Főkép

A koncert helyszíne, az Opus Jazz Club felé tartva éppen azon gondolkodtam, hogy mennyire gazdag a magyar jazzvilág a művészek tekintetében. Szinte nincs olyan hangszer, amely vonatkozásában a műfaj kedvelői ne tudnának legalább négy-öt, külföldön is jól csengő, „nagy nevet” említeni. Ezért nincs abban semmi túlzás, amikor az említett zenészekből álló formációkat „supergroup”-nak nevezzük...

 

Egy ilyen szuper csapat lépett a színpadra Budapest egyik legnépszerűbb jazz klubjában. A Polygon névre hallgató trió a népzene, a világzene és a jazz között szabadon kalandozó zenekarvezető, a számtalan fúvós hangszert elsőrangúan megszólaltatni képes Borbély Mihály legújabb formációja. Egyik társa a jazz világában és a kortárs zenei életben legalább annyira otthonosan mozgó cimbalomművész, Lukács Miklós (ő egyébként egyfajta szabályt erősítő kivétel a bevezetőben írtak kapcsán, ugyanis a jazz világában – az egyéb hangszerektől eltérően – rajta kívül nehéz lenne hasonló kvalitású cimbalmosokat felsorolni), míg a formáció harmadik tagja a milliónyi ütőhangszert meglehetős karakteresen kezelő Dés András.

 

A koncert „vázát” a trió tavalyi évben megjelent cím nélküli (vagy ha, úgy tetszik akkor Polygon címet viselő) albumának repertoárja jelentette. Egyébként a kérdéses album koncertfelvétel, márpedig az szinte alapszabályként kijelenthető, hogy két egyforma koncert nincs. Főként nem a(z) (etno)jazz világában. Vagyis számtalan eltérést találhatnák a két koncert között, ha keresnénk – de nem keresünk, hiszen ez felesleges. Viszont egyetlen nagy eltérést mégis érdemes megemlíteni, mégpedig azt, hogy akkor a bolgár kaval világhírű művésze, Theodosii Spassov volt a vendégük. Most őt „csak” az általa komponált szám, a „Kacsaleves” képviselte.

 

Egyszer sodró lendületű, máskor melankolikus érzékenységű, sűrű hangulatváltásokkal tarkított muzsikát hallhattunk, amelyben a kamarazene, a jazz, a magyar és a balkáni népzenei motívumokkal átszőtt világzene példátlanul harmonikus egységet alkotott. Ráadásul mindez különlegesen magas minőségben került tolmácsolásra. A koncert során különleges zenei- és hangulatváltásoknak lehettünk fültanúi, miközben olyan emlékezetes momentumokkal gazdagodhattunk, mint például a rögtönzött, varázslatos duózások (meghitt cimbalom + ütős együtt-muzsikálás stb.).

 

A rendkívül sokoldalú cimbalmos, Lukács Miklós és az egyéni hangú ütőhangszeres, Dés András ideális partnereknek bizonyultak a Borbély Mihály által megálmodott, különleges zenei gondolatok tolmácsolásához. Lenyűgöző volt az a szerves egység, amit a három muzsikus ezen a koncerten képes volt megteremteni. Azoknak, akik lemaradtak az opusos produkcióról és valami igazi zenei csemegére vágynak, azt tanácsolom, hogy gyorsan szerezzék be a trió (illetve, akkor valójában kvartett) tavaly megjelent lemezét.

Összességében azt mondhatom, hogy olyan produkciót láthattunk-hallhattunk az Opusban, ami Európa bármelyik jazz klubjában megállná a helyét. Ezért bízom benne, hogy a külföldi koncertszervezők is „belebotlanak” ebbe a lehetőségbe.