Főkép

2015. november 8-án jelent meg a sorozat első cikke, és az eltelt idő alatt számomra alaposan kitágult a világ, mert a világ zenéje sokkal gazdagabbnak, változatosabbnak bizonyult annál, ahogyan azt előzetesen gondoltam. Rengeteg együttest, előadót, kiadót ismertem meg, már nincs olyan lakott kontinens, amely ne szerepelt volna a rovatban. Külön öröm, hogy nem csak külföldi, hanem hazai lemezek is rendszeresen megfordulnak a lejátszómban, és a minőségre itt sem lehet kifogásunk – nem véletlenül kerülnek fel időről-időre a különféle külföldi sikerlistákra ezek az albumok. A világzenének köszönhetően újra elkezdtem koncertekre járni, és ezen a téren sincs okom panaszra, a Fonó vagy a Várkert Bazár, no meg a Müpa rendre érdekes programokkal kényeztet, nem beszélve a Szigetről (ahová anyagi okok miatt nem jutok el) vagy a többi rendezvényről (amelyekről időhiány miatt maradok le). Végezetül pedig már itt van nekünk a Budapest Ritmo, amely nem egyszeri alkalom volt, hanem évente megrendezésre kerülő világzenei fesztiválnak ígérkezik.

 

Mindezek fényében kíváncsian várom, a következő hónapokban milyen új lemezek, vagy a ládafiából előkerülő régebbi kiadványok nyerik el tetszésemet, és késztetnek meghallgatásra. Kívánok mindenkinek hasonlóan tartalmas szórakozást, felfedezést a Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven sorozattal.

 

 

The First Ten Years of WMAS Records: Selected Recordings 2007-2017 (CD)

 

Nem kell agysebészi diploma annak megállapításához, hogy az utóbbi években a világzene (world music) egyre nagyobb népszerűségnek örvend bolygónkon, mind több az erre szakosodott fesztivál, vagy ha önálló rendezvényre még nem telik az adott országnak, akkor ott vagy szóló turnékon, vagy vegyes eseményeken találkozhatunk az előadókkal, együttesekkel, akikből szintén egyre több van. A művészek önkifejezési igénye és a hallgatók/nézők újdonságok iránti vágya rendre találkozik, éppen ezért további bővülést várok ezen a piacon. További örvendetes fejlemény, hogy a legtöbb országban (legalábbis Európában) már van olyan szervezet, ami összefogja, képviseli a világzenészeket (és ezzel együtt néha a népzenét), segíti őket a külföldi promócióban és úgy általában mindenben, amire szükségük lehet.

 

Szerbiában ezt a funkciót a World Music Association of Serbia (WMAS) tölti be 2001 óta, támogatva a nép- és világzenét. 2007-ben jelent meg az ETNOUMLJE magazin első száma, és szintén erre az évre datálható a lemezkiadásuk kezdete. Eddig csak a Womexes kiadványaikhoz volt szerencsém, de ezeket csak dicsérni tudom, mivel olyan könyveket (terjedelműk okán ezek már jóval többek a szokásos CD-t kísérő füzeteknél) állítottak össze, amelyek annyi információt tartalmaznak, ezekből tényleg nagyon sok kiderül Szerbia nép- és világzenéjéről.

 

Az idei gyűjtemény eltér a korábbiaktól, mivel tematikája szerint a WMAS eddigi tíz évéből állították össze ezt a huszas listát, amire sajnos magyar előadó nem került fel (az előző években ellenben igen). A kínálat a hagyományos népzenétől a jazzes világzenéig terjed, vagyis prezentálja, mennyire változatos a WMAS tagjainak érdeklődése. Aktuális kedvenceim közül elsőként a Lepi Jova együttes számát (Sa Sa) említem, mert ebben egyszerre van jelen a hagyományos Balkán és a modern jazz, mindezt energiától duzzadóan játsszák el nekünk. A következő szerzemény (Thirteen) szintén a jazz és a Balkán keveréke – valami hihetetlen lazasággal keverik a kettőt, a 2012-ben elhunyt Lala Kovačev dobos együttesének tagjai. Harmadikként a Vrelo „Trajna nina nena” című dalát említem, mert ebben a népzenét keverik rockkal és poppal, amit gyönyörű női énekkel egészítenek ki. Csak gratulálni tudok az első tíz évet bemutató válogatáshoz, és kívánom, hogy a következő tíz év legalább ennyire izgalmas zenéket hozzon magával.

 

Kinek ajánlom: reprezentatív válogatás az elmúlt évek szerb világzenei (és népzenei) kínálatából.

2017-ben megjelent album (WMAS)

Az együttes weboldala: http://www.worldmusic.org.rs

 

 

 

Mames Babegenush: with strings (CD)

 

Ezt a dán formációt láttam már élőben a tavalyi Budapest Ritmon, akkor és ott tetszett a zenéjük, mert bár hiányoltam az éneket a produkcióból, ifjonti lendületük, valamint a színpadról áradó energia levett a lábamról. Utána hetekig meditáltam, hogy mikor kérjek a lemezükből, aztán mégsem lett semmi a dologból, részben azért, mert utoljára 2014-ben jelentkeztek új anyaggal, részben pedig azért, mert akkoriban nagyon sok újdonságot kaptam, így kapacitáshiány miatt sem került rájuk sor.

