Főkép

Tetszik vagy sem, globalizálódunk, termékek, eszmék, emberek jönnek és mennek, aminek eredményeként a folyamatos változások korában élünk. Ezt szerethetjük vagy utálhatjuk, sok választásunk nincs, de véleményem szerint két dolgot megtehetünk. Egyrészt kihasználjuk a lehetőséget, és megismerjük, eltanuljuk a többiektől mindazt ami jó, illetve hasznos, másrészt pedig igyekezzünk megismertetni a nagyvilággal mindazon kincseinket, melyekre büszkék vagyunk, illetve mások számára is érdekesek lehetnek. Részemről a világzenével vagyok így, két év után még mindig kíváncsian várom, milyen új vagy régi lemez bukkan fel a lejátszóm közelében, a világ mely szegletéről származó zenészek próbálnak meggyőzni tehetségükről. Ennek köszönhetően a rovat változatlan formában megy tovább, hiszen rengeteg világzenei album jelenik meg, csak győzzem energiával és idővel a válogatást – továbbra is szigorúan szubjektív alapon.

 

 

 

 

Chitinskaya Sloboda Folklore Ensemble: Songs of Russian People (CD)

 

Készséggel elismerem, ez a dupla CD nem világzene, hanem népzene – se több, se kevesebb. Amiért mégis úgy éreztem, hogy itt a helye a rovatban, az az együttes által megőrzött népzene különlegessége. Pár hete éppen arról írtam, milyen fontos az értékmentés, azoknak a zenei hagyományoknak a megőrzése, amelyek globalizálódó világunknak köszönhetően apránként kikopnak a mindennapokból, és eltűnnek a kollektív emlékezetünkből. Szerintem nincs ez másként Oroszországban sem, és bár lehet, hogy ez a folyamat náluk lassabban megy végbe, de a vége egy uniformizált, a popzenére hasonlító valami lesz – hacsak nem teszünk meg mindent, az olyan kincsek megőrzéséért, mint a kozákok zenéje.

 

A kozákokról, úgy sejtem, mindenkinek van elképzelése: vad harcosok, egzotikus frizurával, arcszőrzettel, akik szabad emberként éltek különféle birodalmak határvidékén. A részletesebb történelemórától most eltekintek, akit érdekel, itt olvashat róluk. A dupla lemezen szerencsére a kozák katonanóták mellett békésen elférnek az orosz népdalokkal is. A Csita városában (ez a Bajkálontúli határterület központja) alapított Folk Ensemble Chitinskaya Sloboda (Фольклорный ансамбль Читинская Слобода) repertoárja jól tükrözi a terület sokszínűségét, ide tényleg szinte az egész országból érkeztek emberek, akik magukkal hozták hagyományaikat, kultúrájukat, dalaikat.

 

A zene, ahogyan a hosszúra nyúló cím is mondja (Песни русских людей. Казачьи песни / Песни казаков и семейских Забайкалья" / «Songs of Russian people. Cossacks’ songs / Song of old-believers and Transbaikalien cossacks), igazi orosz muzsika, ritkán használt hangszerkísérettel (ilyen szinte csak az első lemezen fordul elő), a hangsúly egyértelműen az éneken, a kóruson, a többszólamúságon van. Az együttesben csupán kilencen énekelnek, viszont mivel nagyon jól kihasználják a polifónia adta lehetőségeket, időnként úgy éreztem, sokkal többen állnak a mikrofon mögött (За Кубой-То Рекой / Behind The Kuba River). Nekem ezúttal legjobban a vidám (Ой, я малым-малёшенька / Oh, I’m tiddly – tiddly), illetve katonai számok tetszettek a legjobban. Többek között a harmonikával kísért „Mы Казаки Казаки / We’re Cossacks – Cossacks”, mert ez olyan energiát áraszt, öntudattal és vidámsággal keverve, amit csak elvétve hallok népzenében. Utolsónak említem a „Терские частушки / Terek chastushki (sung couplets)” című közismert dalt, ami bizonyság a sokszínűségre.

 

Kinek ajánlom: az orosz népzenét kedvelőknek kötelező.

2016-ban megjelent album (Sketis Music)

A kiadó weboldala: http://sketismusic.ru/

 

 

 

Mista Savona Presents: Havana Meets Kingston (CD)

 

Az ausztrál reggae és dancehall producer/billentyűs Jake Savona, akit jobban ismernek Mista Savonaként, újabb eredeti és izgalmas ötlettel állt elő. Mi lenne ha összehoznánk Kuba és Jamaica tehetséges muzsikusait egy közös zenélésre? Mi lenne, ha a két egymáshoz földrajzilag közeli, de zeneileg távoli sziget ritmusokat és dallamokat cserélne? Szerintem ez fantasztikus elképzelés, amit szerencsére a megvalósítás követett.

