Főkép

Rendkívül elegáns, könnyeden súlyos, amolyan tavaszt köszöntő hangulata van Aaron Parks zongorista új korongjának – tőle levitál a zene, míg partnereitől gravitál, akik nem mások, mint a nagyszerű Ben Street bőgőn és Billy Hart dobokon. Az eleganciát pedig mindannyiuk játéka kölcsönzi a muzsikának, és ahogyan Parks szólamvezetései folytonosan dalolnak, ezek az áramló melódiák hozzák közel hozzánk a tavaszban megújuló természetet. Minden annyira természetesen, bármilyen mesterkéltség nélkül történik meg, teljesen belefeledkezünk a muzsika sodrásába.

 

Aaron Parks egy szóló zongora koronggal (Arborescence) igazolt az ECM kiadóhoz, amelyet követően sokan értetlenkedtek itthon, hogy Parks mitől lenne egy fontos zongorista. Valóban igaz, hogy a labelen picit vérszegényre sikerült a bemutatkozás, de aki egy picit jobban ismeri a munkáit, és hallotta már a 2008-as, első önálló korongját, az Invisible Cinemát, ahol olyan társakkal mutatkozott be, mint Eric Harland dobokon és Matt Penman bőgőn – hogy aztán még Joshua Redmannel kiegészülve négyen létrehozták a James Farm formációt –, valamint a nagyszerű fiatal gitáros Mike Morenóval, az pontosan tudja Parks helyi értékét.

 

Ő és a többiek mindannyian ahhoz az új, New York-i jazz zenész generációhoz tartoznak, akik nem annyira a formabontás, hanem a másként építkezés művészetét vallják, ami esetenként természetesen új formákhoz is vezet. Nem kínálnak úthenger élményt, de annál több melódiát: kevés az igazi feszültség, mégsem rádióba való könnyedségű borzadalmakat játszanak, hanem amolyan neoavantgárd módjára visszanyúlnak már korábban létezett kísérletekhez, amelyeket új tartalommal próbálnak megtölteni, miközben maguk is kísérleteznek. Sokan ezt összetévesztik az egy kaptafára képzett muzsikusok képével, akik azért szólnak hasonlóan, mert a kiváló amerikai jazz iskolák futósorairól pottyannak közénk évről évre, miközben elfelejtik, hogy ahhoz, hogy valaki az ECM-en már a második lemezét készíthesse el, igen sokat kell dolgoznia, és ki is kell emelkednie a mezőnyből.

 

Billy Hart és Ben Street szintén ECM művészek (is), Hart kvartettjének meghatározó muzsikusai, ahol nem kisebb sztárok, mint Ethan Iverson zongorista és Mark Turner szaxofonos a társak, egy egészen más sodrásban és felfogásban előadott kvartett muzsikájában. De Parks korongját nehéz összehasonlítani Hart saját csapatával, azon egyszerű oknál fogva, hogy a Find The Way egy zongoratrió, szerintem Keith Jarrett feloszlott triója után az ECM az egyik legígéretesebbje. Bár ebben a kontextusban azt beszélik, hogy Vijay Iyer triója van kiszemelve arra, hogy betöltse a Jarrett utáni űrt a kiadónál – annyira azért én nem lennék kétségbeesve, mert szerintem még száz év múlva is fog megjelenni addig még kiadatlan Keith Jarrett trió koncert (is) –, szerintem ennek az új korongnak a felállása nagyobb távlatok ígéretét hozta most el nekünk.

 

Hallgassák, szeressék és persze figyeljenek oda a jazz kritikáinkra, amelyekben rengeteg friss ECM korongról írunk ezekben a hetekben, hónapokban, mert a kiadó egy egészen csodás jazz tavasszal ajándékoz meg minket.

 

Előadók:

Aaron Parks – zongora

Ben Street – bőgő

Billy Hart – dobok

 

Elhangzó szerzemények:

1) Adrift

2) Song For Sashou

3) Unravel

4) Hold Music

5) The Storyteller

6) Alice

7) First Glance

8) Melquiades

9) Finrd The Way

 

Mind Aaron Parks kompozíciók, kivéve (9) – Ian Bernard.