 

Egészen mostanáig, aminek az apropóját az októberben megjelent új album, a With Strings adja. A cím nemes egyszerűséggel arra utal, hogy a hat muzsikus szakítva a hagyományokkal egy vonósnégyest látott vendégül a stúdióban, velük dúsítva fel az egyébként sem sovány zenét. A sajtóanyag szerint mindezt három nap alatt művelték, és ezzel a kijelentéssel nem vitatkozom, mert tényleg érződik a spontaneitás az elkészült anyagon, jól hallhatóan nem fásultak bele a stúdiózásba, s az utolsó számon némi közönségzaj is hallatszik.

 

A vonósok képviselte klasszikus felfogás szerintem legjobban a „Point 9” szerzeményben van jelen, egyúttal ez áll talán legmesszebb a Mames Babegenush eredeti zenéjétől, de közben példázza, mennyit tesznek hozzá a vonósok, illetve itt érzem legerősebben a kamarazene hangulatot. Egyébként a vendégek hatása tisztán érezhető a nyitó „Tornado Albastru” tétel elején és lezárásán. Hajlamos vagyok a klezmert az ellenállhatatlan vidámság forrásaként azonosítani, azonban ez nem igaz, mert legalább ilyen fontosak a szomorú, keserű dalok, mint amilyen a „The Mist”. Persze koncerteken a gyorsabb, energikusabb számokkal őrjítik meg a közönséget, erre számos akad példa a lemezen, hiszen a „Podolian Prom” határozottan táncra késztet. Ez egyébként bizonyság arra, hogy a klezmer mellett gyakran nyúlnak Kelet-Európa népzenéjéhez (román, ukrán, stb.). A With Strings számomra a Mames Babegenush új oldalát mutatta be, és azt kell mondjam, nekem ez nagyon tetszik.

 

Kinek ajánlom: elsősorban a klezmert szerető hallgatóknak.

2017-ben megjelent album (Galileo Records)

Az együttes weboldala: https://www.mames.dk/

 

 

 

 

 Gwyneth Glyn: Tro (CD)

 

Azt hiszem ez az album elsősorban azoknak okoz nagy örömet, akik szeretik a kelta muzsikát, és az angolnál sokkal többre tartják a skót, ír, illetve walesi anyanyelvű művészeket. Gwyneth Glyn idei albuma számukra igazi kényeztetés, hiszen a tizenhárom dalból tíz walesi szöveggel bír, és a zene gyökerei is erre a vidékre vezethetőek vissza. Az ok, amiért azonban mégis ebben a rovatban írok róla, nem pedig szólóban, az idegen hatások megléte, amitől világzenévé minősül – kifejezetten előnyére, teszem hozzá gyorsan. Az egyik ilyen hatás annak köszönhető, hogy Glyn koncertre ment, és megnézte Seckou Keita „22 Strings” turnéjának egyik fellépését. Ebben még nincs semmi érdekes, de amikor elhangzott a „Tatono” című szám, akkor belehallotta gyerekkora népzenéjét. A felfedezés következményeként a mostani Tro albumon már közösen zenélnek (igaz, csak két szám erejéig).

 

Ez a muzsika nem táncházakba való, hanem meghitt koncerttermekbe, ahol a közönség és Gwyneth Glyn közelsége intim, romantikára, álmodozásra, melankóliára alkalmas hangulatot teremt. A szövegek szerelemről, elhunyt családtag hiányáról, régi emlékekről, mostani tapasztalatokról szólnak, egyszerűen, tisztán – pontosan ilyen Glyn hangja, és mégis van benne valami varázslatos, mintha a fülünk előtt bűvölné el mágiájával a világot. Legalább ennyire érdekes a hangszerelés, hol csak ketten állnak a mikrofon mögött, hol kilencen, és részben ennek köszönhetően nagyon változatos lemezt készítettek. Miközben a színvonal egyenletes marad, és a hangulat egy pillanatra sem bicsaklik meg.

 

Amikor a kedvenceimet kell megneveznem, szokás szerint bajban vagyok, de a két Glyn-Keita szerzemény mindenképpen ezek közé tartozik. A kora átveszi a hárfa szerepét, mintha évszázadok óta szerves részét képezné a walesi hagyományoknak – pedig nem. A szerelmes „Dig me a hole” nem maradhat ki a felsorolásból, mert Glyn visszafogottan énekel nagyot benne, míg a hangszerek hol diszkréten, hol erőteljesebben kísérik, illetve játsszák a saját dallamukat. Utolsóként pedig a Yeats ihlette „Dan Dy Draed”-t említem, mert ebben Rowan Rheingans bendzsója olyan alázatosan szólal meg, hogy szinte elveszik a többi hangszer mellett, pedig a „Caerdyni”-ben megmutatta, mire képes.

 

Ezzel az albummal új kiadó, a Bendigedig mutatkozik be a porondon – engem már meggyőztek, kíváncsian várom a következő kiadványokat.

 

Kinek ajánlom: a tiszta női énekhangot, a kelta zenét, a szemlélődőbb jellegű, költői szövegeket kedvelők számára ez bizony kötelező hallgatnivaló.

A 2017-ben megjelent album (Bendigedig).

Az énekesnő weboldala: www.gwynethglyn.com