Főkép

Kétségkívül közhelyesen hangzik, általában mégis igaz, hogy a jó filmzene a háttérben marad, és néhány kiemelt jelenettől eltekintve szinte észrevétlenül kísér, ha egyáltalán ott van. „Küldetés teljesítve” – dőlhetett elégedetten hátra Hans Zimmer, amikor elkészült Christopher Nolan Dunkirkjének hangfelvételeivel. A magam részéről ugyanis gyakorlatilag csak a győzelem pillanatában figyeltem fel rá, hogy a képsorokat zene festi alá, amikor megszólalt Elgar Enigma-variációk című csodálatos darabjának alapmotívuma.

 

Pedig nem lehetett különösebben könnyű feladat megragadni ennek a zaklatott, félelemmel átitatott, mégis felemelő filmnek a hangulatait. A második világháborúban lezajlott dunkirki kimenekítési akció ugyanis leginkább olyan eseményekhez mérhető a történelemben, mint a híres thermopülai csata, ahol a legenda szerint 300 spártai harcos áldozta életét a görög kultúráért az óperzsa birodalom seregeivel szemben. Dunkirkben a náci németek zárták körül a szövetséges katonákat, ám a britek a hadsereg és a civilek korábban és azóta is gyakorlatilag példa nélkül álló összefogásának köszönhetően végül evakuálták kilátástalan helyzetbe került honfitársaikat. Nolan ennek a dicső tettnek állított – szerintem méltó – emléket a filmjével, amelyben rá meglehetősen jellemző módon ismét eljátszadozott az idővel.

 

Az idő persze eleve rendkívül fontos szerepet játszott az eseményekben, hiszen a civileknek és a légierőnek nem szabadott elkésnie, ha valóban ki akarták menekíteni az ostromgyűrű és a tenger közé rekedt brit egységeket. A zenének pedig valahogy érzékeltetni kellett ezt a feszültséget. Szerencsére szinte adta magát az ötlet, hogy a repülőgépek, konkrétan a félelmetesen erős és gyors Spitfire-ek motorjainak zakatolását imitálja a zene egy meglehetősen jelentős hányada, de persze ismerünk hasonló példákat a mechanikus ismételgetésre, hiszen többek között Michael Nyman MGV-je, vagy – hogy egy könnyedebb példát említsek – a Kraftwerk Trans Europa Expresse is hasonló és hasonlóan kezelt motívumokból építkezik.

 

Ami itt valamennyire más (habár az MGV esetében talán nem igazán), az a himnuszszerű dallam beépítése a zenébe. Edward Elgar eredeti témája, melyre a híres variációk épülnek, csodálatos alapanyag. Gyakorlatilag rögtön felismerhető, és mélységesen ünnepélyes, kissé olyan, mint amikor hajnalban vagy eső után felragyog a nap – tökéletesen illik a film végének hangulatához. Azt pedig, hogy Zimmernek és Nolannek mennyire sikerült elrejtenie a zenét, tényleg nem is illusztrálhatná jobban semmi – és ezt nem tudom eléggé hangsúlyozni –, mint az, hogy amikor a moziban megnéztem a filmet, valóban csak a végéhez közel figyeltem fel a motívumra, sőt, egyáltalán arra, hogy más is szól az emberi hangokon és a háború zajain kívül. Pedig önállóan végighallgatva az OST-t, jóval hamarabb felfedezhető a dallam néhány töredéke, kiteljesedve viszont csupán a győzelem, a siker üdvözléseként szólal meg.

 

Egy szó mint száz, úgy érzem, pontosan olyan lett ez a mű, amilyennek lennie kellett, és noha nem hiszem, hogy gyakran választanánk filmzenéket a kikapcsolódáshoz, ez esetben talán érdemes kivételt tenni, de még jobb, ha kifejezetten odafigyelünk, és végigkísérjük a motívumok kibontakoztatását, hogy a vége felé teljes pompájában élvezhessük a kölcsönvett darabot, és annak sajáttá tett változatát.

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. The Mole

2. We Need Outr Army Back

3. Shivering Soldier

4. Supermarine

5. The Tide (Includes theme by Sir Edward Elgar)

6. Hans Zimmer – Lorne Balfe: Regimental Brothers (Includes theme by Sir Edward Elgar)

7. Impulse

8. Hans Zimmer – Benjamin Wallfisch: Home (Includes theme by Sir Edward Elgar)

9. The Oil

10. Benjamin Wallfisch: Variation 15 (Dunkirk) (Based on a theme by Sir Edward Elgar)

11. Benjamin Wallfisch – Lorne Balfe – Hans Zimmer: End Titles