Főkép

Korábban már írtam a Winston-sorozat első két kötetéről, azóta pedig megjelent még egy rész a Manó Könyvek gondozásában, a Winston – Fülön csípett tolvajbanda. Az elv ugyanaz: színes, élénk borító fekete cicussal, amin biztosan megakad a szemed a boltban, és cuki, gombolyagos, macskás grafikák a belső oldalakon. Nekem továbbra is bejön ez a design, ezért a harmadik részt is beszereztem.

 

Ismét a régi, jól bevált recept szerint áll össze a gyerek-és macskabanda, hogy ezúttal az helyi iskolai betöréseket derítsék fel. Mintha egy minta szerint, pont mindig csütörtökön rabolnának, de vajon mi lehet a kiválasztás elve? Nem sok idejük van, hogy kiderítsék. A legutóbbi részben Kira nagymamája csatlakozott a csapathoz, most pedig egy négylábú is felbukkan a színen, név szerint Francesco, hogy segítsen a nyomozásban. Ez a trezoros-ügy bonyolultabb, mint amilyennek elsőre tűnik, elkel minden szem és mancs, hogy kibogozzák a szálakat.

 

A nyelvi játékok, pörgős, izgalmas párbeszédek továbbra is megtalálhatók Frauke Scheunemann legújabb történetében. Épp annyira laza és vagány, amennyire kell, a kiskamaszokat meg tudja szólítani vele. A karakterek érdekesek, továbbra sem törődnek bele, hogy nem ők a nyomozók, ezért folyamatosan nyitott szemmel járnak, hogy észrevegyék, hol tudnak segíteni. És persze aki keres, az talál is. Szerencsére mindig történik valami Hamburgban, amit fel kell deríteni. A történet talán ebben a részben volt a legkevésbé kacifántos, nem kellett annyit nyomoznia a bandának, mint korábban. Emiatt egy kis hiányérzet maradt bennem, picit több izgalmat, különleges helyszínt, esetleg új szereplőt vártam volna. Valamit, amitől kilép a komfortzónájából a szerző, egy váratlan csavar jót tett volna a cselekménynek.

 

A Winston – Fülön csípett tolvajbanda tökéletesen beleillik a sorozatba, hozza azt a színvonalat, amit megszokhattunk, mégis bízom benne, hogy a következő részben feljebb emelik a lécet. A háttérben elég sok kérdés nyitva marad –például elég csak a Professzor és Anna között kibontakozó kapcsolatra gondolni –, amelyek sejtetik, hogy biztosan találkozunk még Winston kandúrral. Remélem, teljesül a kérésem, és a jövőben még érdekfeszítőbb könyvet olvashatunk a szerzőtől. A hiányérzet ellenére ajánlom mindenkinek, aki már eddig is nyomon követte a szuperbanda életét, illetve annak is, aki most ismerkedik meg vele. Ugyan több utalás is van az oldalakon az előzményekre, önálló kötetként is olvasható a harmadik rész.