Főkép

Amikor ehhez hasonló könyveket olvasok, egy kicsit mindig fáj a szívem, hogy nem vagyok történész. Mert ez egész egyszerűen lenyűgöző. Maga a téma is érdekes (azaz hogyan vált Buddhából keresztény szent?), de ahogy Simon Róbert ki is hangsúlyozza egy ponton: ez csak ürügy volt arra, hogy „bevezetőt" írjon a történet elé egy sokkal tágabb és elhanyagoltabb témakörrel kapcsolatban. Ez pedig az eltérő civilizációk közti kulturális „cserekereskedelem", mert a kereskedés során nemcsak nemesfémek és fűszerek cseréltek gazdát az ókor és középkori Keleten, hanem történetek is.

 

A könyv három részből áll. Az elsőben Simon Róbert, mintegy felvezetésként, röviden bemutatja a „történet" szempontjából fontos vallások létrejöttét, jellegét és kölcsönhatásait, szóba kerül a kereszténység, a judaizmus, az iszlám, a hinduizmus, a manicheizmus és persze a buddhizmus is. A sorozat többi részéhez hasonlóan ez a könyv is egy kicsit száraz (és rengeteg benne a lábjegyzet, úgyhogy aki szeret bogarászni, annak kötelező a Fontes Orientales sorozat), de ha ezen túl tudja tenni magát az ember, akkor viszont elképesztően izgalmas. Én még mindig nem egészen tértem magamhoz az ámulattól, hogy mekkora tudásanyag van összegyűjtve csak ebben a részletben, és mennyi minden lehet még, ami nem került bele a könyvbe! Abszolút laikus érdeklődőként (a történelemhez utoljára gimnáziumban volt közöm, a vallástörténethez meg soha) bár nehezen tudtam befogadni ezt a rengeteg információt, de lenyűgözve hajtok fejet a szerző átfogó, részletes és mégis érdekfeszítő munkája előtt.

 

A második rész szól arról, amit a cím is sugall: hogy hogyan került át Buddha története Indiából a belső-ázsiai, majd arab világon keresztül az európai kultúrkörbe. Simon (a lehetőségekhez képest) részletesen végigköveti a Buddha-történet útját, úgyhogy az olvasó is (végre) megtudhatja, hogyan lett belőle Barlaam és Joszaphát. Érdemes a lábjegyzeteket is olvasgatni, ugyanis olyan érdekességek is kiderülnek belőlük, mint hogy milyen fontos szerepet játszott a történet terjedésében egy bizonyos Szent Euthümiosz, akit rokonai, akikre apja bízta őt gyermekként, túszként küldtek Bizáncba (minden bizonnyal saját gyerekeik helyett). Még ha az ember nem sokat foglalkozik történelemmel, akkor is izgalmas végigkövetni, hogy vándorolhat egy történet a világ egyik feléből a másikba, és hogy alakul át az évszázadok során.

 

A könyv harmadik része pedig nem más, mint az eredeti buddhista történethez, és az azóta elveszett első (manicheista) fordításhoz legközelebb álló, minden valószínűség szerint a 9-10. században keletkezett arab verzió fordítása, amely először jelenik meg magyarul. Ha valaki korábban olvasott már Buddha-példázatokat, akkor egészen érdekes lehet arab nevekkel és szavakkal tűzdelve újraolvasni gyakorlatilag ugyanazokat a történeteket; de aki nem olvasott eddig Buddháról, annak is érdekes lehet az indiai és arab kultúra keveredése a példázatokon belül. Az is kiderül, hogy Barlaam és Joszaphát története nem véletlenül vesztette el népszerűségét a középkor óta: az aszkétizmussal és a világelutasítással manapság legfeljebb antihős lehet az ember, nem pedig követendő példa...

 

Nehéz szavakba önteni a könyvvel kapcsolatos érzéseimet. Egyfelől, mivel abszolút hozzá nem értő vagyok a témában, szellemileg igencsak megterhelő az olvasás, sokszor kellett különböző fogalmaknak utána néznem, hogy egyáltalán egy kicsit értsem, hogy miről van szó. Ez nem feltétlenül probléma, én például szeretem a kihívásokat, de arra senki ne számítson, hogy könnyed délutáni olvasmányt vesz a kezébe Barlaam és Joszaphát vándorútjával! Másfelől viszont, mint ahogy már említettem, még teljesen laikusként is látom, hogy ennek a kötetnek – és az egész sorozatnak – a magyar ismeretterjesztő könyvek piacán erősen hiánypótló szerepe van, és lenyűgözve állok azelőtt a hihetetlen mennyiségű kutatómunka és tudás előtt, amely ebben a kötetben fellelhető. Ebből a szempontból mindenkinek csak ajánlani tudom, aki érdeklődik a vallástörténelem, illetve a keleti kultúrák iránt!