 

Amihez szükség volt a megfelelő kapcsolatokra, elvégre nem árt, ha ilyen esetben az ember tudja, kiket kell felhívnia, hiszen egyrészt megfelelő hangszeres tudásra, másrészt viszont kellő nyitottságra van szükség. Ezt a feladatot szerintem jól oldották meg, a nagyszámú közreműködő (legalább ötvenen voltak) között egyaránt vannak pályakezdők és idősebbek, mint például Barbarito Torres és Rolando Luna a Buena Vista Social Clubból. Azt mindenképpen a résztvevők javára kell írnom, hogy minden alkalommal megtalálták az egyensúlyt, egyik fél sem kerekedik a másik felé, jól hallhatóan kölcsönösen tisztelik egymást, és igyekeznek a legjobbat kihozni ebből a felállásból.

 

Attól függően, hogy melyik sziget felől érkezik a hallgató, talál azonnali kedvenceket a lemezen. Vannak itt új nóták és klasszikus dalok, reggae és salsa, dub és jazz – állandósult karneváli hangulat, vidámság, öröm. Engem már a lemezindító „Chan Chan” megvett kilóra, hiszen benne van a Buena Vista Social Club, miközben a háttérben, a ritmusszekció táján ott lüktet Jamaica. A következő tétel (Carnival) ha lehet még izgalmasabb, köszönhetően a két eltérő hátterű énekesnek (Francisco ‘Solis’ Robert és Randy Valentine) – itt tényleg sikerült egybegyúrni a két világot, hiszen két nyelv és stílus keveredik egymással tökéletesen. A hátborzongatóan gyönyörű darabok közé tartozik a „La Sitiera”, ebben Beatriz Márquez éneke, Rolando Luna jazzes zongorajátéka Kubának köszönhető, mindeközben a gitár Jamaicára hajaz. Úgy simulnak egymásba, hogy igazából fel sem tűnik a varázslat, mintha ez így, ebben a formában szerepelt volna az első BVSC albumon.

 

Semmi kétség, ez egy fontos, a későbbiekben mérföldkőnek tekinthető album, amelyen végre találkozik egymással a két sziget zenéje, és a jelek szerint nagyon jól kijönnek egymással. Elég csak a „410” című számot meghallgatni, ahol Ernest Ranglin gitárjátéka és Rolando Luna zongorázása keveredik egymással. Az előrejelzések szerint annyi felvételt rögzítettek, hogy valamikor a 2018-as év első felében megjelenik a következő lemez – kíváncsian várom.

 

Kinek ajánlom: Kuba találkozik Jamaicával – kihagyhatatlan album.

2017-ben megjelent album (Baco Record)

A projekt weboldala: http://www.havanameetskingston.com/

 

 

 

TootArd: Laissez Passer (CD)

 

Nem lehet elkerülni a történelmet és a politikát, ha szóba került a TootArd együttes. A Golán-fennsíkot 1967-ben megszállta Izrael, és ezt követően az ott élő szírek (köztük a zenekar tagjai) gyakorlatilag hontalanokká váltak, otthonuk van, de hazájuk nincs, mivel a győztesektől csak a szabad mozgást biztosító úti okmányokat kaptak (Laissez Passer), állampolgárságot már nem. Azt nem tudom, milyen lehet így élni, azt viszont igen, hogy ez az érzés benne van a zenéjükben. Nem világvége, siralom és búbánat formájában, hanem különféle helyek muzsikáját egyesítő módon.

 

A novemberben megjelent második lemezük már a Glitterbeat kiadó logója alatt jelent meg, ami számomra garantálja a felvétel és a produkció minőségét. Teljesen nyilvánvaló, hogy a négy arab muzsikus átlépte a határokat, fizikailag és zeneileg egyaránt. Engem főként ez utóbbi fogott meg, mert részben a borító miatt, de előzetesen egy újabb sivatagi bules/rock formációra számítottam – márpedig ez rájuk egyáltalán nem igaz. Ezt a lemezt reggae, sivatagi rock/blues és hagyományos arab zene keverékeként lehet leírni, amihez tegyünk hozzá némi popos beütést, illetve pszichedeliát.

 

Az eredmény egy érdekes, igazából sokmindenre emlékeztető, de valójában semmire sem hasonlító zene. A hasonlóságok időnként nyilvánvalóak, mint például a „Sahara” című számban, aminek tuareg sivatagi rock az alapja, amit taps és az ütőhangszerek erősítenek, ellenben a szaxofon már a Közel-Kelet dallamait hozza, a kórus pedig csak megerősít abban, hogy ez így együtt kifejezetten lenyűgöző. A reggae gyökereiket legjobban a „Oya Marhaba” című szám fedi fel, és ez nem utolsó sorban bizonyság arra, mennyire lazán tudják keverni a különféle helyekről érkező hatásokat az együttes zenéjében. Harmadikként egy instrumentális szerzeményt emelek ki a lemezről, a „Baysati blues” gitárja kicsit rockos, arab dallamokat játszik, amihez a szaxofon jazzes szólókat társít, aztán van itt még támogatásként taps és persze ütőhangszerek – hasonlít a BaBa ZuLa zenéjére, de annál arabosabb, jazzesebb. Tetszik, szívesen megnézném őket élőben, akkor legalább kiderülne, hogy a pszichedelia mennyire meghatározó a koncerteken.

 

Kinek ajánlom: érdekes keverék, amelyben jól elfér egymás mellett az arab, a reggae és sivatagi rock/blues.

A 2017-ben megjelent album (Glitterbeat).

Az együttes weboldala: https://www.tootard.com/