Brian Michael Bendis: Az Új Bosszú Angyalai – Erőtlenül

Úgy tűnik, hogy az Angyalokat ezúttal tényleg legyőzték. Miután a Csuklya néven ismert bűnöző ismeretlen okokból elhagyta a csapatát, azok új utakon próbálkoztak: így jutottak el Jonas Harrow-hoz és találmányához, mely képes elvenni a szuperhősök erejét. És persze rögtön ki is próbálták, mely pillanatok alatt az Új Bosszú Angyalainak vereségéhez vezetett... a körülmények pedig csak bonyolódnak, amikor a színen megjelenik Norman Osborn, az egykori Zöld Manó és társai, akik mostanság a „hivatalos” Bosszúangyalok szerepét töltik be. Ráadásul Luke Cage egy olyan sérülést szerez, amin csak Osborn tudna segíteni – ezúttal hogy fognak ebből a helyzetből kilábalni a hősök? Hogyan tudnak harcolni, ha már erejük sincs?

Egyre inkább érezni, hogy közeledünk a következő nagy Marvel esemény, az Ostrom felé. Mióta vége a Titkos Inváziónak, azóta kerülgetjük Osbornék csapatát és a Csuklya által vezetett bűnözőket – bár mindig voltak kisebb-nagyobb összecsapások, valódi, mindent eldöntő konfliktus egyelőre nem alakult ki. A mostani kötetnek is van egyfajta előkészítés jellege: lassan mindenki megtalálja a maga oldalát, előkerülnek azok a játékosok, akiknek még komoly szerepe lesz a harcok folyamán, közben pedig mindenki ráébred, hogy a mostani helyzet nem folytatódhat így tovább, mert a másik fél túlságosan veszélyes ahhoz, hogy életben maradjon.

Talán pont emiatt kicsit elkapkodottnak tűnt ez a mostani cselekmény, legalábbis szívesen láttam volna az események bővebb kifejtését, hogy az Ostrom elkerülhetetlensége tényleg érződjön. Vegyük a középpontban lévő találmányt: képes átrendezni teljes egészében a Marvel szuperhős-erőviszonyait, de mintha csak akkor foglalkoztak volna vele, amikor már muszáj volt (talán majd később?). Vagy épp Luke Cage sebesüléséhez két fontos jelenet is kötődik, de egyiket sem látjuk, mindkettőnek már csak a következményeit érzékeljük – tényleg nem volt egyik sem olyan fontos az író szerint, hogy megmutassa nekünk? Pedig én egészen eddig nagyon szerettem Bendis-nél, hogy az Új Bosszú Angyalai sorozatban mindig egy-egy szuperhős személyes problémáira koncentrál, de ez most mintha túlságosan elvitte volna a fókuszt az érdekesebb dolgok elől.

Ugyanakkor ha már fontos az egyéni perspektíva, nagyon kíváncsi lennék arra is, vajon miként csapódhatnak le ezek az események a kívülálló, nem is feltétlenül szuper emberek szemében. Elvégre a kötet felében két olyan brigád csatázik, akik akár egy oldalon is állhatnának. Ott vannak Osbornék, akik egykori bűnözői múltjukat (hivatalosan) maguk mögött hagyták, hogy a „jó” oldalon állva harcoljanak – és ebben még a kormány is támogatja őket. No meg ott vannak az Új Bosszú Angyalai, egykoron a legnagyobb és legfontosabb szuperhős-csapat, mára azonban törvényen kívüli alakulat... Most akkor tulajdonképpen ki is a „jó” itt? Izgalmas ez a fordított szituáció, érezhetően más a dinamika a csapatok között, mint régebben, amikor a jó egyértelműen jó, a rossz pedig biztosan rossz volt – kíváncsi vagyok, hogy a végére mennyire fogják az alkotók ezt kihasználni.

És hogy mire is jutnak az Új Bosszú Angyalai „erőtlenül” olyan agyafúrt és kemény ellenfelekkel szemben, mint Norman Osborn és a Csuklya? Ez majd a jövő év elején kiderül – ha minden igaz, februárban ugyanis tényleg jöhet a Siege (nem is baj, hogy ezúttal nem telik el egy év két sztori között, kicsit nehéz felvenni a fonalat, ha ennyi kimarad). Addig is felkészülésként kellemes kikapcsolódás a mostani kötet, sőt, érdemes pár korábbiba is belelapozni, hogy minden érthetővé váljon. Ostromra fel!