Főkép

Az I.P.C. Könyvek Kiadó évről évre megjelentet néhány történelmi krimit. Régóta a követőjükké szegődtem: így találkozhattam Jane Austennel, az angol irodalom egyik legidőtállóbb irodalmi nagyságával, amint szoknyája szélét bátran a sár fölé emelve gázol az angol mezőn egy holttestet felfedezve. Eljuthattam a tizenhatodik századi Japánba egy okos és alázatos jezsuita szerzetessel, hogy egy ottani sinobi (vagyis nindzsa) felügyelete alatt kinyomozzak egy szomorú családi gyilkosságot. Sőt, immár a fantasy határán, egy alternatív 19. században együtt varázsolhattam bűbájképeket, s menthettem meg Angliát Napóleontól néhány rokonszenves szereplővel egy-egy bűbájoló történetben. A bemutatott szerzők – Stephanie Barron, Susan Spann, Mary Robinette Kowal – mind igazán tehetségesek, a kiadó könyválasztásai pedig egytől egyig pompásak voltak. Igaz, a borítóterveik néha már kevésbé.

 

A nemrég megjelent, új történelmi krimi, Laura Lebow A Figaro-gyilkosságok című regénye esetében azonban a könyv külcsíne éppoly tökéletes lett, mint a beltartalom: az elsőkönyves angol detektívregény-szerző sorozatkezdő regénye kiváló fordításban és szép külsővel jelent meg magyarul.

 

A Figaro-gyilkosságok 1786-ban, Bécsben játszódik. Itt, II. József császár udvarában szolgál udvari költőként a messzi Itáliából érkezett Lorenzo da Ponte, aki operák szövegkönyvének az elkészítésével foglalkozik. Legutolsó munkája a bemutatásra váró Figaro házassága, amely meghozza neki Mozart barátságát is. Librettistának lenni azonban jóval bonyolultabb, mint azt bárki gondolná: Da Ponte ugyanúgy az udvari intrikák céltáblájává válik, mint Mozart, őt azonban még a "hazai zseni"-védjegy sem védi, hisz Bécsben mindenkinek idegen.

 

S ha ez nem volna elég, még gyilkosságba is keveredik: ellátogat egy előkelő házba, egy diplomata báró rezidenciájára, csak azért, hogy segítsen a borbélyának megfejteni egy családi titkot. A ház ifjú védencét azonban röviddel a távozása után valaki meggyilkolja: a szemtanúk szerint pedig senki sem járt a házban az udvari költő után. Hogy a letartóztatást és a kivégzést elkerülje, Da Pontének magánnyomozásba kell kezdenie a valódi tettes után. S hogy a dolga még bonyolultabb legyen, borbélya eltűnt édesanyja és a fiatal pártfogolt gyilkosa mellett még a báró házába beépült porosz kém után is kutatást kell indítania, mégpedig egyenesen a császár parancsára.

 

Laura Lebow nem takarékoskodott a cselekmény szálaival ebben a friss (angolul 2015-ben megjelent) történelmi detektívregényében. Véleményem szerint azonban a gazdag tartalom nem ment a cselekmény rovására: sokkal inkább lebilincselő és letehetetlen történelmi krimit eredményezett. Ráadásul egy utánozhatatlan és elbűvölő főhőssel.

 

Be kell valljam, a regény elolvasása előtt nem sokat tudtam Lorenzo da Pontéról (1749-1838) azon kívül, hogy ő írta három Mozart-opera, a Figaro házassága, a Don Giovanni és a Così fan tutte librettóját. A könyv negyedénél azonban már annyira érdekelt, hogy utána kellett néznem annak, miként nézett ki, s mi is történt vele szerencsésen hosszú élete alatt. Így rá kellett jönnöm, milyen érdekes alak: Velencében született 1749-ben, de New Yorkban halt meg 1838-ban, összesen majdnem harminc opera szövegkönyvét írta meg, emellett azonban verseket, dalszövegeket és memoárokat is kiadott. Alapított zöldségboltot és amerikai operaházat, dolgozott tanárként és formálisan felszentelt katolikus pap volt... Ráadásul – ellentétben közismert, időskori arcképei tanúságával – rendkívül jóképű volt fiatalon, s nagy nőcsábász. Ez a regény, úgy vélem, szerencsésen ráirányítja a figyelmet sokarcú, de szinte teljesen elfelejtett személyiségére, s igen megnyerően és kalandosan ábrázolja egy bécsi évét.

 

A könyv igen stílusos, s nagyon erős a korrajzban: játszódjon egy jelenet akár a zajos, zsúfolt bécsi utcák valamelyikén, akár az adósok szörnyű börtönében, akár egy vidám családi otthonban, akár egy túlbürokratizált, felvilágosodás kori hivatalban, érezni fogjuk ennek a világnak az illatait és bűzeit, hallani fogjuk a hangjait, látni a színeit és fényeit. Közben pedig nagyon sokat megtudhatunk a korabeli diplomáciáról, divatról, udvari életről, operáról, vallásgyakorlásról vagy éppen Bécs földrajzáról.

 

Így azután a könyvet mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a történelmi regényeket, az izgalmas krimiket vagy a klasszikus zenét – én pedig reménykedem a folytatásban: Laura Lebow ugyanis idén angol nyelven már egy újabb bécsi nyomozást is megjelentetett a hozzám hasonló, újkeletű Da Ponte-rajongók számára.