Abraham B. Yehoshua: Bűn és bűnhődés

Akad pár merész választás a Meséld újra! sorozatban, de azt hiszem, abban mindenki egyetért, hogy a Bűn és bűnhődés újramesélése viszi a prímet. Hiszen ez mégiscsak egy gyerekeknek vagy legalábbis 10-14 éveseknek szánt könyvsorozat, mégis mi keresnivalója van itt egy olyan komoly, lélektani drámának, mint Dosztojevszkij klasszikusa? Át tud egyáltalán bármit is adni egy ennyire komplex és realista regény stílusából, hangulatából, erejéből? Meg fogják vajon érteni a fiatalok? Egyáltalán, kinek szól ez a kötet? Gyerekeknek, ahol esélyes, túl nehéz lesz a mondanivaló? Felnőtteknek, ahol esélyes, túl egyszerű lesz ez a „lebutított” verzió? Azoknak, akik félnek nekikezdeni a nagyregénynek?

Ilyen kérdések jártak a fejemben, amikor a kezembe vettem Abraham B. Yehoshua könyvét, és bár utóbbiakra, vagyis hogy ki a célcsoport, olvasás után sem kaptam választ, az viszont egyértelműen kiderült, hogy nagyon is sok keresnivalója van a Bűn és bűnhődésnek ebben a sorozatban. Pedig igen komoly kételkedéssel néztem elébe: amikor ugyanis még a gimnáziumi éveim alatt olvastam az eredeti változatot, igen nagy hatást tett rám (tipikusan olyan könyvként él azóta is a fejemben, amit egyszerűen képtelen lennék „kedvenc”-ként emlegetni, de mégis annyira letaglózó, annyira sokrétű és olyan mértékben mozgat meg, ami csak a legnagyobb mesterművekre jellemző). Ezek után mit adhat egy ilyen „újramesélt” változat?

Mint kiderült, ha nem is mindent, de nagyon sokat képes visszaadni az eredetiből. A Bűn és bűnhődés ugyanis olyan elképesztő történet, hogy még ebből a verzióból is szinte sugárzik az ereje. Yehoshua a lehető legjobb módon fogja meg a regényt: nem akarja átadni a komplexitását, a lelki mélységeit, a realista stílusát, hiszen erre az alig száz, nagybetűs oldalon biztosan képtelen lenne. Viszont képes megragadni a lényegét: azt a képzeletre és gondolkodásra hihetetlen mélységben ható erőt, ami az eredetinek minden oldalát jellemzi. Megmutatja, hogy milyen rémisztően fájdalmas Raszkolnyikov tette és lelki vívódása, hogy milyen helyzetben él, mi sarkallta a gyilkosságra, és utána hogyan (nem) tud vele megbirkózni. Nagyon pontosan érzékelteti, hogy milyen drámai a fiatalember élete, hogy mennyire képtelen helyzetbe került Raszkolnyikov, amikor még a környezete is mintha összeesküdött volna ellene.

Haladunk előre a lapokon, egy-egy mondatba zsúfolva oldalak történéseit, és mégis érződik, milyen zseniális Dosztojevszkij. Hat ránk, még ha nem is látjuk pontosan miként, de mégsem tudunk szabadulni. Raszkolnyikovval együtt szenvedünk, sorjáznak az érzések, ahogy tehetetlennek, fáradtnak, gyengének érezzük magunkat, ahogy egyik pillanatban mindent be akarunk vallani, a másikban pedig már örülünk annak, hogy sosem kell börtönbe vonulnunk. Yehoshua nem szólogat ki a lapok közül, nem akarja helyettünk értelmezni ezt a történetet, inkább csak finoman terelget a mű megértéséhez vezető úton, és becsületesen elmondja a tartalmát. Látszólag nem tesz ennél többet: csupán elsorolja az eseményeket, és bemutatja a szereplők érzéseit. Mégis, nem telik el úgy fejezet, hogy ne akarnánk elgondolkodni a dolgokon, a saját véleményünkön – hogy mi mit tennénk Raszkolnyikov helyében.

Ebből fakadóan a Bűn és bűnhődés újramesélt változata a szokottnál is nagyobb figyelmet igényel a fiatalabb generációtól: kifejezetten nem ajánlanám egyéni olvasásra, csak a már idősebbek esetén (bár azon persze el lehetne gondolkodni, vajon ez az erőszak-mennyiség át üti-e egyáltalán az ingerküszöbüket). Szükséges hozzá a szülő vagy a tanár, aki válaszolni tud kérdésekre, rávilágít bizonyos összefüggésekre, vagy megmagyaráz bizonyos fogalmakat. Sajnos ezúttal az illusztrációkat sem érzem tökéletesen eltaláltnak: bár a sorozatban eddig mindig dicsértem az izgalmas és szokatlan képeket, a mostani kötethez mintha nem illenének Sonja Bougaeva illusztrációi. Ennél valahogy sötétebb, komorabb és kevésbé „rajzfilmes” stílust tudnék elképzelni, ami még jobban érzékelteti a történet drámai mélységét.

Az alól ugyanis még olvasás után sem tudjuk kivonni magunkat. Dosztojevszkij egyértelműen a valaha élt egyik legnagyobb író, a Bűn és bűnhődés pedig olyan könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia életében legalább egyszer. Yehoshua változata nagyon ügyesen ösztönöz arra, hogy az eredetit is a kezünkbe vegyük, de ennél többet is tesz: önállóan szemlélve is borzasztóan erős, ráadásul képes lehet arra, hogy rávegye a tizenéves korosztályt, gondolkodjon el az erőszak természetéről. Ennél többet pedig nem is várhatunk el tőle.