Főkép

Nehéz honnan megfogni a heavy metal legenda egyik legtöbb vitát kiváltott lemezét, na nem azért, mintha ne lenne mit mondani róla, épp ellenkezőleg, annyiféle módon lehet megközelíteni, hogy az ember azt se tudja, hol kezdje. Azt mindenesetre már rögtön az elején érdemes leszögezni, hogy a Judas Priest elképesztően hosszú karrierje során egyetlen egyszer sem készítette el ugyanazt a lemezt. Vannak bandák, akik egy idő után kényelmesen beleszoknak a saját sémáikba, és megbízható minőségben, de meglepetések nélkül szállítják lemezeiket. Ezeknek a zenekaroknak a dalai általában vidáman beszórhatóak egy nagy playlistbe, és ember meg nem mondja, melyik melyik albumról vagy érából származnak. Na, a Priest egyáltalán nem ilyen. Bár voltak ballépéseik (Ripper, khmm khmm), azt tényleg nem lehet a szemükre vetni, hogy a saját maguk által kitaposott úton jártak volna (vagy járnának akár a mai napig). Sokan az előbb említett ballépésként tekintettek/tekintenek az idén 30 éves Turbo című lemezre is, ami, érdekes módon, kezdetben dupla albumként, Twin Turbos munkanéven futott. Ezt aztán végül Halfordék elvetették, és kiadták az addigi legkommerszebb, legkevésbé heavy metalos dalaikat, amivel hatalmas sikereket értek el, de el is idegenítették rajongótáboruk egy részét.

Mert miben is különbözött annyira a Turbo az elődeitől? Nos, először is sokkal több volt rajta az amerikai típusú, glammel mélyen átitatott metal téma, a középtempó (ezért külön ironikus, hogy az album címe Turbo, mivel egyetlen igazán gyors dal sincs rajta), és a fantasy, sci-fi témákat is felváltotta a szerelem-szex-buli hármas. Aztán hangzásban is jelentősen elütött elődeitől, mivel K.K. Downing és Glenn Tipton gitárosok itt kezdtek el először kísérletezni gitárszintetizátorokkal, amik segítségével teljesen egyedi, de mégiscsak kommerszebb hangképeket tudtak előállítani. A „gitárszintetizátor” elnevezés mögé amúgy nem kell semmi extrát képzelni, mindössze annyiról van szó, hogy segítségükkel a gitárosok is képesek szintetizátor-hangszíneken játszani. Bár ez új hangzás sokaknak nem jött be, az biztos, hogy alapjaiban határozza meg a Turbo-t, és ezer közül is megismerni, hogy melyik dalok valók erről a lemezről.

 

Én személy szerint imádom ezt a teljesen `80-as évek szagú, nagyvárosi fülledt éjszakákat és neonfényeket megidéző soundot, és az egész lemezt is úgy, ahogy van, úgyhogy lehet, hogy az én véleményemet is fenntartásokkal kell kezelni. De amúgy a komplett Judas Priest diszkográfiával szemben is elfogult vagyok, sőt, meggyőződésem, hogy a Priest lazán véve a Sad Wings of Destiny és a Ram It Down, kicsit szigorúbban pedig a British Steel és a Ram It Down között egyetlen rossz albumot sem csinált. A Turbonak persze a személyes véleményemet figyelmen kívül hagyva is hatalmas örökségnek kellett megfelelnie, hiszen elődei, a Screaming for Vengeange és a Defenders of the Faith a mai napig csillogó ékkövei Halfordék koronájának (ha élhetek egy ilyen képzavarral). De szerintem Priesték messze jobban döntöttek, hogy a DotF után nem egy újabb kemény, de talán kicsit középszerűbb albumot jelentettek meg (arra ott volt a Turbo utáni Ram It Down), hanem egy váratlan, bátor lépéssel teljesen más irányba indultak el.

 



És oké, ezen a lemezen nincs egy újabb „Breaking the Law” vagy „Hell Bent for Leather”, de még egy „The Sentinel” vagy „Jawbreaker” sem, de ha mást nem is, a címadó tételt biztos mindenki ismeri, az ugyanis állandó szereplője a Priest mindenkori setlistjének. Jó kis dal, leginkább a Kiss „I Was Made For Loving You”-jának kistestvére lehetne, csak ez kevésbé lerágott csont. A „Locked In”-en aztán már maximális sebességbe kapcsolnak a gitárszintik, emellett viszont ez talán az egyik legklasszikusabb Priest-dal az egész lemezen. A „Private Property” és az azt követő „Parental Guidance” viszont már tényleg glammel megküldött amerikai ízű szerzemények, amik a Van Halennek se állnának rosszul. Érdekes, mert mind a kettő esetében a versék nagyon is Priestesek, és csak a refrének fordulnak át kicsit bugyutább/egyszerűbb témákba. Ennek ellenére mind a kettő remek dal, csak éppenséggel más, mint amit elsőre várna az ember. A „Rock You All Around the World” aztán kicsit helyre billenti az egyensúlyt, ez megint jobban emlékeztet a korábbi dolgaikra, bár a szöveg témája itt is a klasszikus amerikai heavy metal kliséket követi.

