Főkép

Ez a történet egy apáról szól, aki fává változott, továbbá egy anyáról és két fiáról, akiknek fel kell dolgozniuk az apa elvesztését.

 

Az utóbbi időben egyre több, gyerekeknek íródott könyv szól a gyászról. Ez nagyon nehéz és kényes téma a mi kultúránkban, eddig mégsem találkoztam olyan könyvvel, amelyben hibát találtam volna. Mégis úgy érzem, az Apufa a legszebb mind között, s meglehet, azért érzem így, mert apa vagyok én is.

 

Kolozsi László valahogy úgy mesél, hogy abban nem „csupán” mélységes megértés és együttérzés van, hanem valami döbbenetes természetesség is. Igen, a halált metaforikusan jeleníti meg, de sokkal több ember élt meg olyat, hogy elhunyt szerette valahogy még segített neki, valahogy még jelzett neki „odaátról”, hogysem ennyivel el lehetne intézni. Persze, ki ne szeretné, hogy ha valakije meghal, az egy fában még tovább éljen, és suttogjon neki, hogy átsegítse a gyász nehéz időin? De nem ezt teszik pusztán a szép emlékek is? Az, ha valaki nyomot hagy maga után azok lelkében, akik szerették?

 

Az Apufában tehát van valami költői, de közben nagyon is hétköznapi és őszinte. Felnőtt fejjel látom és értem, mi mindent írt bele ebbe a rövid kis könyvbe az életről, a halálról, a mindennapokról, a családról, a szülői és gyermek létről. De felmerülhet a kérdés: vajon értik a gyerekek is? És én azt mondom, ha csak lehet, a szülő olvassa fel nekik, egyébként viszont sokkal többet értenek, s pláne éreznek ők, mint amit a legtöbb felnőtt elképzelne róluk.

 

S hogy ilyen jó ez a könyv, abban nagy szerepe van Igor Lazin illusztrációinak is. Az anno a Kistehént is megrajzoló, szerb grafikus finom humort is csempészett a rajzaiba, ami szintén segít az oldásban, de közben szívfacsaróan kifejezően ábrázolja például a gyászoló anyát. Vagy épp azt a mérhetetlen, kifogyhatatlan szeretetet, ami szülők és gyerekek között van.

 

Mondhatom így is: ezt a könyvet már akkor el és fel kell olvasnia mindenkinek, amikor még él. Összekovácsoló, segítő élmény lesz akkor is, ha minden rendben. A gyász feldolgozásában pedig valóságos kincs lehet. Persze főleg akkor, ha az, aki elhunyt, megtette a magáét, amíg tehette – de pont erre tanítja a felnőtt olvasót a könyv. Hogy legyünk ott, amíg csak lehet, amennyit csak lehet.