Főkép

Amikor a jazz egyik legmeghatározóbb figurája, Dave Holland (nagybőgő) látogat el triójával Budapestre a GetCloser szervezésében, akkor fel sem merül a kérdés, hogy érdemes-e elmenni: egyrészt Holland egy olyan minőség a zenében, akit a többi tagra vonatkozó minden bizonytalanságunk ellenére is bármikor bárkivel meghallgatnánk; másrészt a szervezők ízlése is folyamatosan golyóállónak bizonyul. Sorra szállítják a jazz óriásait nekünk – hogy az eddigiek közül csak Chick Coreát vagy Pat Metheny-t említsük, de jön jövőre Joshua Redman vagy Jan Garbarek is –, akik nem csupán régi fényükben fürdenek, hanem időről időre képesek megújulni, és a maguk eredetiségének kiapadhatatlan forrásaiból feltölteni lelkünket a saját energiáikkal.

 

Ezt történt az idei december első hétfő estéjén is, amikor nem minden tartás nélkül ültünk be egy olyan, voltaképpen gitár trió felállás koncertjére, ahol nem ismertük az immár hatvanéves gitárost, Kevin Eubanks-et. És bevallom, a koncert kezdetén nem is éreztem úgy, hogy ez valami hiányosságot igazolt volna a részemről. De bíztam a mester Holland-ben – aki már a koncertet indító pár bőgő hanggal rögtön beszippantott –, hogy önmagához méltó társakat választott, és úgy két-három téma után evidensé vált, hogy igen, még a rendkívül blues központú gitározásnak is lehet érvényes és releváns mondanivalója Holland univerzumában.

 

Először nem volt teljesen világos, hogy mit értett Dave Holland azon a hosszas felkonferálás befejeztével, amikor azt mondta, hogy majd a koncert végén találkozunk újra – picit úgy hangzott, hogy akkor mi most bebújunk a zene takarója alá, és persze bebújtak –, ám hamarosan kiderült, hogy egy olyan koncertfolyammal készültek, amelynek gerincét lazán vagy szervesen kapcsolódó témák szövevénye alkotja – pár nap és készül a lemez –, amelyek egyre nagyobb és nagyobb tereket nyitottak mindenkinek. Bár Eubanks és a dobos, Obed Calvaire is kezdetben az elfojtás, az alul-vezéreltség jegyeiben játszottak – a gitár hangja, hangszínei az este folyamán mintha egy képzelt burok rétege alól próbáltak volna feltörni, a dobok háttérbe kevert hangjait pedig csak a koncert vége felé robbantotta fel Calvaire –, a rendkívül finom dinamika és a szerves összhang fokozatosan teljesen lehengerlővé vált.

 

Amikor elpattant egy húr, és Eubanks minden külső segítség nélkül elvonult cserélni, Holland és Calvaire egy olyan duó számot produkáltak, amit még most is örömmel hallgatnánk. Eubanks pedig úgy cseppent vissza a zenébe, mintha semmi nem történt volna, és újra a csúcsra járatta a triót egy előre megírt akkord sorral, amelynek a hátterében a többiek a teljes szabadság zuhanórepülésében lebegtek, örömtelien, minden félelem nélkül.

Jellemezhetnénk kísérleti muzsikaként a történteket, de valójában három muzsikus beszélgetett éretten egymással hétfő este Budapesten, minden tabu vagy visszafogottság nélkül, a saját nyelvén.

 

Előadók:

Dave Holland – nagybőgő

Kevin Eubanks – gitár

Obed Calvaire – dobok