Főkép

Úgy tűnik, ez a hét az ismeretterjesztés jegyében zajlik. A második ismeretlen szó – legalábbis korábban nem hallottam róla – a Wolpertinger. Ez egy csudálatos élőlény, amely a bajor alpesi erdők lakója. Teremtője valószínűleg sokat forgatta a görög mitológiát, esetleg Mark Twain, vagy Borges valamelyik gyűjteményét, de persze az is lehet, hogy csak a középkorban élő német Háry János lódított egy hatalmasat a helyi fonóban télvíz idején. A Wolpertingernek van szárnya, agancsa, farka és agyara, feje a nyúlé, teste mókusé, de gyakorlatilag bármely, a környéken található „alkatrészből” összeállítható (lásd Albert Dürer ábrázolását). Egyetlen kitétel van, miszerint kistestű emlős kell, hogy adja a testet – a végeredmény száz euróért megvásárolható bármely ottani szuvenírboltban.

 

Az osztrák rezesbanda ötödik nagylemezén ennek a mesebeli bestiának az élőhelyét térképezi fel – ami nem más, mint a fantázia birodalma. Még mindig mosolyra húzódik a szám, amikor olyan együttesek/előadók lemeze kerül a kezembe, akikről korábban már írtam; tudom honnan jönnek és mit hoznak magukkal. Mindez fokozható, ha élőben, koncertezés közben láttam őket, és ott is meggyőztek tehetségükről – miként a Federspiel tette az első Budapest Ritmon, még 2016-ban.

 

Ami első hallásra megfogott a Wolperting című albumban, az finomság, ahogyan megszólaltatják a hangszereket és elővarázsolják a hangokat. Sem a balkáni rezesekhez, sem az alpesi népzenészekhez nem hasonlítanak, ők egy teljesen új kategóriát képviselnek. Zenéjük alapja egyértelműen az osztrák népzene, ehhez elegendő a „S. E. A. L.” című szám meghallgatása, hiszen itt bizony jódlizással egészítik ki a zenét.

 

A Wolpertinger bestia, mint azt korábban említettem, nagyon változatos formájú lehet, és ezt természetesen leképezi a muzsika, amikor szabadon csapongunk a hangok világában. Képzeletünket nem korlátozzák az Alpok csúcsai, bárhova mehetünk (Xochipitzahuatl), és ami még jobb, mindenki azt képzel ebbe a muzsikába, amit csak akar. Hol filmzenét hallok (Eventyret om Fossegrimen), hol tündérföldön járok („Tau” – ez csodálatos finomság), hol bukolikus tájképben ülve hallgatom a szerelmes pásztor énekét (El Buscapiés). Aki kíváncsi, a kétnyelvű bookletből megtudja, milyen elképzelések, élmények hatására keletkeztek ezek a számok, aztán összehasonlíthatja a saját benyomásaival.

 

Meglátásom szerint a Federspiel még mindig úgy muzsikál, ahogyan csak kevesen a rezesbandák közül. Ha kell visszafogottan, ha kell érzelemdúsan, végig tele ötlettel, mesteri hangszeres tudással. Már az előző album kapcsán is leírtam, de a véleményem most sem változott: ők heten a maximumot hozzák ki ebből a felállásból. Remélem jövőre valaki ismét elhívja őket Budapestre, mert hiányzik ez a művészien szépséges muzsika.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: S. E. A. L., Xochipitzahuatl, Die drei Briada, Tau

2018-ban megjelent album (col legno)

Az együttes weboldala: https://feder-spiel.at/

 

Fotó: Maria Frodl

 

A zenekar tagjai:

Frédéric Alvarado-Dupuy – klarinét, ének

Simon Zöchbauer – trombita, szárnykürt, ének

Philip Haas – trombita, szárnykürt, ének

Ayac Iuan Jiménez Salvador – trombita, szárnykürt, ének

Matthias Werner – basszus trombita, ének

Thomas Winalek – harsona, ének

Roland Eitzinger – tuba, ének

 

Közreműködő:

Joachim Murnig

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Da wo’s beginnt

2. Tau

3. Eventyret om Fossegrimen Part I, Overnaturlig Vesen

4. Eventyret om Fossegrimen Part II, Huldefossen

5. Rosenhang

6. El Buscapiés

7. S. E. A. L.

8. The Breath of Connections

9. Xochipitzahuatl

10. Die drei Briada