Főkép

Nehéz olyankor bármit is írni egy buliról, amikor egyszerűen minden klappol. A szeszélyes májusi eső (ami ugye aranyat is érhet) végül megkímélte a Budapest Parkot és vendégeit nedves barátságától ezen a szép szerda estén, így erre sem eshetett egyetlen panaszos szó sem, meg biztos a kezdő act Poté is remek volt, viszont a hétköznapi korai kezdés miatt nálam ő elhasalt sajnos.

 

Ezen kívül viszont mindenben maxpontos volt ez az este, mert az angol származású Simon Green, vagyis Bonobo olyan elképesztő igényesen, finoman, erőlködés nélkül és elegánsan vezette elő ezt a bulit, hogy azt tanítani kéne. Minden szépen meg volt koreografálva, a fúvósok akkor léptek be a színpadfénybe, amikor kellett, a hangszerek is akkor váltódtak, hogy mindenki pont odaérjen kezdésre, és Szjerdene Mulcare énekesnő is úgy és akkor volt színen, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. És mindezt a legnagyobb természetességgel, valóban örömzenélés-jelleggel, néha kicsit megküldve a veretősebb oldalát a bulinak, de azért alapvetően megmaradva a finom downtempónál nyomták végig.

 

 

A tavalyi Migration lemez turnéjának magyarországi állomása volt ez a koncert, amit olyan bulik előztek meg itthon korábban, mint az a38-as és Millenárisos esték, amikhez képest azért a Park megint egy újabb lépcsőt jelent, és ha nem is volt fullos teltház, azért kellően megtelt az amúgy szuper helyszín. Negyed kilenc körül pedig, az előzetes ígéretnek megfelelően, el is indult szépen a set, és tényleg a fullos zenekaros felállást teljesen kihasználva görögtek le a dalok, szépen ívesen összefűzve (mintha tényleg egy nagy setet hallgatnánk), de azért időnként a közönséget is megszólítva.

 

És rendesen be is indultunk, még akkor is, ha a Migration azért egy nyugisabb lemez, mint mondjuk a mára már klasszikussá érett Black Sands. Azért nem volt nagy hőbörgés, amikor megszólalt az eredetileg Chet Fakerrel felvett „No Reason" vagy az „Outlier", vagy gyakorlatilag bármelyik Migrationös dal. Sőt, a remek klippel is megtámogatott „Kerala"-ra volt talán a legnagyobb őrület, mondjuk ez részben a papírfújásos hacacárénak is köszönhető. Amúgy vizuálban is nagyon egységes és ízléses volt a koncert, nem voltak parasztvakítós effektek meg fények, teljesen a letisztultság dominált ebben is.

 

Nem tudom elmondani, mennyire jó volt látni azt a szintű zenei alázatot és igényességet, ami uralta az egész bulit. Pedig amúgy az igényes szótól a legtöbbször a hideg futkos a hátamon, mert valami langymeleg lábvizet vizualizálok a hallatán, de most valóban a lehető legjobb értelemben vett igényesség jegyében telt az este. A Migration dalai mellett nyilván a régebbi klasszikusok is peregtek, a chillesebb és bulisabb fajtából egyaránt, a teljesség igénye nélkül volt „Cirrus" (még jó), „Kiara" és „Kong", „Towers" és még rengeteg kiváló, nem egyértelmű választás is, mint például a Bambro Koyo Ganda B-oldalas, de tökéletes „Samurai"-a.

 

 

Mondom, tényleg nagyon nehéz bármi nagy revelációt írni egy olyan estéről, ami minden tekintetben megfelelt az elvárásaimnak, sőt, túl is szárnyalta azokat, de összességében legyen elég annyi, hogy ha Bonobo holnap újra jönne, akkor én újra mennék, meg úgy kb. bármikor, ha látjátok valamelyik fesztivál lineupjában vagy önálló koncerten, akkor fizessetek be, mert a csalódás kizárt. Valódi zenei élmény, kellemes és igényes, ezeknek a szavaknak mindenféle pejoratív értelmétől érintetlenül.