Főkép

Úgy tűnik, Tolkien nevével tényleg mindent el lehet adni. Jó, nincs még bögre, plüssfigura (ki szeretne karácsonyra Tolkien babát a fa alá?), cukorka és más efféle, de ha így meg tovább, némi barokkos túlzással még azt is megérjük, hogy a hétvégi bevásárló listája lesz a téli könyvvásár sztárja. Ami persze nem teljesen lehetetlen, mert így kiderül, honnan jött az ihlet a nagymű ételeihez. De félre a poénkodással, ezúttal nem az íróasztal kiadatlan jegyzeteiből kapunk egy csokorral, hanem sokkal személyesebb irományokat válogatták kötetbe, azokat a leveleket, amelyeket apaként a gyermekeihez írt.

 

Tudom, most minden rajongó felsóhajt, és azon mélázik, mennyire fantasztikus élmény lehetett első kézből megismerni A hobbit meséjét, és együtt felnőni a Gyűrű történetével. Biztos így van, de ezen kívül sem lehetett rossz gyerekként ilyen apa mellett, akinek ekkora teremtő fantáziája volt. Ez például abban nyilvánult meg, hogy sok-sok éven keresztül minden karácsonykor besegített a Mikulásnak, akarom mondani Karácsony Apónak (angolszászéknál ezek szerint később érkezik a rénszarvasok vontatta szán, mint mifelénk), és megírta helyette az ajándékok kísérőlevelét.

 

Ezek már önmagukban is szépek, de egymás után olvasva a lapokat, összeállnak egy kerek történetté, amelynek nincs eleje, és természetesen nincs vége, csupán beszámolókat kapunk a Karácsony Apó (rövidítve KA) hétköznapjairól, a sarkvidéki életről, segítőiről. Mert ahogy múlnak az évek, egyre népesebb lesz az Északi Sark. Felbukkan Jegesmedve, Ilbereth a manó, koboldok, törpék, pingvinek(!) és egyebek.

 

De nemcsak KA és környezete változik folyamatosan, a Tolkien gyerek sem maradnak nyugton, sorban kinőnek abból a korból, amikor még szükségük van KA leveleire, és ennek köszönhetően egymásnak adják át a családi örökségnek számító karácsonyi rituálét, vagyis a levelezést. Mert ahogyan az KA leveleiből kiderül, a kapcsolat kétirányú, levelek jöttek és mentek. A történetekhez illusztráció is járt, melyek ugyan nem mérhetőek Alan Lee képeihez, de feladatukat jól ellátják, egyszerűek és bájosak. Az pedig Tolkient dicséri, hogy a különböző szereplők mindig más tintával, illetve stílusban írják le a magukét, JM nem boldogul a helyesírással, KM betűi reszketegek, és így tovább.

 

Természetesen volt olyan év, amikor a nyelvészprofesszor nem bírt magával, és szórakozásból egy komplett koboldábécét mellékelt az aktuális levél mellé. Vagy amikor JM kitalál egy összekacsintós rövidítéses/titkosírásos megoldást, és pár évig rendszeresen használja.

 

Abban teljesen biztos vagyok, hogy az igazán elkötelezett Tolkien rajongók ebben a kötetben árgus szemekkel keresik azokat az apró utalásokat, amelyek úgymond a későbbi regények előfutáraiként tekinthetőek. Megnyugodva hátradőlhetnek, nem fognak csalódni. Akár belemagyarázás, akár nem, JM figurája nálam Beorn (A hobbitból) korai megjelenése, miként a koboldokkal vívott harc is előfutára a későbbi Középföldén megvívott jó-gonosz közötti háborúknak.

 

Úgy gondolom, a kiadó helyes döntést hozott, amikor minőségi papírt választott a kötethez, mert így jobban érvényesülnek az eredeti levelek fotói, amelyeket egyenesen vétek lett volna kihagyni. Ez a könyv így tekinthető teljes egésznek, a képek, az eredeti angol levelek és mellettük a magyar fordítás. Köszönet érte, hiszen így egy kicsit jobban megismerhettem Tolkient, az embert, az apát.