 

Viszont ezért bőségesen kárpótol az ezt követő, igazán atmoszférikus ballada(-jellegű dal), az „Out in the Cold”, aminél nem nagyon lehetne jobban megfogni a `80-as évek életérzését. Vagyis azét a `80-as évekét, ami talán sosem létezett, de amiért a revival mozgalmak a mai napig (hamis) nosztalgiát éreznek, és amit olyan sokan próbálnak megidézni: fülledt, nyári éjszakák, neongőz, buja szerelmek ígérete... ahh nagyon hülyén hangzik így leírva, de akkor is benne van, hallgassátok meg... A „Wild Nights, Hot & Crazy Days” egy kicsit fillerszagú, nagyjából a „Rock You...” vonalán mozgó dalocska, ami azonban a kiváló lezárásba vezet át. A két záródal, a „Hot For Love” és főleg a „Reckless” ugyanis megint csak klasszikus Priest tételek, ráadásul az utóbbi nagyjából az egyik legjobb titkos kedvenc, ami valaha a zenekartól megjelent. Nem olyan egyértelmű választás, mint mondjuk a „Painkiller”, de legalább annyira jó (na jó, nem, de értitek). És ennyi. Kilenc dal. A végtelenségig ismételhető, ráadásul kevés jobb nyári soundtracket tudok elképzelni egy kis forró betonon való autókázáshoz, vagy a naplemente hűvösében sörözgetéshez. Komolyan, ez a lemez ugyanabból az élményvilágból táplálkozik, mint a Black Mirroros „San Junipero” epizód, vagy a Stranger Things vagy az M83. Ha valaki fogékony erre (vagy csak szereti a klasszikus heavy metalt, nem azt a vodka- meg zászlólengető bohóckodást, amit manapság sok fiatal banda nyom), akkor nem tudom elképzelni, hogy ne nyerje meg magának a Turbo.

Főleg, hogy ezen a király háromlemezes kiadványon egy fantasztikus koncert is található a Fuel For Life turnéról. Ez a koncertsorozat már azután indult, hogy Halford egy kiadós elvonó után lejött mindenféle szerről, és egyszerűen kirobbanó formában van. Mennek neki a magasak mindenféle erőlködés nélkül, érezhetően élvezi is a bulikat, de ez az egész zenekarra igaz. Persze itt még nem az eszement Scott Travis ült a dobok mögött, úgyhogy be kell érni Dave Holland némileg egyszerűbb, de azért erőteljes dobolásával. Szóval összességében a koncert is kiváló, és nemcsak a történeti értéke miatt, hanem mert valóban jó hallgatni, és jól lejön belőle, milyen lehetett egy Priest buli azokban az őrült, de ártatlan időkben. Kérdés tehát nincs, ha valaki most ismerkedik a JP életművével, akkor az egyik leginkább megosztó albumból ez a definitív verzió (bár a 2001-es remaster bónuszdalai sajnos lemaradtak róla), amire viszont a hozzám hasonló régi rajongóknak akár az eredeti birtokában is érdemes beruházni (már az update-elt borító art és a kibővített booklet miatt is).

 

A zenekar tagjai:

Rob Halford – ének

K. K. Downing – gitár

Glenn Tipton – gitár

Ian Hill – basszusgitár

Dave Holland – dobok

 

A lemezen elhangzó dalok:

1. Turbo Lover

2. Locked In

3. Private Property

4. Parental Guidance

5. Rock You All Around the World

6. Out in the Cold

7. Wild Nights, Hot & Crazy Days

8. Hot for Love

9. Reckless

 

30th Anniversary Edition - Live from the Kemper Arena, Kansas City, MO on 22nd May 1986

 

Disc 1

1. Out in the Cold

2. Locked In

3. Heading Out to the Highway

4. Metal Gods

5. Breaking the Law

6. Love Bites

7. Some Heads Are Gonna Roll

8. The Sentinel

9. Private Property

10. Desert Plains

11. Rock You All Around the World

 

Disc 2

1. The Hellion

2. Electric Eye

3. Turbo Lover

4. Freewheel Burning

5. Victim of Changes

6. The Green Manalishi (With the Two-Pronged Crown)" (Fleetwood Mac cover)

7. Living After Midnight

8. You`ve Got Another Thing Comin`

9. Hell Bent for Leather

 

Diszkográfia:

Rocka Rolla (1974)

Sad Wings of Destiny (1976)

Sin After Sin (1977)

Stained Class (1978)

Killing Machine (1978)

British Steel (1980)

Point of Entry (1981)

Screaming for Vengeance (1982)

Defenders of the Faith (1984)

Turbo (1986)

Ram It Down (1988)

Painkiller (1990)

Jugulator (1997)

Demolition (2001)

Angel of Retribution (2005)

Nostradamus (2008)

Redeemer of Souls (2014)