Főkép

Izland az elmúlt pár évben belépett azon államok sorába, amelyek már „hivatalosan” is saját rajongó táborral rendelkeznek. Izland, a gyönyörű. A csodálatos. Az izgalmas. A rejtélyes. (Tetszés szerint behelyettesíthető.) Egy biztos: hogy Izland más. Kristof Magnusson pedig, ha nem is szedi ízekre az izlandiság minden aspektusát, meglepően átfogó képet mutat be erről a mindentől távol fekvő szigetről és lakóiról.

 

Ahogy az író is megjegyzi, Izland rajongóinak van bőven miből válogatniuk, amikor a szigetország különlegességei kerülnek szóba. Legyen szó lélegzetelállítóan gyönyörű tájakról, a legmodernebb technológiákról vagy a középkorból nagyon sokáig szájhagyomány útján fennmaradt sagákról – némi keresgélés után minden bizonnyal bárki találhat magának valamit, amiért képes lelkesedni Izlanddal kapcsolatban. Egyedül talán a gasztronómia szerelmesei lesznek némileg csalódottak, feltéve ha nem rendelkeznek a rothasztott cápát (és egyéb nyalánkságokat) megemészteni képes gyomorral.

 

Magnusson abban a kivételes helyzetben van, hogy egyszerre izlandi is, meg nem is: bár izlandi gyökerekkel rendelkezik, Németországban nőtt fel, így pedig egyszerre látja az országot őslakosként és kívülállóként. Szinte zsebben is hordozható kis használati utasítása nem kívánja részletesen bemutatni azt, hogy mit jelent izlandinak lenni, csupán egy remek gyorstalpalót kínál azok számára, akik szeretnék valahogy konkretizálni, mitől különleges ez a sziget, ez a nemzet. Fontos tehát, hogy az ember milyen elvárásokkal vág neki a könyvnek: aki például útikönyvet, részletes saga-elemzést vagy hosszas néplélektani értekezést vár, az minden valószínűség szerint csalódni fog. Mindezekből van benne egy kicsi, de a cél nem egy részletes kép felvázolása, hanem az érdeklődés felkeltése.

 

És akkor a lényeg: mitől is különleges Izland? Kezdjük azzal, amivel Magnusson is: hogy ez a sziget nem is létezhetne, és ha már létezik, nem igazán szabadna rajta életben maradnia az embereknek. Ezek persze némileg hatásvadász kijelentések, de van mögöttük némi igazság. Izland Földünk egyik legfiatalabb szigete, ezen a területen a földkéreg annyira nyughatatlan, mintha még mindig a kamasz éveit élné. Az emberek pedig egészen a legutóbbi évtizedekig igen mostoha körülmények között próbáltak túlélni: az ország gyakorlatilag pár évtized alatt röppent a középkorból a legfejlettebb államok közé. A modern technológia persze sok kényelmetlenséget a visszájára tudott fordítani, előnyt kovácsolva belőlük, de Izland még ezzel együtt is olyan terület, mely a többi fejlett országhoz képest jobban ki van szolgáltatva a természet erőinek.

 

Ez pedig bizony rajta hagyja a nyomát az emberek mindennapjain, és így a kultúrán is. Izland kicsi ország nagy nemzeti öntudattal és függetlenségi vággyal (ismerős?), no meg elképesztő szívóssággal. Kristof Magnusson összeszedetten, ugyanakkor remek humorral vezeti be az olvasót az izlandiak lelkivilágába. Persze ír néhány olyan turistalátványosságról is, mint a Kék Lagúna vagy Reykjavík belvárosa (azt hiszem, hogy ezek megkerülhetetlen témák Izlanddal kapcsolatban), de az olvasó kap egy gyorstalpalót a sagák világából és az uszodai etikettből is, két témát pedig egészen hosszan tárgyal ez a kis könyvecske: hogy az izlandiak hogyan élték meg az országot sújtó 2008-as gazdasági válságot, illetve hogy milyen az izlandiak természettel való viszonya (hogy fér meg egymás mellett a bálnahúst kínáló étterem és a bálnales, mint turistalátványosság?).

 

Ha nem tudsz semmit Izlandról, ez a tökéletes könyv bevezetésnek. Ha érdekel Izland, de nem tudod, hol kéne kezdeni az ismerkedést, ez a „használati útmutató” eligazít. Ha már téged is beszippantott az Izland iránti rajongás, akkor pedig pláne kötelező a polcra – már csak azért is, mert nagy valószínűséggel még te is találsz benne valami újat.