Főkép

Tetszik vagy sem, globalizálódunk, termékek, eszmék, emberek jönnek és mennek, aminek eredményeként a folyamatos változások korában élünk. Ezt szerethetjük vagy utálhatjuk, sok választásunk nincs, de véleményem szerint két dolgot megtehetünk. Egyrészt kihasználjuk a lehetőséget, és megismerjük, eltanuljuk a többiektől mindazt ami jó, illetve hasznos, másrészt pedig igyekezzünk megismertetni a nagyvilággal mindazon kincseinket, melyekre büszkék vagyunk, illetve mások számára is érdekesek lehetnek. Részemről a világzenével vagyok így, két év után még mindig kíváncsian várom, milyen új vagy régi lemez bukkan fel a lejátszóm közelében, a világ mely szegletéről származó zenészek próbálnak meggyőzni tehetségükről. Ezért a rovat változatlan formában megy tovább, még mindig rengeteg világzenei album jelenik meg, csak győzzem energiával és idővel a válogatást – továbbra is szigorúan szubjektív alapon.

 

 

 

 

Anandi Bhattacharya: Joys Abound (CD)

 

Debashish Bhattacharya-ról már írtam a Hawaii To Calcutta: A Tribute To Tau Moe című lemez megjelenésekor, ami sajátos tisztelgés volt Tau Moe emléke előtt, akinek köszönhetően létrejött az India és Hawaii közötti zenei kapcsolat. Most a lányáról lesz szó – és erről az jut az eszembe, hogy zenészcsaládban biztosan jó lehet felnőni, főként, ha az ember szereti a muzsikát, és van némi tehetsége hozzá. Azt viszont elképzelni sem tudom, milyen érzés olyan családban élni, amelyikben hetvenhét generációig visszamenőleg mindenki zenész volt. A hétköznapokban folyamatosan jelenlévő hagyományos zene, a rágák biztosan hatottak rá, viszont úgy gondolom, hogy akik szerint a steel gitár használata teljesen helyénvaló a szubkontinens zenéjében, azok kellőképpen nyitottak a világra – és ebből a szemléletből valami csak ragadt az utódokra is.

 

Szóval az alapok megvannak, már csak a kérdés, vajon mit kezd mindezzel Anandi Bhattacharya? Merre indul tovább, mihez kezd különleges helyzetével? Miként hatottak rá azok a külföldi koncertek, amelyeken fiatalon fellépett? Első nekifutásra mintha mi sem változna, a hagyománytisztelő rágák meghatározóak, ami érthető, hiszen a hangszeres kíséret egy részét a rokonság biztosítja. Többszöri meghallgatás után azonban kiderülnek azok a finomságok, amelyek gazdagítják a hagyományokat, és idegen ízekkel fűszerezik azt.

 

Az első szám (Jai Ganes) vallásos kántálása egyértelműen a múlt előtti tisztelgés, míg a Magyarországon is élt indiai költő, Rabindranath Tagore „Amaro Porano Jaha Chay (What My Heart Desires)” című versének megzenésítése már továbblépést jelent, mivel a zongora és Anandi Bhattacharya éneke jelzi, hogy ez bizony nyugati felfogásban született. A kedvenceim közé tartozik „Maya’s Dream”, mert a vendégként meghívott katalán Carola Ortiz klarinétszólója egy egészen másik kultúrkörbe mozgatja a szerzeményt. Hasonlóan tetszetős a „Migration of Colours (Bulería Meets Holi)” tétel, ebben is van klarinét, és meglepő módon egy rövid flamenco betét. Minden „idegen” elem szépen besimul az összképbe, megmarad a harmónia, a folyamatosság, az átmenetek zökkenőmentessége – itt tényleg nincs jobb vagy rosszabb zene, csupán dallam, ritmus, vagyis muzsika, a maga szépségében.

 

Meglátásom szerint Anandi Bhattacharya bemutatkozása nagyon jól sikerült, egy ígéretes tehetséget hallgatok már napok óta, aki míves hangszerként kezeli a hangját, és nem csak többféle módon tud énekelni, de megtölti azt érzelmekkel, érzésekkel. Az pedig, ahogyan megőrzi az indiai zenei hagyományokat, de közben mégis fejleszti, gazdagítja azokat – az minden tiszteletet megérdemel.

 

Kinek ajánlom: az indiai zenét kedvelőknek kötelező, mindenki másnak csak ajánlott album.

2018-ban megjelent album (Riverboat)

A család facebook oldala: https://www.facebook.com/debashishguitar/

 

 

 

Orlando ’Cachaito’ López: Cachaito (CD)

 

A kubai Orlando ’Cachaito’ López 2009. február 9-én, hetvenhat éves korában elhunyt. Fiatalon hegedülni szeretett volna, de édesapja ragaszkodott hozzá, hogy nagybőgővel foglalkozzon, mert a López család nemzedékek óta ezzel a hangszerrel jegyezte el magát, és nem akarta megszakítani ezt a hagyományt a fiával. Jól tette, mert ennek köszönhetően Kuba és a világ egy csodálatos muzsikussal lett gazdagabb.

