Beszámoló: Wagner: A bolygó hollandi – Művészetek Palotája, 2018. június 10.
Írta: Németh Attila | 2018. 06. 12.
A zenekar fúvósai amolyan fanfárként nyitják meg az estét a MÜPA első emeleti teraszán, még a Nemzeti Színház falai is megrengenek a rendületlen szólamokban – majd beljebb invitálnak minket, mondván, hogy azért a hangversenyteremben még lesz néhány izgalmas motívum.
És valóban, egy csodás nyitányt hallunk a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarától, mint ahogyan az egész este során szintén rendkívül feszesen és lehengerlő összhangban muzsikálnak az énekesekkel, kórusokkal az egy felvonásra leszűkített, szüntelen zenefolyam során.
Az „Overture” akciódús, a két főszereplő előéletéből kapunk néhány képet Horgas Péter lenyűgöző díszlete előtt és körül: a megállapodni képtelen, a megváltás reményével már a darab elején kecsegtetett, vándor operaénekessé avanzsált hollandi és Senta skizofrén (?) játékaiból. Rögtön az emberi lélek labirintusaiban vagyunk, amelynek többosztatúságát az áttetsző struktúrájú hajó belső terei reflektálják, mintegy a benső (szerelmi) vívódás helyszíneiként a rajtuk kívül eső terekkel szemben. Ez utóbbiakat a rendező, Kovalik Balázs, tágan használja, és nemcsak a karzatokon jelennek meg az egyes kórusok vagy szereplők, de a darab egy pontján nagyon hatásos extra scaena jelenetben sétál át rajtunk a hollandi hajójának kísértetlegénysége.
A lélek-hajóban a norvég kapitány papa, Daland, „business meeting”-en igazgatja el matróz brókereit az aktuálisan az üvegpaloták áttetsző paneleiként is nézhető bordás szerkezetében – gyakorlatilag egy dinamikusan mozgó és folytonosan átrendeződő, kisebb építészeti remekművet is látunk az este során. Egy „mature” vagy inkább könyörtelenül macsó világban vagyunk, amelyen belül egy kis pedofil nemi erőszak a vízben úszó testen elfogadható, amikor még oly’ messze az otthon, és ha már egyszer amúgy is kéznél vannak a(z út során beszerzett egzotikus) kislányok.
Kovalik Wagner rendezése korunk társadalmi sztereotípiáinak, félrenézéseinek és a lelketlenség vagy éppen túlfűtött, önmarcangoló és önmagát is becsapni képes lélek komplexitásaiban válik aktuálissá. Egy „gender” operát látunk. A nemi szerepek az asszonykórussal válnak el nyilvánvalóan egymástól, akik forgótárcsás mosógépekkel jelennek meg a színpadon, és eleget tesznek háziasszonyi kötelességeiknek, szemben az ábrándozó és az operasztár sorsát rajongva megéneklő Sentával, aki bálványozva imádja a lemezek borítójáról visszanéző hollandit. Ezzel szemben az asszonyok nem annyira társaikat várják, hanem azokat az ajándékokat, amiket hoznak majd, a háttérben futógépeken edző lányok pedig az ajándékok egyetlen zálogáért, külsejük formában tartásáért dolgoznak – érzékletesen a lélek hajója körül, amelyen belülre csak Senta kerül. Az árbócokra felkapaszkodó, az opera ritmusaira hip-hopot járó táncosok viszont kívül maradnak, legfeljebb csak lelkiznek, de nincsenek elmélyült érzelmeik az anyagi világ birodalmában, elkényeztetett életük felületén, és így megmaradnak konzumviláguk beárazható darabáruinak.
Az énekesek csodálatosak: Elisabet Strid Senta szerepében a szerelmi áriák duettjeiben káprázatos párhuzamos szólamokat énekel a szintén lehengerlő John Lundgrennel hollandi szerepében. Lian Li Dalandja erőteljes és lírai, Ric Furman Erik szerepében magával ragadó, ahogyan a kormányos hangja, Franz Gürtelschmied is. Wiedemann Bernadett szerepéből fakadóan viszonylag kevés lehetőséghez jut, de lenyűgöző, mint ahogyan Fischer Ádám és Kovalik Balázs együttműködése is. Ennek az értelmezésnek a végén ugyan elmarad a megváltás, feloldatlanok maradnak az emberi lélek feszültségei és ellentmondásai, de ahogyan a darab elején hajlongó vándor operaénekes színjátszása átcsap a valóságba, mi is visszaváltozunk a tenger csapongó hullámaiból tapsoló közönséggé, hogy most mi játszhassuk el a magunkra osztott szerepeinket.
Előadók
Vezényel: Michael Boder
Szereplők:
Liang Li
Elisabet Strid
Ric Furman
Wiedemann Bernadett
Franz Gürtelschmied
John Lundgren
Közreműködők:
a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
No Comment Társulat
Díszlet: Horgas Péter
Jelmez: Benedek Mari
Művészeti vezető: Fischer Ádám
Koreográfia: Ódor Dániel
Rendezőasszisztens: Geréb Zsófia
Rendező: Kovalik Balázs