Beszámoló: Cimbaliband – Fonó, 2017. február 25.

Szombat este elmentünk megnézni a Cimbaliband tavaly decemberben megjelent, Recycle című lemezét bemutató koncertet. Az erről készült beszámoló ezúttal kicsit formabontó lett – úgy tűnik, valaki meghekkelte a formátumot, ami így ugyan nyomokban tartalmazza az eredeti mondanivalót, de helyenként máshova kerültek a hangsúlyok. Éppen ezért mindenki csak saját felelősségére olvasson tovább, és javallott az állítások valóságtartalmát személyesen ellenőrizni.

 

Kihunytak a fények koncert közben!

 

Ezen az estén nemcsak az új lemezről játszottak számokat, hanem elővettek pár korábbi nagy slágert, a jelenlévő közönség nagy örömére. Kezdés előtt picit meglepődtünk, mert a nézőtér kor szerinti összetétele erősen elmozdul a középkorúak irányába, amit az első sor előtt szétszórt babzsákokon heverő gyerekek sem tudtak érdemben megváltoztatni, de ez gyakorlatilag semmilyen kihatással nem volt a hangulatra, mindenki tapsolt, énekelt – többen az egész koncertet végig énekelték a hátunk mögött –, és szemlátomást nemcsak a régieket, hanem az új számokat is ismerték. Szóval amikor a 2011-es Ablakimba albumról játszottak, kialudtak a színpadot megvilágító lámpák. Nem üzemzavar miatt, hanem kifejezetten az együttes kérésére, akik ezen kívül arra buzdítottak bennünket, hogy az okostelefonok zseblámpa funkcióját bekapcsolva, az öngyújtók kitiltása miatt ezekkel az eszközökkel csináljunk integetős hangulatvilágítást. Nem tudom szavakba önteni, milyen különleges élmény volt így meghallgatni/nézni a számot – de szerencsére nem is kell erőlködnöm vele, mert videofelvétel készült a fellépésről (sajnos nem az ekulturaTV számára), ami majd megnézhető lesz az együttes YouTube-csatornáján.

 

Az énekesnő koncert közben távozott a színpadról!

 

Erre az est során több alakommal is sor került! Szerencsére nem veszekedés vagy más ok miatt, hanem mert a teljes nagylemezt eljátszották, és mint az köztudomású, instrumentális tétel is szerepel a számlistában – erről majd később bővebben –, valamint kettőben csak férfitagok énekelnek. Többször beszélgettünk az este során arról, hogy vajon minek köszönhető Danics Dóra csatlakozása az együtteshez. Mi motiválhat egy X-Faktor nyertest a szólókarrier helyett arra, hogy csoportban énekeljen tovább? Ráadásul teljesen nyilvánvaló, hogy Unger Balázs mellett legfeljebb társfrontember lehet – és bár tény, mindketten vonzzák a tekintetet, de a cimbalmos, köszönhetően az évtizedes színpadi rutinjának, egyelőre jobban belakja a teret, valamint az ő feladata volt a számok közötti szünetekben a közönség szóval tartása (ez szintén nagyon jól sikerült). Ettől függetlenül történelmi pillanatnak lehettünk részesei, hiszen első ízben lépett fel a Fonóban X-Faktor nyertes, és legalább két számot korábban még nem játszottak élőben.

 

Sírhelyre gyűjt a zenekar!

 

Az egyik alkalommal, amikor Danics Dóra távozott, terítékre került a „Trendlbeat” című szerzemény. Számomra ez volt az est egyik csúcspontja, ugyanis az instrumentális darabot olyan elánnal játszották, hogy maximálisan egyetértettem azzal a nézőtársammal, aki fennhangon megjegyezte, hogy ezt kérjük még egyszer előadni. A hat zenész olyan összhangban muzsikált, mintha évek óta együtt lennének (pedig nem), és tudásuk legjavát nyújtva elkápráztattak, felráztak és olyan energiát zúdítottak ránk, amiért érdemes koncertre járni. A számot egyébként egy, a hetvenes években elhunyt cimbalmos emlékére írták, akinek a sírhelymegújítására hamarosan gyűjtést rendeznek, mert rokonok hiányában nincs aki megváltsa a parcellát, amit így eladnának másnak – hacsak nem jön össze a szükséges összeg. Szimpatikus kezdeményezés.