 

Zenei pályafutását nagyon fiatalon kezdte, már a múlt század negyvenes éveiben tagja volt helyi együtteseknek, első szerzeményét tizenhárom évesen írta. Mi főként a Buena Vista Social Club révén ismerjük, érdekesség, hogy ő volt az egyetlen zenész, aki a BVSC minden lemezén játszott. Első és sajnos egyetlen lemeze 2001-ben jelent meg, és első hallásra az jutott eszembe róla, hogy a BVSC tagjai sebtiben jazzmuzsikusokkal bővítették soraikat, mert nagyon sok számban meghatározó a jazz jelenléte, miközben a kubai-latin lüktetés és alapok megmaradnak (erre jó példa az első videó).

 

Az önmagáról elnevezett album (a becenevét nagybátyjának, Israel ’Cachao’ Lopeznek köszönheti, mert a Cachaito magyarul kis Cachao-t jelent) első megjelenése idején nehéz feladatot jelenthetett a hallgatóknak, mert annyi benne az újítás, szokatlan párosítást, formabontás, hogy elsőre nagy valószínűséggel a furcsasága, nem pedig nagyszerűsége tudatosul az emberben. No persze az sem árt, ha valaki szereti a jazz muzsikát, mert a szólók és egyéb megoldások miatt nagyon sűrűn találkozik vele az albumon. De ezen kívül van még itt hip és hop (Cachaito In Laboratory), az érdekességek közé sorolható hammond orgona, miközben a ritmusszekció makacsul ragaszkodik a kubai hagyományokhoz. Célszerű több alkalommal végighallgatni az albumot, apránként felfedezni a hangszerelés, a muzsikusok finom megoldásainak összetettségét, beazonosítani, hogy mi honnan került a zenébe. Főként instrumentális számokról van szó, de ebben az esetben ez kifejezetten előny, semmi nem vonja el a figyelmet a hangszerekről. Kár, hogy Orlando ’Cachaito’ López nem készített több albumot, és meg szomorúbb, hogy élőben nem volt alkalmam megnézi őt.

 

Kinek ajánlom: igazi kubai muzsika, mégis elsősorban a jazzkedvelőknek ajánlom.

2018-ban megjelent album (World Circuit)

A kiadó weboldala: www.worldcircuit.co.uk

 

 

 

 

Kiran Ahluwalia: 7 Billion (CD)

 

Abban az értelemben teljesen hétköznapi Kiran Ahluwalia története, hogy megszületett egy országban, majd gyerekkorában szülei elköltöztek egy másikba, hogy aztán felnőttként már egy harmadikban éljen és keresse a boldogulást. A modern kori népvándorlás, vagy ha úgy jobban tetszik, akkor a globalizáció egyik mellékhatásaként manapság ez cseppet sem számít egyedinek vagy különlegesnek, legfeljebb azért tekinthetjük ritkaságnak – a válás nélküli házassághoz hasonlóan –, mert szülei nem kényszerből változtattak lakóhelyet, hanem szabad akaratukból döntöttek így.

 

Viszont ha azt nézem, hogy milyen kevesen képesek otthagyni pénzkereső foglalkozásukat, a biztos egzisztenciát csak azért, mert időnként azt vizionálják, hogy halálos ágyukon beteljesületlen életük miatt sajnálkoznak majd, akkor Kiran Ahluwalia pontosan ebbe a kicsiny csoportba tartozik. Üzleti karrierjét adta fel csak azért, hogy a gyerekkora óta szeretett énekléssel törődjön, és létrehozza saját zenéjét, amelyben jelen van a szülőföld és mindaz, amit később megismert, megszeretett.

 

A most megjelent hetedik nagylemezét az indiai énekstílus és dallamok, a nyugati rock és sivatagi blues, a tabla és a harmonika harmonikus együttélése jellemzi, ami alatt nem egyszerűen a részek összeollózását értem, hanem olyan organikus zene létrejöttét, ami teljes természetességgel mozog egyik stílusból a másikba. Jó példa erre a „Saat (Seven)”, ahol a rockos gitárok, a harmonika, a tabla és a dob kerek egészet képez Kiran Ahluwalia éneke mögött. Az elképzelés akkor is működik, amikor egy verset zenésítenek meg (We Sinful Women), ebben az indiai-rockos szerzeményben kifejezetten tetszett az orgonaszóló(!). Harmadikként a sivatagi blues lüktetését magában hordozó (és egyben klipes) „Khafa” című számot említem, mert nagyon tetszik ahogyan India keveredik a tuareg gitározással. Ezt a produkciót is szívesen megnézném élőben, hogy vajon a rock dinamikája, vagy az indiai dallamok érvényesülnek jobban (bár úgy sejtem koncerten is megőrzik az egyensúlyt a részek között). Mindegy, ez egy érdekes és izgalmas album – ezért tényleg megérte abbahagyni az üzletelést.

 

Kinek ajánlom: akik az újdonságokat keresik, azon belül pedig főként a különféle stílusok a kereszteződését szeretik.

2018-ban megjelent album (Six Degrees).

Az előadó weboldala: http://www.kiranmusic.com