Főkép

A belső borítóban található ajánló egy részlete keltette fel az érdeklődésemet az album iránt, amelyben Sting és más nagyszerű előadók állandó vagy gyakori gitárosa, Dominic Miller a következőket meséli:

 

„Amikor először találkoztam Manfreddel [Manfred Eicher, az ECM alapító atyja] zenéket hallgattunk, és beszélgettünk róluk. Két ECM albumot említettem meg neki, amelyek még mindig nagy hatással bírnak rám: Egberto Gismonti Solo és Pat Metheny Offramp korongjait, és azt mondtam neki, hogy mindig szerettem volna egy olyan albumot készíteni, amely valahol a kettő között foglal majd helyet.”

 

Nem kis ambíció, amely megvalósításának a kísérlete sok-sok kudarccal kezdődött, ahogyan a belső borító hosszas történeteiből megtudhatjuk. Kezdetben ugyanis többféle felállásról is szó esett, egy gitár-zongora kvartettről, egy trióról csellóval, vagy esetleg valamilyen duó felállásról, de a felkért, meg nem nevezett, de minden bizonnyal nagy kaliberű művészek képtelenek voltak a naptárjukat felszabadítani, Miller pedig teljesen érthetően addig nem igazán tudott komponálni, amíg nem tudta, hogy végülis kikkel fog muzsikálni. Ezért adódott számára az az evidens ötlet, hogy akkor készít inkább egy szólólemezt, és milyen jól tette.

 

Egy nagyon letisztult, roppant nyugodt és megnyugtató gitáralbumot kapunk, egy gyerekkori barát, Miles Bould ütőhangszeres hang- vagy inkább hangulatfestéseivel. Az elhangzó muzsika mind élőben, egy szál gitárral és itt-ott percussion kísérettel került felvételre, kivéve mindössze egy témát („Chaos Theory”), amelyen Miller gitáron és basszusgitáron is kíséri önmagát az overdub lehetőségének köszönhetően, Bould pedig itt inkább dobol. A dalok mind Miller szerzemények, a „Fields of Gold” (szerző: Gordon Matthew Sumner) kivételével, amelyen képtelenek vagyunk Sting hangjától elvonatkoztatni. Miller nem díszít semmit sem feleslegesen, vállalja, hogy egy idős pop gitárosként technikailag annyira képzett, amennyire, nem próbál senkit sem imitálni, tolakodni, és ettől működik a korong a maga egyszerűségében.

 

„Amikor Dominic a „Silent Light”-ot választotta albuma címéül, érdekes kérdéseket provokált ki bennem. Nem vagyok se tudós, se matematikus, de nagyon izgat, hogy van-e kapcsolat a hallható hanghullámok és a fény között. Például azon tűnődöm, hogy vajon a harmóniák sorozata végtelen-e, amire a fizikusok biztosan a divergencia és a konvergencia fogalmait is felhasználó válaszokat adnának. De tegyük fel hipotézisként, hogy így van [ti. hogy a harmóniák sorozata végtelen], akkor a hanghullámok a hallhatóságon túl végül fénnyé válnak?” (Sting)

 

Hogy mindez hogyan kapcsolódik Dominc Millerhez? Ha nemcsak ezt szeretnék kitalálni, de szeretnének egy olyan koronggal gazdagodni is, amit akár egy csendes estén, akár még vezetés közben is szívesen hallgatnak, akkor feltétlen szerezzék be ezt az albumot, mert a csupaszra vetkőztetett dallamok és harmóniák közti csend nagyon őszintévé és ezért szerethetővé teszi Miller argentin tangótól átszőtt gitárjátékát.

 

Előadók:

Dominic Miller – gitár, basszusgitár

Miles Bould – ütőhangszerek, dob

 

Elhangzó szerzemények:

1) What You Didn`t Say

2) Urban Waltz

3) Water

4) Baden

5) En Passant

6) Angel

7) Chaos Theory

8) Fields of Gold

9) Tisane

10) Valium

11) Le Pont