Főkép

Ezt a lemezt legalább annyira vártam, mint az orosz Otava Yo (Отава ё) idei korongját. Azt reméltem, hogy megválaszolja az engem legjobban érdeklő két kérdést: a tagcsere mennyiben módosította zenéjüket, illetve merre mennek tovább? Vajon visszakanyarodnak a magyar népzenéhez, vagy továbbgondolják az előző, Ez van! album stíluskavalkádját, és még meglepőbb párosításokkal rukkolnak elő?

 

Május óta nem láttam őket élőben, és a dolgok jelenlegi állása szerint idén már nem is fogom. Így nálam még annak a kérdésnek a megválaszolása is függőben marad, hogy vajon mennyire sikerült tökéletesíteni a színpadi produkciót, mennyire talált egymásra a hat muzsikus, és miként működnek csapatként ezzel a népzenéből induló, a valóságban megjósolhatatlan végállomásra megérkező muzsikájukkal.

 

Első nekifutásra felemás érzéssel hallgattam meg a Zeng című opuszt, köszönhetően annak, hogy a számok egy részét már jól ismertem, hiszen évek óta részét képezik a Góbé koncerteknek („Bartók Béla”, „Búcsú”, „Keserű víz”), és mára nyilvánvalóan a Góbé „slágerek” közé tartoznak. Az új dalok viszont két kivétellel nem ragadtak magukkal, és ezzel a ténnyel hamarjában nem tudtam mit kezdeni. Persze nem adtam fel, és miután rászántam pár órát az ismerkedésre, már egyértelmű a véleményem: az együttes harmadik lemeze megint remek, csak egyszerűen másként jó, mint az előző. Mondjuk beletelt némi időbe mire megszoktam Kiss-Balbinat Ádám hangjának hiányát – többnyire Csasznyi Imrére marad az éneklés.

 

Véleményem szerint egyszerűsítették a zenét, ha lehet még zsigeribb dalokat írtak, akarom mondani komponáltak, hiszen az továbbra sem változott, hogy a nekik tetsző népdalokat gyúrják, formálják, építik fel újra, aminek az eredménye egy fülnek és lábnak kellemes világzene, amibe habozás nélkül helyeznek el színtiszta népzenei betéteket (Mayer).

 

Amikor azt írtam, hogy egyszerűsítettek, akkor ez alatt azt értem, hogy most nem kényeztetnek el annyiféle stílus felhasználásával. Ez mégsem jelenti azt, hogy most akkor egysíkúbb, vagy unalmasabb lenne a végeredmény. Gyakorlatilag minden nótába beleszőttek olyan fineszes megoldásokat, amitől azok egyedivé, különlegessé váltak. A ciprusi Monsieur Doumani koncertje után éreztem úgy, a ritmusszekció élőben sokkal dinamikusabb, húzósabb mint a lemezen, és ettől rockosabb lett az egész produkció. A Góbénál valami hasonlót vélek felfedezni, mert mondhatják ezt popos világzenének, amikor a ritmusszekció időnként a popnál sokkal keményebb alapot pakol a hegedű-brácsa-cimbalom-gitár dallamfelelős csoport alá. Lásd például a „Búcsú” felvezetése utáni részeket. Érdekességként említem, hogy ír (Semmi) és délszláv (Fekete-fehér) elemek is felbukkannak a lemezen.

 

Azt hiszem itt az ideje, hogy részben ellentmondjak önmagamnak. A „Bartók Béla” című kompozíció a lemez legösszetettebb, legsokrétűbb darabja, ebben nyoma sincs az egyszerűsítésnek – de ennek dacára mindig osztatlan sikert arat a koncerteken. A 99,5 százalékban instrumentális zene egyszerre tartalmaz klasszikus és népzenei elemeket, egyébként meg színtiszta Góbéság, megmutatja mennyire képzett zenészek alkotják az együttest, és hogy ők tényleg otthon vannak mind a népzenében, mind a többi stílusban, amit felhasználnak zeneszerzés közben.

 

„Alapvetően popszámokat írunk, amelyekben vannak refrének és versék, zenei közjátékok, és ebből kiindulva ahhoz sem ragaszkodunk, hogy egy számban kizárólag egyetlen tájegységről származó dallamokat fűzzünk össze, hiszen a szám popzenei lüktetésére figyelünk…” (Vizeli Máté)

 

A Zeng album legnagyobb erénye szerintem az a frissesség, lendület, bizonyítási vágy, és nem utolsó sorban az a kreativitás, aminek köszönhetően ott van a helye az év öt legjobb magyar világzenei lemeze között. Hála az égnek nem fáradtak el, égtek ki, megmaradt az a lelkesedés, az a tűz, amitől ez a zene minden koncerten mozgásra, éneklésre készteti a közönséget. Muszáj lesz élőben megnéznem őket.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Bartók Béla, Mohács, Búcsú

2018-ban megjelent album (Fonó)

Az együttes weboldala: https://www.facebook.com/GobeZenekar/

 

 

A zenekar tagjai:

Vizeli Máté: brácsák, koboz, gitár, vokál

Csasznyi Imre: basszprímtambura, ének

Rigó Márton: hegedű, vokál

Egervári Mátyás: cimbalom, tamburabrácsa, ír fuvola, furulya, dudák

Czupi Áron: dob, ütőhangszerek, ének

Timár Márton: nagybőgő

 

Közreműködők:

Az Anima Musicae Kamarazenekar művészei

Szabó Tamás – hegedű

Szabó Gábor – hegedű

Modrián Ildikó – brácsa

Stoll Péter – cselló

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Idegen/ Stranger
  2. Mayer
  3. Mohács
  4. Semmi / Nothing
  5. Honvédtüzér / Infantry man
  6. Búcsú / Farewell
  7. Indulj el / Go forth
  8. Kapitány úr / Captain
  9. Keserű víz / Bitter water
  10. Fekete-fehér / Black and white
  11. Bartók Béla
  12. Zsuzsika / Susie