Főkép

Goscinny – Uderzo: Obelix és társa

(Móra, fordította Bayer Antal)
 

Ez az utolsó kötet, amelyik még René Goscinny életében megjelent, mivel a következő (Asterix és a belgák) már csak a halála után került kiadásra. Érdekesség még a kötettel kapcsolatban, hogy ebben található az ezredik Asterix képregényoldal – ami azt jelenti, hogy aki szorgalmasan begyűjtötte az eddig megjelent füzeteket annak legalább egy hosszú hétvégét rá kell szánnia, ha újra végig akarja olvasni a gallok kalandjait.

 

Nem tudom, ki hogy van vele, de pár gyengébb sztori után (például az előző, A nagy átkelés) úgy gondolom, Goscinny ihletett állapotba került, és egy módfelett szórakoztató, az ifjabb és a felnőtt korosztályt egyaránt megérintő képregényt írt. Már Az istenek otthona című epizódban is komoly szerepet kapott a globalizáció, Róma egységesítő törekvései, illetve ezek hatása a gallokra. Ez legalább akkora fenyegetést jelentett, mint a környező helyőrségekben állomásozó légionáriusok, sőt, még nagyobbat, hiszen a falusiak önszántukból változtak, a szeszterciuszok csengése bizony majd mindenkiből a rosszabbik énjét hozta ki.

 

Ezúttal még súlyosabb a helyzet, mert a vadkapitalizmus ront Gallfalvára, hogy a leggyengébb láncszemet kihasználva (Obelix) fenekestül felfordítsa az addigi világrendszert. Üzleti tervtől kezdve a kereslet-kínálat egymásra hatásán át a hirtelen jött vagyon jellemformálásáig mindennel meg kell küzdenie Asterixnek és Panoramix druidának, hogy a jövő évi Beltaine ünnepet is legközelebbi barátaik társaságában tölthessék. A gazdasági fellendülés nem csupán az érintettek beszédét változtatja meg, hiszen másként öltözködnek, és az addigi jól bevált, generációk óta létező foglalkozások egyik pillanatról a másikra megszűnnek. Bár a kapitalizmus térnyerése értelemszerűen vicces formában jelenik meg, azért az itt leírtak a valóságban egyáltalán nem ilyen humoros módon zajlottak, elég, ha visszagondolunk a hazai rendszerváltás körüli kaotikus állapotokra.

 

Uderzo szemlátomást lubickol, legyen szó a lezüllött római táborról, Stan és Pan figurájának epizodistaként történő ábrázolásáról vagy a kortárs francia politikus Jacques Chirac felhasználásról, a díszruhában flangáló újgazdagok sétájáról, esetleg ahogyan Obelix megpróbálja felfogni a piacgazdaság alapjait – ezek láttán muszáj vérmérséklettől függően mosolyogni vagy hangosan kacagni. Az meg csak ráadás, hogy eddig nem ismert falubeliek is felbukkannak, mit több nevesítődnek, illetve Sokadikix felesége és Obelix újra kapcsolatba kerülnek egymással.

 

 

Xavier Fauche – Jean Léturgie – Morris: Sarah Bernhardt

(Pesti Könyv Kiadó)

 

Ismét egy olyan történet jelent meg a sorozatban, amelynek címszereplője valóban élő személy. A világhíres francia színésznő, Sarah Bernhardt tényleg ellátogatott az USA-ba, és ott valóban hatalmas érdeklődéssel fogadták. Ennek oka részben abban rejlik, hogy akkoriban bevett szokás volt a hírességek körútja, gondolok itt az írók (és más ismertebb személyiségek) felolvasó útjaira, amikor nem csináltak mást, mint az érdeklődők előtt felolvastak saját műveikből. Mivel akkor még sem tévé, sem rádió, sem internet nem létezett, a kultúrára vágyók többek között az efféle szórakozással kellett beérjék. Hogy nem hakni turnékról volt szó, az is bizonyítja, hogy Mark Twain anyagi csődje után éppen a felolvasó körútjának köszönhetően gazdagodott meg újra (a turnénak volt budapesti állomása). Mindezek fényében cseppet sem szokatlan, hogy egy utazó színtársulat kellő hírverést és érdeklődést kapott, főként ha olyan neves színésznőről volt szó, mint Bernhardt.

 

A sztoriban kétszer is előfordul, hogy az aktuális elnök (Rutherford Hayes) beszédet mond, aminek a végét senki sem várja meg. Ez így elsőre furának tűnik, de hozzátartozik, hogy akkoriban az órás beszéd rövidnek számított, volt, aki kétszer ennyi ideig is gond nélkül szóval tartotta az egybegyűlteket. Ezért okozott annak idején Lincoln a Gettysburgi beszéde nagy meglepetést, mert olyan gyorsan véget ért, hogy az emberek igazából még el sem helyezkedtek kényelmesen és már mehettek haza (no meg a tartalma okán, de az már egy másik történet).

 

A sztori egyik visszatérő eleme, a színésznő és a bálna tartós kapcsolata. Ennek valóságtartalmának hitelessége miatt keresgéltem a neten, de nem jártam sikerrel, mert nem találtam ilyen fotót, ellenben egy interjút az esetről igen, szóval akit érdekel, mi is történt valójában, az angolul itt elolvashatja a részleteket.

 

A kötet bizonyos értelemben mérföldkőnek számít, mivel ez az utolsó sztori, amiben hősünk szájában végig ott fityeg a cigaretta. Történik ugyanis, hogy Sarah Bernhardt tiltakozik a dohányfüst miatt (nemdohányzó fülkét kért a vonaton), és ez hosszú távon szalmaszálra történő cserét eredményez hősünknél. Ennyin múlt az egészséges életmód bevezetése.

 

A történet egyébként dacára egy új írópáros bemutatkozásának, meglepően jó: vicces helyzetek és humoros helyzetek sorjáznak egymás után, szóval aki kíváncsi a Morris – Goscinny éra utáni sorozatra, az nyugodt szívvel vegye kézbe ezt a teátrális epizódot.