Főkép

Jól választottak maguknak programot azok, akik az idei év első kánikulai péntekjén a kerthelyiséges szórakozás helyett zárttéri programra szavaztak. Ugyanis a budapesti Opus Jazz Clubban a hazai jazzélet legfurcsább nevű formációja, az 1705 lépett fel – a zenekar a szokatlan nevét egy 1705-ben készült hangszerről és a hangszeren komponált Kaltenecker-szerzeményről kapta. A trió Kaltenecker Zsolt (billentyűsök), Fehérvári Attila (basszusgitár) és Dés András (ütőhangszerek) felállásban lépett fel az Opusban. (Ez annyiban tér el a zenekar 2010-es indulásához viszonyítva, hogy akkor Fehérvári helyett Piri Béla (nagybőgő) játszott.)


A telt ház előtt zajlott koncert részben a zenekar közeljövőben megjelenő lemezének anyagára épült, ezért nyugodtan nevezhetjük akár előzetes lemezbemutatónak is. A hírek szerint négy szám készült már el (stúdió szinten is) az új album repertoárjából; ezekkel a kompozíciókkal indult a trió koncertje, míg a folytatásban a korábbi számaik kerültek „terítékre". Az 1705 zenei világában jól megfért egymás mellett a rock és a jazz, a klasszikus zene és world music, valamint az elektronika. Zenéjükben homogén egységgé olvadva fedezhettük fel a könnyűzene dallamvilágát és dinamizmusát, az elektronikus zene frissességét, a klasszikus zene harmóniára törekvését, a világzene sokszínűségét és persze a jazz szabadságát és érzékeny együtt-játékát. A trió jellegzetes hangzásához nagyban hozzájárul a ritmikailag igen összetett billentyűs játék mellett a különleges ütőhangszeres összeállítás és a kétféle (bundos és bund nélküli) basszusgitár.


Az 1705 tagjai számára érezhetően a nyitottság, a korlátok lebontása, a vélt vagy valós határok átlépése az egyik legfőbb motiváció. A trió repertoárjában megszólaló saját szerzemények jelentős mennyiségű energiával töltötték meg a teret – ebből gyorsan kiderül, hogy szinte kivétel nélkül sodró lendületű kompozíciókról van szó. Olyan számok voltak ezek, amelyek már a koncert kezdetétől tűzbe hozták a hallgatóságot, és egészen az utolsó taktus lecsengéséig magas lángon is tartották azt. A teljes koncertkép alapján kijelenthető, hogy a zenészek igazságosan felosztották egymás között a teret: ezt úgy értem, hogy csapatmunka mellett mindenki kapott elegendő lehetőséget az „önmegvalósításra", az önálló produkcióra. A szólózások nagy sikert arattak a közönség soraiban, különösen igaz ez Dés András „műsorára" – aki nem látta őt élőben dobolni, az feltétlenül pótolja ezt a hiányosságot.

Az 1705 sikere és ereje – a magas szintű szakmai felkészültségen túl – szerintem abban rejlik, hogy a trió három egyenrangú és egymásra figyelő muzsikusból áll, akik közül legfeljebb az éppen szólózó kerülhet némiképp előtérbe. Mindenképpen érdemes megemlíteni a sikertényezők között a humorérzéket is, amelynek ezen az estén is bővében voltak a zenészek. De persze a siker értékmérője elsődlegesen a közönség: ezen az estén érezhető és látható volt, hogy a hallgatóság éppen úgy vevő volt az új lemezről érkező „kóstolóra", mint a már ismert számokra. Olyan remek hangulatot sikerült teremtenie a zenekarnak, hogy a hallgatóság csak a vastapsot követő hosszú ráadás után engedte az öltözőbe a fiúkat. Egy ilyen koncert után mit is mondhatnánk, mint azt, hogy nagyon kíváncsian várjuk a hamarosan (elvileg kora ősszel) megjelenő új lemezt.