Főkép

Friss Sziget állampolgárként mit vár az egyszeri, a Filatorigát megállóból bemerészkedő ember? Hangos zenét, mindenfelé szédelgő fiatalt, teljes züllést és sok sok sátrat, meg drága piát – legalábbis ha eddig csak a károgó és fölöslegesen rettegő szavakat hallotta maga körül az ember, ha szóba jött a Sziget Fesztivál. A valóságot csak részben tükrözik a sztereotípiák: a túlárazott italokra jogos a panasz (bár lehet jó áron is találni sört), hatalmas sátorvárosok szegélyezik az utakat, de a többi csak túlzás. A Sziget hivatalos 0. napja, vagyis augusztus 9. barátságos, már-már családias hangulatban telt, mindenhonnan áradt a vidámság, és a számtalan program közül mindenki megtalálhatta a magának valót.

 

Első fesztiválozóként az utóbbi jelentette a legnagyobb meglepetést: bárhová léptem, mindig találtam valami izgalmasat. A Hajógyári szigetet bejárva találtam például az EU Meeting Point sátránál különböző EU-hoz köthető előadásokat, az ArtZone-nál érdekes szobrokat, a Fidelio Theatre and Dance Tentnél pedig különböző táncos performanszokat tekinthetett meg az odatévedő. A Sziget azonban nem csak erről szól, sőt többen inkább az előadókért jönnek. Több színpad közül is válogathattunk, vagy csak ha véletlenül betévedhettünk egy adott részre, valami szánk ízének való csak akadt, de az általunk ismert zenekarok listájának bővítéséhez is teljesen adott volt minden.

 

A Nagyszínpad kellemes meglepetését jelentette a belga Oscar and the Wolf. Max Colombie csapata eddig inkább rádióslágerként élt bennem (azon belül is olyasminek, amit a H&M-ben vagy a C&A-ban játszanak ruhaválogatás közben). A csütörtöki koncert ezt meghazudtolta: Maxék igazi koncertélményt nyújtottak a színpad elé összesereglő tömegnek. A setlistet főleg a 2017-es Infinity album tette ki olyan Youtube-on is népszerű slágerekkel, mint a „The Game”, a „Fever” vagy a „Breathing”; ezen kívül a 2014-es Entityről is hallottunk pár erős dalt, mint a „Joaquim”. A számok melankolikusabb hangulata ellenére meghittség uralkodott a színpad környéken, amihez a kevesebb elektronikus hangzás és a hangszerek erőteljes jelenléte (és persze Colombie előadásmódja) csak hozzátett.

 

A Mastercard Stage by A38 sátorban is akadt érdekes előadó, a Cigarettes after Sex, akit legtöbben a „Nothing Gonna Heart You Baby” c. számról ismerhetnek. A főleg külföldiekből álló lelkes tömeg cigivel vagy öngyújtóval a kézben várta a meghitt zenét, ami nagy füstökkel és három gitárral meg is érkezett. Azonban szerintem az egész semennyire, unalmasra sikeredett – az egymást követő hasonló dallamú számok, az egyre fokozódó hőség és az egymás lábán álló emberek nagyban elcsapták a koncert varázsát (pedig a leghíresebb szerzeményt is eljátszották). Így az egész inkább maradt kellemetlen nyomorgás, mint egy lazulós chill.

A Nagyszínpadra visszatérve a tömeg az est legjobban várt csapatát, a Gorillazt várta. Róluk érdemes tudni, hogy a banda tagjait rajzfilmfigurák alkotják, név szerint 2D, Noodle, Russel és Murdoc. Az előző két budapesti koncertről lemaradva azon gondolkodtam, hogyan is fognak itt a rajzfilmfigurák fellépni? 21:15-kor megérkezett a válasz: a háttérben kivetítve. A színpadot az őket életre keltők vették birtokba: Damon Albarn és De La Soul. Így hullt le a lepel az animált és 2D-s klipekről, amiket a 2000-es évek óta ezerszer végignéztünk és énekeltünk! Egy háttérben való pergő filmkocka lett belőlük. De ez így volt jó. Albarnék beavatták a titokba a szigetlakókat, kibújtak gorilla maszkjaik mögül, és lenyomták az est legjobb koncertjét.

 

Az estet a fokozatosság jellemezte: az első számok, mint a „Tranz” vagy az „M1 AZ” inkább a ráhangolódást célozta be. A „Tomorrow Comes Today”-nél és a „Rhinestone Eyes”-nál valami elindult, de a „robbantás” még hátra volt. Aztán jött az „On Melancholy Hill”, amikor érződött már, hogy mindjárt jön az, amiért szeretjük a Gorillazt, és eljöttünk a Szigetre, de egy lassúbb szakasz még belefért a „Fire Files”-szal és „El Mananna”-val. És végre, robbant! A „Hollywood”-nál és a „Stylo”-nál teljesedett ki Albarnék koncertje. És innen nem volt megállás. „Dirty Harry”, „Feel Good Inc.”, majd négyszámos ráadás a „Clint Eastwood”-dal és a „Kids with Guns”-szal: ezekkel a klasszikus számokkal vált teljessé a Gorillaz-élmény. Mindent megkaptam, amit ez a rajzfilmfigurákból álló banda adhat.

 

A programokat nézve első blikkre nem tűnt egy izgalmas napnak a csütörtök, kivéve Damon Albarnékat – gondoltam reggel, de a Hajógyári-szigetet bejárva, azért sikerült összeszedni egy emlékezetes délutánra-estre való zenei élményt. Tanulság: a nagyneveken túl is van élet a Szigeten, még akkor is, ha az este fénypontját mégis a főprodukció adja.