Főkép

Van úgy, hogy a tökéletes kolibuli teljesen véletlenül jön össze, és még csak nem is egy koliban, bár ahhoz azért elég közel. A két német DJ, Jens Moelle és Isi Tüfekçi által összehozott duó nem először nyomta Budapesten, viszont a Dürerben most voltak először, és valahogy a klub fésületlensége baromira illett ahhoz, amit ezen az estén tőlük hallhattunk. Okés, volt egy minimál kis vizuál a villogó fényketrec személyében, de az is inkább olyan bájosan amatőr volt, a lehető legpozitívabb értelemben.

 

Én kezdetben szentül hittem benne, hogy a nagyteremben lesz a buli, de végül a Room 041-be (vagyis a középső terembe) került a veretés, és ez épp tökéletes volt a tömeg méretéhez. Nem volt tömegnyomor (bár meleg az igen), de a sorok között lézengő emberek miatt se kellett szégyenkezni. És péntek este lévén ide tényleg mindenki bulizni jött, kicsit kiereszteni a gőzt, és erre ez az eléggé populáris, bár néha azért már kicsit túl egyértelmű („Song 2", komolyan?) set tökéletes volt.

 

Az ember úgy érezhette tényleg, hogy egy olyan kolibuliba csöppent, amilyenbe mindig is vágyott, és tök véletlenül jutott el rá. A haverjaid épp a kedvenc dalaikat nyomják a színpadon egy másodkézből szerzett stroboszkóppal, miközben te már a második sörödet iszod és kellemesen ellötyögsz-táncikálsz a zenére. Persze sokról azért akkor se maradtunk le, amikor pár percre kiugrottunk mégy egy italért, sőt, ami külön vicces volt, hogy a kertben egy teljesen másféle, de jellegében mégis hasonló bulika folyt. Valamilyen after lehetett, amibe belefért a népzenétől kezdve a retrón át minden, és az ott lévők legalább olyan lelkesen csapatták, mint odabenn kissé elektronikusabb beállítottságú társaik. Vagyis tényleg mint egy nagy sulibuli, külön termekben különféle zenei stílusokkal: egyikben a bölcsészek, másikban a rajzosok, harmadikban a gyúrósok.

 

 

Na, de visszatérve a Digitalismra, ők tették a dolgukat rendesen, az aznap este legjobb házibuliját csapták Budapesten, ebben biztos vagyok, ahogy már írtam, kellően populáris vonulatban, és persze bőven elegendő saját számmal (én a „Holograms"-t vártam nagyon, és szerencsére meg is kaptam). Nem is kezdtek különösebben későn (bár ahhoz képest a tiszta játékidőt egy kicsit keveselltem), úgyhogy a hétköznapok őrülete után tényleg jutalomjáték volt ez a szűk két óra, meg az a valóban tökéletesen autentikus kolibuli hangulat, ami belengte az estét. Ha az egy hónappal ezelőtti Solomun volt a Bajnokok Ligája, akkor a péntek esti Digitalism volt a legjobb megyei rangadó, amit az ember csak el tud képzelni, és ami után az egész győztes csapat az otthoniakkal piál másnap hajnalig egymást ölelgetve. Hát, valahogy így.