmadik albumot is azzal a szeretetteljes aggodalommal, ahogy a rajongó szurkol. A jövőre megjelenő lemez stúdiómunkálatainak hetében tartott elő-bemutató koncert pedig csak fokozta a várakozás izgalmát: most már túlzás nélkül számoljuk vissza a napokat, hogy mikor vehetjük kézbe az Antoine Pierre és Nicolas Thys közreműködésével készült anyagot. (Az urak egyébként belgák, Nicolas Thys ráadásul együtt játszott Veronikával Kris Defoort Diving Poet Society című lemezén – na, ha valami, az még idekerülhetne a legmaradandóbb zenei élmények közé, én még ilyen absztrakt jazzt nem hallottam…) Az invenció, a virtuozitás garantált – mélyvíz lesz ez, de érdemes fejest ugrani bele! 

 

 

 

Lipka Bori

 

Atom Music Audio: Cytokine Storm

 

A szakdolgozatom írásához és a szakirodalmak olvasásához olyan műveket akartam válogatni, amik alatt nincs szöveg, tudom órákon át hallgatni, és nem alszom be rajtuk fél óra után. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy az eddig rendszeresen hallgatott zenéim között elég korlátozott válogatási lehetőségeim vannak. Úgyhogy ebben az évben a filmzenéktől indulva felfedeztem magamnak egy egész zenei birodalmat, sok izgalmas bugyorral: az epikus zenekari művek birodalmát. Sok új kedvencem lett, de a Cytokine Storm már legelső hallásra magába szippantott, amikor meghallottam egy válogatásban. Magával ránt, feltölt energiával, még mindig nem tudok betelni vele.

 

Mezei Attila

 

SLAYER / Lamb of God / Anthrax / Obituary

(Bécs, Wiener Stadthalle, 2018. november 23.)

 

Amennyire ellentmondást nem tűrőnek szokták nevezni néha a Slayer muzsikáját, annyira nem is jöhetett szóba más, mint maradandó/életre szóló koncertélmény. Természetesen erősen befolyásoló tényező az is ebben a kérdésben, hogy talán utoljára láttam színpadon őket (bár a budapesti koncertre természetesen megvan már a jegyem). Az viszont, hogy ugyanannyira komolyan gondolják a zenéjüket, ugyanakkora elánnal és lendülettel adják át a közönségnek, mint harmincvalahány éve mindig, mindenféleképpen kiemelkedő és elismerésre méltó. Az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen itt a vége és egyben fergetegesen jó ez a zenekar.

 

 

Scheirich Zsófia

 

Árstíðir: Nivalis (CD)

 

Izland egyik legsikeresebb zenekara, az Árstíðir nyáron megjelent albuma inkább illik a hóval borította hideg éjszakákhoz, mint a napsütötte, gondtalan nyárhoz. Ragnar Ólafsson szerint ezt a furcsa hangulatot az izlandi időjárás okozta, ami még nyár idején se tartogat sok napsütést az ország lakóinak. Ez a kettősség hatja át a Nivalis összes dalát: egy kicsit szomorkás, melankolikus tűnődés a végtelen vad mezőkön szerelemről, szeretetről és más emberi témákról – az Árstíðirtól megszokott minőségben. A városi vagy munkahelyi nyüzsgés után ideális gondolattisztítás.

 

 

 

 

Szabó Dominik

 

Mumford & Sons (26. Sziget Fesztivál, 2018. augusztus 11.)

 

Idén valahogy nem akartak nekem lemezek működni, pedig jött ki nem egy régi kedvencemtől is új album, no meg akadtak érdekes felfedezések is, de egy sem volt köztük, ami úgy igazán megfogott és rabul ejtett volna. Voltam viszont remek koncerteken, közülük is persze a Sziget emelkedik ki legjobban – viszont akármennyire is élveztem a Gorillaz vagy az Arctic Monkeys show-ját, a Mumford & Sons-ot élőben hallani elképesztő élmény volt. Furcsa, mert már közel sem vagyok abban a korszakomban, amikor sokat hallgattam volna őket (és mintha már világszinten is alábbhagyott volna a népszerűségük), de már az első hangoknál éreztem, hogy itt engem megfogtak. Igazi visszatérés-élmény volt végre kiabálni-énekelni, átérezni ezeket a szövegeket – hiába, nem tudom másként leírni: elkapott a koncertflow, számomra egyértelműen az év koncertjét eredményezve.

 

 

Szabó Sarolta

 

InMusic Festival (Zágráb, Horvátország, 2018. június 25-27.)

 

Nem vagyok egy fesztiválozós alkat, ezért igazán én sem tudnám megmondani, miért hagytam magam rábeszélni egy olyan háromnapos rendezvényre Horvátországban, ahol a fellépők nagy részét még csak nem is ismerem… Részben minden bizonnyal a barátnőm meggyőzőképességének köszönhető a dolog, de egy biztos: nem bántam meg. Izgalmas volt egy tucatnyi „meglepetés-koncerten” részt venni, anélkül, hogy tudtam volna, mire számíthatok, és nehéz lenne megmondani, melyik volt a legjobb.  A The Kills produkciója, akiknek zenei világa a legközelebb áll hozzám, és azóta is rendszeresen hallgatom őket? Nick Cave és bandája, akik színházi előadásokat megszégyenítő showműsort adtak elő? Vagy St. Vincent, aki a közönség kedvéért átköltötte New York c. számát, és most is a fülemben cseng, ahogy énekli: „Zagreb isn’t Zagreb without you love”? Mivel képtelen lennék eldönteni – és mivel az összes koncert, így vagy úgy, de nyomot hagyott a zenei ízlésemen – maradjunk annyiban, hogy az InMusic fesztivál mindhárom napjával megérdemli a 2018 legmaradandóbb zenei élménye címét.

 

 

Uzseka Norbert

 

Walking Papers / Ozone Mama (A38 Hajó, 2018. október 1.)

 

2018-ban is voltak nagyszerű albumok, és emlékezetes koncertek is. Két olyan bulin is voltam, ami garantáltan kultikussá fog válni, ahogy telik az idő, és többen fogják azt állítani, hogy ott voltak, mint akik ténylegesen részt vettek az adott koncerten. Az egyik a svéd Pain Of Salvation lelkileg is megrázó előadása volt, a másik pedig a Walking Papers koncertje. Ez a Seattle-i zenekar a grunge, blues, bárzene és megannyi más ötvözetét valami elképesztő módon adta elő, olyan hangulatot teremtve, hogy a közönség hol lélegzetvisszafojtva leste, mi lesz Jeff Angell énekes következő mozdulata, hol önfeledt mámorban úszva énekelt együtt az angyali fickóval és káprázatos társaival. Hiába, hogy több daluk is mérhetetlenül szomorú, így élőben örömünnep volt a koncert az első pillanattól az utolsóig. Ha egyszer eljön a világvége, ilyen házibuliban szeretném tölteni.

 

 

Vörös Eszter

 

Queens of the Stone Age (Budapest Park, 2018. június 21.)

 

Mindig öröm új zenekarokat felfedezni, és számomra a Queens of the Stone Age az idei év egyik legmaradandóbb felfedezése lett. Nem is tudom, ki említette még a koncert előtt, hogy ez nem lesz olyan nagyon tombolós koncert, hát dehogynem! Hatalmas élmény volt ott lenni, olyannyira, hogy zenekaros pólót is szereznem kellett magamnak, ami azért nagyon ritkán (vagy inkább soha) nem fordul elő velem csupán egy koncertélményre alapozva... Bízom benne, hogy a jövő év is tartogat számomra ilyen meglepetéseket!