Főkép

Az idei könyvfesztivált abban a megnyugtató tudatban kerestem fel, hogy most aztán tényleg nem kérek és nem veszek semmilyen könyvet. Albumot is csak akkor, ha jó áron látom, illetve valóban érdekel, egyébként nincs szükségem semmire. Az irányelvtől való legcsekélyebb eltérés esetén elfordítom a fejem, és hősként térek haza – szóval ez volt a nagybetűs TERV, amihez nagyjából sikerült tartanom magam, pár kivételt jelentő kivételtől eltekintve.

 

Ezen pillanatok egyike a Manó Könyvek standjánál következett be, amikor Csapody Kinga nem csinált mást, csak megmutatta ezt a könyvet, azzal a kiegészítéssel, miszerint ez biztosan tetszene nekem. Sajnos egyet kellett értsek vele, hiszen az ügy már akkor eldőlt, amikor megpillantottam a fordító nevét a borítón. Ez egyébként szerintem maximálisan felhasználóbarát, vagyis vásárlósegítő lépés, remélem egy-két éven belül a nagyobb kiadók átveszik ezt a szokást, és a fordítót is feltüntetik a címlapon.

 

A borítón – miként azt mindenki láthatja – Lakatos István neve is szerepel. Ha valaki még nem hallott volna róla, akkor bevezetésként itt egy friss interjú vele, amelyben főként a képregényes ügyeiről esik szó, de ez csak kis szelete az életművének:

 

 

hiszen többek között könyveket is ír, köztük egy roppant szórakoztató, vicces, idióta humorokkal megtűzdelt, gyermek/ifjúsági kötetnek álcázott, korhatármentes sorozatot. Erről ebben az interjúban mesél, ezt is érdemes meghallgatni.

 

Mindezen felvezetés fényében talán már érthető, miért gondoltam pusztán a borító láttán, hogy ez a könyv biztosan nem okoz csalódást, mert ugyan azt még elképzelhetőnek tartottam, hogy esetleg a szerző valahol hibázik, de abban biztos voltam, hogy Lakatos agymenéseiből egy halom bekerül a fordításba, és ez garancia a szórakozásra.

 

Pontosan így történt, gyakorlatilag végigvigyorogtam az olvasást, miközben a történet főszerepét betöltő Malac kalandjaival ismerkedtem. Akinek nehéz élet jutott a farmon, mert a gazda hiába eteti és vakargatja a hátát, a gonosz Csirkék (igen, a csirkék gonoszak, tessék csak fekete szemükbe nézni) miatt nincs nyugodalma. Egyedül barátja, a Kacsa érti meg őt, valamint a nem barát, csak szimpatikus, ezért kedveljük figura, vagyis Tehén tartozik jók közé.

 

Ebben eddig még semmi kalandszerűség nincs, azonban arra is sor kerül, amikor a társadalmi szükségszerűség és a hagyománytisztelet miatt cocánk szembesül az ember és malac közötti kapcsolat elkerülhetetlen végkifejletével, amitől érthető módon cseppet sem emelkedik a boldogságszintje. És ekkor keresik meg egy visszautasíthatatlan ajánlattal a gonosz Csirkék...

 

A maga nemében zseniális könyvről van szó, amelyben úgy kezelik a tipográfiát, ahogy azt az Emma és Tesla sorozatban megszerettem. A szerző által készített grafikák mentesek mind a modernségtől, mind a realisztikusság betartásától, de pont annyira kerekdedek, amennyi a cukisághoz szükséges, és a szöveg, a magyar szöveg egyszerűen zabálnivaló (ezt a szót Malactól kölcsönöztem).

 

Mindez kiegészítve a fordulatos sztorival pont elegendő ahhoz, hogy a gyermekekkel rendelkező ismerőseim, valamint a Vegetári Jánosok figyelmét felhívjam egy kiváló ajándéklehetőségre, amely biztos sikert arat mind a furcsaságokra nyitott ifjoncok, mind a gyereklelkű felnőttek körében. Barátaim vályúhoz, akarom mondani olvasásra fel.