Főkép

A Budapest Park 2017-es szezonjának egyik legjobb buliját köszönhetjük a kanadai pop punk zenekarnak, a Deryck Whibley vezette Sum 41-nak. Aki lemaradt róla, annak itt egy újabb lehetőség; aki pedig ott volt, azt biztosan nem kell meggyőzni, hiszen a banda fellépése a 2019-es év egyik legenergikusabb és legőrültebb show-jának ígérkezik.

 

Annak, aki a 2000-es évek elején sokat nézett zenei tévécsatornákat, biztosan nem kell bemutatni minden idők egyik legsikeresebb pop punk zenekarát, a Sum 41-t. A srácok egészen korán belekóstoltak, milyen érzés sztárnak lenni – 2001-es debütlemezük, az All Killer No Filler című rögtön platina minősítést ért el Amerikában, Kanadában, sőt, az Egyesült Királyságban is, a Billboard listáján pedig egészen a 13. helyig jutott. Ezen a lemezen egyébként olyan „örökzöld” slágerek szerepeltek (In Too Deep, Motivation), amik a mai napig jó eséllyel kerülnek elő egy Youtube-diszkós házibulin.

 

Érdekes, hogy az első lemezt akkoriban a kritikusok nem fogadták kitörő lelkesedéssel, utólag azonban a zenekar egyik legfontosabb anyagának tartják. Az egy évvel későbbi Does This Look Infected? viszont már a szakmát is meggyőzte – a srácok itt már kezdtek eltávolodni a pop irányából ez sokkal súlyosabb, sötétebb hangzás felé, amit sokan horror punkként aposztrofáltak. Slágerek azért itt is akadtak bőven, elég, ha olyan címeket említünk, mint a Hell Song vagy a Still Waiting. Innen pedig nem volt megállás, 2011-ig bezárólag további három, sikert sikerre halmozó lemezzel jelentkeztek, jelölték őket hét Juno-díjra illetve 2012-ben még Grammy-jelölést is kaptak.

 

Mindeközben fáradhatatlanul járták a világot, turnéztak szinte mindenhol, és úgy tűnt, a bulivonaton nincsen fék – egészen 2013-ig, amikor is a frontember, Whibley életük leghosszabb turnéja utána besokallt. Fizikailag és lelkileg is kimerítette a sok évnyi rock and roll, rehabilitációja pedig több mint egy évig tartott.

 

A kiutat aztán mégis csak a zenélés jelentette neki, és így emlékszik vissza erre a nehéz időszakra:

„Hónapokig szinte járni sem tudtam, és mindent újra kellett tanulnom – például gitározni is. Nagyon nehéz időszaka volt ez az életemnek, de mindeközben ha nem lett volna egy lemez, amin dolgozhatok, sokkal lassabban vagy talán egyáltalán nem gyógyultam volna meg.’

 

Ennek eredményeképp jelent meg első független kiadós lemezük, a 2016-os 13 Voices, aminek egyébként maga Whibley volt a producere is. A Tim Burton és Quentin Taratino inspirálta anyag további érdekessége, hogy majdnem tíz év kihagyás után újra Dave Baksh gitározott rajta.

 

A Sum 41 tehát újult erővel tért vissza, ezt pedig a magyar közönségnek is bizonyították 2017 nyarán, amikor a Budapest Park egyik legőrültebb bulijával rúgták ki a ház oldalát. Most pedig arra készülnek, hogy még ezt is felülmúlják – június 12-én tehát az év egyik legjobban várt pop punk bulija a Budapest Parkban!

 

Sum 41
2019. június 12.
Budapest Park

 

Jegyvásárlás és további információ: Budapest Park

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/303494686930828/