Főkép

Már megint összegyűlt pár képregény a polcomon, és mivel mostanában krónikus időhiányban szenvedek, a szokásosnál rövidebb terjedelemben írtam le a gondolataimat róluk.

 

René Goscinny – Morris: Vasút a prérin

(Pesti Könyv, fordította Nagy Krisztián)

 

Amikor kinyitottam a magyar sorozat 32. kötetét és megláttam a lova hátán vágtató cowboyt a szája sarkában fityegő cigarettával, azonnal arra gondoltam, hogy ez a rész biztosan valami nagyon-nagyon régi darab. Rövid webes kutakodás után kiderült az igazság, a Vasút a prérin 1957-ben(!) jelent meg albumban (újságban pedig még korábban). Ezért aztán semmi csodálkoznivaló nincs a cigarettán, illetve a korai időket idéző nyitógrafikán, a két hős (ló és lovasa) a megszokottnál darabosabb ábrázolásán.

 

Ennél sokkal fontosabb infó, hogy ez volt az első sztori, amit már nem Morris írt. Az előző nyolcat (és a következőt) ugyanis ő írta és rajzolta (az eredeti sorrend szerint ez a sorozat kilencedik epizódja), de azok a közvélekedés szerint nem mások, mint a heti újságmegjelenéseknek megfelelően felhalmozott geggyűjtemények. Ebben a vasutas kalandban már sokkal jobb a helyzet, valahonnan valahová tart a történet, bár drámát, igazi feszültséget ne várjunk tőle. Humoros sorozatról lévén szó, inkább csodáljuk meg a komikus mellékszereplőket, a vicces helyzeteket (például az indiánok füstjeleiben elhelyezett reklámot), és az összes, westernekből ismerős fordulatot (indián támadás, banditák rajtaütése stb.).

 

Érdekes módon az alapötletet később még egyszer felhasználta a szerzőpáros, Az éneklő drót című részben szintén transzkontinentális építkezést kell sikerre segítenie hősünknek. Az egyébként véleményem szerint sokkal jobban sikerült ennél, de ennek ellenére ajánlom mindenki figyelmébe a Vasút a prérint, hiszen mégiscsak egy hosszú együttműködés első darabjáról van szó.

 

Aki pedig kíváncsi a kifigurázott vasútépítésre, az olvassa el Dee Brown könyvét (Vasút a vadnyugaton), abban minden benne van, amit erről a jellegzetesen kapitalista építkezésről tudni érdemes.

 

 

Szabó Jenő – Fábián István: Sötét Kor 8

(Nero Blanco Comix)

 

Ha menet közben nem változott a koncepció, akkor még olyan messze vagyunk a sorozat végétől, mint az a bizonyos Makó nevezetű lovag Jeruzsálemtől. Eredetileg húsz részről volt szó, aminek 2011-ben jelent meg a felvezető darabja, ezért ha nem változnak a körülmények, akkor még legalább ennyi évet kell várnunk, mire eljutunk a vége feliratig. Amit egyébként nem feltétlenül kell szó szerint értenünk, hiszen eredetileg ez csak a (végül meg nem valósult) tévésorozat első évadának képregényes verziójának indult. Én fiatal vagyok, ezért ráérek, de jó lenne már egyszerre elolvasni az teljes sztorit.

 

Nagyon tetszik a kezdő oldal naplementéjének színezése, sikerült szinte fényképszerűen elkapni a vörös különféle árnyalatait. Egyébként megmaradt a sötétbe hajló színvilág, a határozott vonalvezetés, a változatos panelelrendezés – de pont ezekért a momentumokért szerethető Fábián István és a színekért felelős Haránt Artúr képregénye.

 

A jelenleg távolinak tűnő befejezés dacára kifejezetten örülök annak, hogy a szerzők nem gyorsítanak a tempón, kényelmesen haladunk előre, és szerencsére menet közben a szereplők többsége nem azzal foglalkozik, hogy mennyire fontos a pusztai népek szempontjából a kiválasztott életben maradása, a megfelelő helyre való eljuttatása. Az életben maradás, a felmerülő akadályok leküzdése – legyen az rajtaütés vagy mágikusan megerősített kerítés – és persze az egyéni problémák, célok foglalkoztatják a szereplőket, egyedül Iddar sámán kezeli holisztikusan az eseményeket.