Főkép

Elöljáróban néhány szó a szerzőről: Robert I. Sutton a Stanford Egyetem professzora, emellett rendszeresen tart előadásokat önmenedzselés témakörben. 2000 óra publikált kötetei mind a szervezeten belüli pszichológiai problémák megoldásáról szólnak. Első kötete seggfej-témában a The No Asshole Rule volt, mely igazi bestseller lett, több mint 115 ezer példányban kelt el. Ahogy a szerző fogalmaz, ez a könyv valaminek az elevenére tapintott, mert a megjelenése óta több mint nyolcezer e-mailt, twitter- és facebook üzenetet kapott, amelyben az emberek a segítségét kérik a kollégájukkal kapcsolatban. Bár a kötet csak egy kis kirándulásnak indult, melynek nem tervezett folytatást a professzor úr, a hatalmas érdeklődés miatt mégis újra és újra szembejött a téma, a levelezések kapcsán olyan szakmai anyagot és valós példákat tudott összeszedni, melyek aztán megtöltöttek egy újabb könyvet – így született a Kis seggfejkalauz.

 

Kezdjük a borítóval: már a gyógyszeres fiola is eléggé figyelemfelhívó, de a cím az, ami miatt igazán felkapjuk a fejünket. Sutton nem finomkodik, mondhatná máshogy, árnyaltabban, körülírva a fő gondolatot, de véleménye szerint nem érdemes elmaszatolni a dolgot, igenis a nevén kell nevezni ezeket a kártékony embereket, akik mind a vállalatnak, mind az ott dolgozóknak ártanak. Éppen ezért konzekvensen, nemcsak a címben, hanem végig a kötetben seggfejeknek hívja őket. Bevallom, nekem ez a cenzúrázatlan, oldalanként minimum háromszor megjelenő s betűs szó kicsit furcsa volt, miközben értem az okát, és valahol talán kicsit egyet is értek vele, mégis nehéz megszokni. Ám ezen túllendülve izgalmas sztorikat olvashattam.

 

Honnan lehet felismeri a seggfejeket? Állandóan kiszemelik a gyengébbeket, rendszeresen vegzálják őket (tehát nem csak „ma rossz napom van, és beszólok mindenért”-hetet tart az illető). Abban élik ki magukat, hogy megalázzák a munkatársaikat, ráadásul rossz példát mutatnak a többieknek, biztatva őket a viselkedésükkel, hogy rúgjanak bele még ők is az elnyomott munkatársba. Ez a fajta viselkedés, ha szervezetileg hagyja a vezetőség, nagyon gyorsan belső automatizmussá válhat, ami később komoly gondokat okozhat a mindennapi munkafolyamatok során.

 

A kötet arra buzdít, hogy vizsgáljuk meg objektíven a helyzetünket. A kollégáink közül hány seggfej van, mennyire vagyunk velük közvetlen kapcsolatban, mennyire keserítik meg az életünket. Extrém esetben már olyan súlyos lehet a gond, hogy munkahelyváltáson kell gondolkodni az esetlegesen fellépő egészségügyi problémák miatt. Vagy azért, mert egyszerűen nem tudjuk letenni a benti bunkóságokat, és otthon, rázúdítva a panaszáradatot a családtagokra, ezzel folyamatosan lehúzzuk őket is, feszültséget teremtve a meghitt otthonban. Ennél a szintnél sajnos lépni kell, mert ez a feladat túlnő rajtunk. Azonban, ha még úgy érezzük, menthető a helyzet, érdemes fizikai távolságot tartani a „drága” kollégától, például messzebbi irodába költözni, vagy neki szerezni egy előléptetésnek álcázott új pozíciót, és az ezzel járó új asztalt – lehetőleg egy másik épületben vagy telephelyen. Jó stratégia lehet még, ha összefogunk a többi elnyomottal, és együtt próbálunk meg fellépni az agresszió ellen.

 

Illetve Sutton hisz a kedvesség erejében, szerinte a seggfejekről lepattan az agresszió vagy a közömbösség, sőt, még örülnek is neki, mert plusz figyelmet kapnak, azonban a barátságos, jóindulatú szituációkkal nem tudnak mit kezdeni – így előbb-utóbb várhatóan felhagynak a velünk való harccal, hiszen eredménytelennek minősítik azt. Ilyen és ehhez hasonló tanácsokat kaphatunk a szerzőtől a kötet lapjain, 7 fejezetben összefoglalva.

 

Mint minden önsegítő könyvnél, itt is igaz az, hogy kapunk egy általános leírást és néhány életből vett gyakorlati megoldást, amit vagy rá tudunk húzni az életükre, vagy nem. Természetesen sok cégnél nem kivitelezhető az a megoldás, hogy új irodát kérek, esetleg ezentúl otthonról dolgozom, mert egyszerűen az épület nem alkalmas erre vagy a feladatkör miatt ez nem kivitelezhető. Ilyenkor józan paraszti ésszel érdemes végiggondolni a kötetben felhozott példákat, átrágni őket, és megnézni, mit lehetne felhasználni a seggfejek ellen. Lehet, hogy nekünk az egyik módszer nem jön be, de a kollégánk sikerrel tudja alkalmazni. Azonnali, instant segítséget véleményem szerint nem nyújt a könyv, de rengeteg olyan példát hoz, ami végül hosszútávon eredményre vezethet a benti főgonosz ellen.