 

Zöldet játszik a Cimbaliband!

 

A hallottak alapján teljesen bezöldültek. A Recycle újrahasznosítást, feldolgozást jelent, ami teljesen igaz erre a lemezre. Az ugyan nem derült ki, hogy miként születtek ezek a dalok, csupán a végeredményt hallottuk ezen az estén, ami általánosságban úgy néz ki, hogy írnak egy számot, és abba beillesztenek egy odaillő népzenebetétet. A kontraszt hol éles, hol kevésbé feltűnő, de rengeteg a tempó- és stílusváltás, amitől dinamikussá, változatossá válik a zene. A végeredményt nevezhetjük bárminek, szerintem még mindig a világzene a legpontosabb meghatározás rá, és igazából lényegtelen az elnevezés. Ami fontos, az az, hogy mennyire működik élőben (és persze lemezen). Személyes tapasztalatom alapján azt mondom, sikerült megtalálniuk a megfelelő formulát, nagyon tetszik amit csinálnak.

 

Legközelebb már nyolcan lesznek a színpadon!

 

A Cimbaliband magyar mellett balkáni ihletésű muzsikát is felhasznál, ezen az estén több alkalommal hallottunk tőlük ilyet. Erről persze általában a rézfúvósok jutnak az ember eszébe, ami általánosságban igaz, de nem kizárólagos, hiszen van ahol a harmonika a meghatározó, vagy ott van példának a Söndörgő, akik mindezt másként oldják meg. Úgy gondolom szombat este Agatics Krunoszláv (harmonika) felelt a délszláv ízekért – és finom lett a főztje. A következő nagykoncertre Gödöllőn kerül sor, ahol egy szaxofonos erősíti a csapatot. Elsőre érdekes elgondolás, biztosan jó lesz, de ennek kapcsán azon kezdtünk el beszélgetni, hogy vajon mennyire lenne jó, ha állandó tagként csatlakozna az együtteshez egy fúvós. Nem feltétlenül rezes kell legyen, furulyát, töröksípot vagy bármi mást ugyanúgy el tudunk képzelni. Tippünk szerint ettől csak még teltebb, erősebb lenne a hangzás – szívesen meghallgatnánk egy olyan számot, amit ennek szellemében írnak az Unger-testvérek.

 

Hétfő, kávé, kerékpár, Marika néni

 

A Cimbaliband egyik nagy erénye, hogy olyan szövegeket (is) írnak, amelyek nem a régi paraszti élettel foglalkoznak, hanem napjaink gondolatait, tapasztalatait örökítik meg. Ez jó, mert részben ennek köszönhetően válik kortárs/modern hallgatnivalóvá zenéjük, lesz belőle nufolk, újnépzene vagy bármi más, amivel egy tinédzser is tud mit kezdeni. S nem utolsó sorban nem veszik halálos komolyan a világot, mi több, a humornak sincsenek híján. A „Pesti bringás” című tétel tipikusan ilyen viccelődő, kedvcsinálónak biztosan ezt ajánlanám a rádiók figyelmébe, valamint a „Fő a kávé” tangóját, amiből kiderül, mennyire mély vonzalom van a zenészek többsége és eme frissítő nedű között.

 

Felkészült felek találkozója volt ez az este, hiszen mind a közönség, mind a zenészek úgy érkeztek a Fonóba, hogy tudják a feladatukat, és azt maximálisan teljesítették is. Az egymásra hatás eredményeként egy emlékezetes este élményével gazdagabban indultunk hazafelé, legfeljebb az elmaradt pálinkakóstolás miatt sajnálkozhatunk. Majd legközelebb azt is bepótoljuk, és persze elhozzuk dedikáltatni a Recycle lemezt.

 

Fotóalbum