Főkép

Egy családi hagyatékból került elő és kiadásra idén John Coltrane legendás kvartettjének egy 1963 márciusában rögzített stúdiófelvétele. Egészen kivételes pillanat a zenetörténetben, talán csak a ritkán felbukkanó papiruszokon vagy palimpszeszteken fennmaradt, de már elveszettnek hitt irodalmi, történeti vagy filozófiai szövegek napfényre kerülésekor érzett örömhöz hasonlítható. Persze az ilyenkor megtalált filológiai leletek évszázadokon átívelő feladataihoz képest, amit a töredékes szövegek rekonstruálása és értelmezése jelent, egy szalagfelvétel sokkal inkább magától értetődőbb, kiváltképpen ha a megértést segíti az egyes szerzemények többszöri feljátszásából létrejött alternatív felvételek sokasága, amelyek a deluxe kiadáson szép számban elérhetőek.

 

Az informatív, képekkel bőségesen illusztrált kísérőfüzetben Ashley Kahn jazzkritikus, zenetörténész a mindenkit izgató kérdésekkel indítja hosszú esszéjét: „Elveszett – hogyan és miért? Album – tényleg? Azaz, mint egy teljesen jól végig gondolt témák sora, amelyet egy bizonyos címmel kiadásra szántak? Hogyan szólnak és miként illeszkednek Coltrane életművébe?” Kahn oldalakon át nyújtja egy történeti áttekintésen alapuló, roppant szórakoztató megfejtését ezeknek a titkoknak, amiért már önmagában érdemes beszerezni egy fizikai példányát is az albumnak, ezért ezt az élményt az olvasóra hagyom.

 

Amit hallunk, bár több mint fél évszázaddal korábban hangzott el a ma már kultikus helynek számító Van Gelder Studióban New Jersey-ben, még mindig rendkívül friss és előremutató – egyrészt a nagyon jó minőségben fennmaradt hanganyag kiváló modern keverésének, másrészt pedig az előadók szűnni nem akaró energiáinak köszönhetően. A hangkép nem teljesen ismeretlen, a játék formája sem fog alapvetően új tereket nyitni a kvartettet már jól ismerőknek, de a figyelemből fakadó összhang feszessége és a hangzás tisztasága párját ritkítja.

 

Elvin Jones dinamikus robbanékonysága a dobokon, a felvételkor március 6-án, egy nappal a híres Johnny Hartman „sessions” előtt, gördülékenyebbé teszi négyüket, mint korábban valaha. Jimmy Garrison bőgőzésének vonalvezetése Jones-szal olyan ritmikai alapot teremt, amire McCoy Tyner mintha táncolna örömében – zongorajátékának sodrását az akkordokba épített dallamvariációk sorainak fokozatos felépítgetéseivel, a szaxofon útjainak ellen-ellen tartva alkotja meg. Már hárman is száguldanak, de Coltrane minden egyes pillanatban, amikor játszik, a hóna alá kapja őket, hogy inkább szárnyaljanak.

 

A hét téma és variációik közül több eddig teljesen ismeretlen vagy meglehetősen ritka volt (Once Up, Once Down) de még ha a jól ismert „Impressions” mind a négy változatát is végighallgatjuk – amiből három közvetlenül egymást követi a deluxe kiadás második korongján –, akkor sem tudjuk elunni magunkat. Az eltérő tempók, a hangszeres variációk – az „Impressions Take 4” például csak egy trió Tyner nélkül vagy tíz–tizenöt beattel gyorsabban – új impulzusokra késztetik a zenekart és a modern hallgatókat.

 

Bár feltehetően eredetileg nem a huszonegyedik század közönségének készült az album, a huszonkettedik században is izgalmas és ropogós lesz – valójában mindaddig, amíg lesznek emberek, akik felvételről hallgatnak zenét, hacsak újra el nem kallódik...

 

Előadók:

John Coltrane – szaxofon

McCoy Tyner – zongora

Jimmy Garrison – bőgő

Elvin Jones – dobok

 

Elhangzó szerzemények:

CD1)

1) "Untitled Original 11383" (Take 1)

2) "Nature Boy"

3) "Untitled Original 11386" (Take 1)

4) "Vilia" (Take 3) (based on Franz Lehár`s "Vilja Song" from The Merry Widow)

5) "Impressions" (Take 3)

6) "Slow Blues"

7) "One Up, One Down" (Take 1)

 

CD2)

1) "Vilia" (Take 5)

2) "Impressions" (Take 1)

3) "Impressions" (Take 2)

4) "Impressions" (Take 4)

5) "Untitled Original 11386" (Take 2)

6) "Untitled Original 11386" (Take 5)

7) "One Up, One Down" (Take 6)