Főkép

Nem nagy titok, de egyszerűen imádom a krimiket, és ha már krimik, akkor a hangulatos, talán kicsit lassabban csordogáló, „lábmunkát igénylő” darabokat élvezem igazán. Ahol a sztori szépen építi magát, és nem guglizza ki senki sem a perdöntő bizonyítékokat, ahogy nyuszikat sem a kalapból. Az agy szedegeti a földre hullott mozaikokat, és próbálja szépen a helyükre illeszteni azokat. Szerencsémre épp ilyennek ígérkezett J. M. Gulvin új szériájának bevezető darabja.

 

A vietnámi háború gőz erővel robog, az országban egymást érik a háborúellenes tüntetések, ezért a létező összes rendvédelmi erőt a várható vagy aktuális zavargások helyszínére vezérlik. Így esik, hogy amikor egy rendőrt félig agyonvernek a saját gumibotjával Winfieldben, ami bőven túl van az államhatáron, Texasból küldenek rangert. John Q. az odavezető úton belebotlik egy állítólagos öngyilkosságba. A nyomokat figyelembe véve azonban úgy véli, gyilkosság történt. Hamarosan azon kapja magát, hogy üldözi a rendőr támadóját, aki elvakult ámokfutásában hullákat hagy maga mögött, ugyanakkor szívén viseli az „öngyilkos” ügyét is, akinek a fia, Isaac nem rég tért haza Vietnámból arra a hírre, hogy az apja halott, a fivére pedig eltűnt. Sok feldolgozandó hír egy napra...

 

A pontos dátum nem derül ki, de valahol a hatvanas évek közepén-végén lehetünk. John a koreai háború veteránja, igazi régimódi fazon, aki felesége halála óta egyedül neveli fiát, és érdekes adalék, hogy a legjobb barátja színes bőrű. Sőt, nem elég, hogy jó barát, nem átallt kegyelemért folyamodni az érdekében. Ez olyannyira elüt a faji megkülönböztetés általános gyakorlatától, hogy már csak ezért a tettéért különcnek tűnik. Ugyanakkor nem fél a kemény munkától, és híres ranger felmenője munkásságát követi. Tapasztalt, sokat látott, talán kicsit makacs, de inkább csak arról van szó, hogy őszintén hisz saját értékítéletében, s ezt támasztja alá az a tény is, hogy ritkán téved. Tökéletes anyag egy krimihez.

 

Az első negyven oldalon kicsit furán éreztem magam, hirtelen váltottunk a jelenetek között, és mivel az elején még nem hallottam a történet hívását, fogalmam sem volt arról, merre tartunk. Ezen a ponton, bevallom, éreztem némi kétséget, ugyanakkor fura módon az első pillanattól kezdve szerettem, hogy váltakozó szemszögből követjük nyomon az eseményeket. Igazi ellentmondás ez, mert korántsem szokatlan ábrázolásmód, rengeteg könyvben olvashattunk már hasonlót, de igazán kevésben írták meg komolyan jól, és a Hosszú számolásban egészen kellemes. A mérleg serpenyője nem billen el egyik szereplőnk súlya alatt sem, jól kiegészítették egymás.

 

A történet jól építkezik, folyamatosan halad, s miközben a szálak szépen futnak egymás mellett, az olvasmányos történet magával sodor. Nos, a kis puzzle-darabok, épp azért, mert agyban kell őket összerakni, és mivel hiányoznak a semmiből elővarázsolt kártyalapok, viszonylag korán összeállnak. El kell ismernem, a történet nem túl eredeti, no de a legtöbb krimiben nem az, attól lesz valami tényleg jó, ha érdeklődve várjuk, mit hoz a könyv vége. És itt ez is megvan. A hangulata elragad, és a stílusát igazán kényelmesnek találtam. Semmi rohangálás, semmi kapkodás, a ranger nagyon is jól tudja, mi a dolga.

 

A sorozat bevezető kötete nem ígér semmi mást vagy különlegeset, mint amit elsőre mutat: egy nem különösen összetett, ugyanakkor kellemes szórakozást. Nyugodtan mondhatom, hogy stílusának kiváló darabja, könnyen olvasható, érdekes történet volt. Csak remélni tudom, hogy a kiadó folytatni fogja John Q kalandjait.