Főkép

A fiatal, amerikai jazz trombitás, Ambrose Akinmusire egy egészen lehengerlő duplaalbummal jelentkezett, élőben a Village Vanguardból olyan feltörekvő muzsikustársaival, mint Sam Harris zongorán, Harish Raghavan bőgőn és Justin Brown dobokon. Négyük együttes játéka az egészen egyszerű, finoman játszott témáktól az eksztatikus free-jazzig terjed, ahogyan rögtön a kezdő „Maurice & Michael (sorry i didn’t say hello)” kompozíción is hallhatjuk. A feszes bőgőt a dobok finoman pontozzák ellen, a zongora a visszafogott trombitaszóló után viszont olyan sodrásba lendül, hogy szinte a helyszínen érezzük magunkat. A muzsika intenzitása rögtön beszippantja a hallgatót, és minden alkalommal annyira magával ragad, hogy csak kellően bő időkeretben élvezhető, ha nem akarjuk megszakítani azt a képzeletbeli utazást, amelybe ez az album minden alkalommal önkéntelenül is bevon minket. Ahogyan Akinmusire meséli:

 

„Justin [a zongorista] és én [a trombitás] sokat beszéltünk a hely szellemeiről, akiket érzünk a Vanguardban. Olyan, mintha az itteni szellemektől amolyan ‘medve-öleléseket’ kapnánk. De ha csak azokra gondolunk, akik eljöttek a koncertjeinkre: Lee Konitz volt a héten, Billy Hart is lejött. Különösen a mai időkben nagyszerű, hogy van egy olyan hely, amelyik ugyanolyan formában létezik, mint régen.”

 

Talán a szellemekhez és élő legendákhoz kapcsolódó történetiséget érezzük minden alkalommal? Nem, maga a zene teremt meg egy olyan nyelvet, ami utazásszerű és persze egészen ritka, hiszen Akinmusire maga is leggyakrabban Walter Smith III szaxofonossal, a szokásos kvintett felállásában dolgozik.

 

„A zenetörténetben nem láttunk sok trombita kvartettet” – meséli. „Szerintem a legtöbb trombitás nem elég merész hozzá. Engem nagyon izgatott a kihívás. Amikor kvartettben játszom, szabadabban ki tudom fejezni azokat a dolgokat, amelyek hatottak rám.”

 

 

Hogy ezek a hatások pontosan honnan jönnek, már csak azért is nehezen megmondható, mert Akinmusire gyakran teljesen szabadon játszik, nem is mindig hangsorokat, hanem inkább amolyan akusztikus és természetes hangeffekteket, mint a „Moment in between the rest (to curve an ache)” kompozíción. Bár az alap egyszerű és melodikus, Ambrose teljesen elengedi magát és nem magát a formát, hanem az arra játszott improvizációnak a hagyományait számolja fel. Minden megengedett, de semmi sem öncélú: a zenei szabadság nem számolja fel önmagát, hanem új hangzást teremt. Mintha erre utalna az album címe is, vagy ahogyan erről Akinmusire elmélkedik:

 

„Egy ‘rift’ (repedés/hasadás) nekem egy pillanat megvizsgálását jelenti. Szerintem a repedések tesznek valamit gyönyörűvé. A decorum (illő, illendő) bennem szorosan ahhoz kapcsolódik, ami ma a zenében és a világban történik. De valahogy kapcsolódik a Vanguard vörös függönyéhez is: ehhez a képi látványához szerintem nagyon illik az album címe: A Rift in Decorum. Zeneileg, hozzáteszem, a cím a negatív és pozitív értékek, a csúnya és a szép ünnepléséről is szól.”

 

Előadók:

Ambrose Akinmusire – trombita

Sam Harris – zongora

Harish Raghavan – bőgő

Justin Brown – dob

 

Elhangzó szerzemények:

 

CD1

1) Maurice & Michael (sorry I didn’t say hello)

2) Response

3) Moment in between the rest (to curve an ache)

4) Brooklyn (ODB)

5) A song to exhale to (diver song)

6) Purple (Intermezzo)

7) Trumpet Sketch (milky Pete)

 

CD2

1) Taymoor’s world

2) First page (Shabnam’s poem)

3) H.A.M.S. (in the spirit of honesty)

4) Piano sketch (Sam intro)

5) Piano sketch (beyond enclosure)

6) Condor (Harish Intro)

7) Condor

8) Withered

9) Umteyo