Főkép

Abba a nemzedékbe tartozom, melynek a Kockás képregénymagazin meghatározó gyermekkori élményt jelentett. Az 1981-ben indult legendás lapban elsősorban francia képregényeket lehetett olvasni, melyeket leginkább a Vaillant magazinból vettek át. 1992-ig 50 számot ért meg színesben, aztán volt némi fekete-fehér (és kalóz) próbálkozás, de színesben csak 2017 végén tért vissza a magazin.

 

Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy a Kockás visszatérte olyan sokakat fog érdekelni, de a hivatalos Facebook oldal elindulását követően nagyon hamar 1500-ra nőtt a követők száma. Úgy tippelek, a nosztalgia az, ami miatt ennyire sok embert érdekel az új Kockás, de az még a jövő zenéje, hogy ők elégedettek lesznek-e, s még inkább, hogy új, ifjú olvasókat is talál-e a magazin.

 

Mindenesetre az első, avagy 51-es szám borítója a nosztalgiára épít, és magam is elmosolyodtam, mikor megláttam régi jó ismerősömet, a bolond macskát, Herkulest. Aztán már kevésbé mosolyogtam, mikor átnéztem a magazint. 64 oldal, plusz a borító, rendben lévő papíron – ez eddig OK. A Kockás hőskorában ritkán láttunk ilyen szépen nyomott oldalakat. Viszont némi Herkules képsorokon kívül, melyek a szokásos, inkább gyerek olvasók számára mókás csihi-puhit hozzák, egy fia régi kedvencet nem látok itt. Ez persze érthető, figyelembe véve, hogy a Vaillant magazin is `92-ben szűnt meg, de anno az olyan nevek történeteiért vettük a Kockást, mint Dr. Justice, Rahan, Taraó, Cogan – de még Herkules régi haverja, Pif sincs sehol (bár a január végén érkező 52. számban ő már visszatér). De még inkább hiányzik egy lektori bevezető, legalább pár sor, hogy mit tartunk a kezünkben. Értem, hogy arra ott a Facebook oldal, de negyedszázados szünet után illett volna szólni pár jó szót a régi és új olvasókhoz nyomtatásban is.

 

Viszont! Miután túltettem magam mindezen, és nekiláttam az olvasásnak, kellemes meglepetés ért. Egyrészt úgy érzem, ez a Kockás még változatosabb, mint valaha. Továbbra is hosszabb-rövidebb, francia ill. nyugat-európai, nem-angolszász képregények fordításai szerepelnek a lapban, de került bele magyar vonatkozású történelmi sorozat is, a Freddy Lombard: Vakáció Budapesten képében, mely az `56-os forradalomról szól, továbbá egy oldalnyi magyar képregény is, Őszi Zoltán és Szalay Kristóf őrült Főzőkonyhája. Az eredeti Kockásban csak elvétve szerepeltek magyar alkotók művei, és remélem, az újban sűrűbben olvashatunk majd tőlük is.

 

Vannak itt 12 vagy akár 16 éven felülieknek való sorozatok is, melyekből az egyes történetek három számra lesznek szétosztva. Az Agent 327: Van Gogh füle egy karikaturisztikus stílusban rajzolt, pörgős titkosügynök sztori. Ezt külön ajánlom a Ludas Matyi legendás karikaturistái, Balázs-Piri Balázs és Brenner György kedvelőinek – ők rajzoltak hasonló bögyös macákat a hőskorban, mint amilyeneket itt találni.

 

A Kozmikus őrjárat az amerikai szuperhősképregények francia paródiája. Thomas Silane realisztikusabb rajzokat és természetfeletti elemekkel fűszerezett thrillert hoz. Az Állati dokik, a Nyomingerek és a Cosmik Roger is a tipikus, vicces francia képregénystílust követi. Előbbi egy állatorvos hajmeresztő/mókás kalandjait mutatja be, a középső némileg véresebb krimi, mint amilyennek elsőre kinéz, az utolsó pedig kíméletlenül szarkasztikus űrsztori, főszerepben a mindent tönkre vágó emberrel… A gyerekeknek Herkules néhány oldalán kívül csupán Gai-Luron kutya két oldala szól, legalábbis ránézésre, mert aztán kiderül, hogy a poénjait megint csak az érettebb olvasók fogják érteni.

 

Szóval, az új Kockás nagyon változatos, és bár a nosztalgia kártyát csupán Herkules kapcsán játssza ki, amúgy szórakoztató és színvonalas kiadvány. A magam részéről bizalmat szavazok neki, és alig várom, hogy olvashassam a folytatásokat.